Államvilág

Államvilág

Az állam én vagyok! Kiáltja Budapest 5 százaléka

A kognitív disszonancia találkozása a választásokkal

2018. április 18. - Békés Gáspár

Én támogatom a tüntetéseket, ha van értelmük. Sokakban szervezőként is részt vettem, a CEU-tól a Független Diákparlamenten át az Oktogonbázisig. Most is megértem, mert a sokkot közösen jobb feldolgozni, a külföld is látja, hogy még megvagyunk. Csakhogy a probléma maradt, ott lebeg a fejünk fölött: a Fidesz és Jobbik, két szélsőséges ideológiát képviselő demagóg párt megszerezte a szavazatok 62%-át, azaz az ország többségének komoly gondjai vannak a kritikus gondolkodással. Ezen pedig az sem változtat, hogy Budapest 5%-a és a vidék egy kis része kimegy tüntetni a kognitív disszonancia jegyében, hogy márpedig ők a többség, és a szavazást elcsalták.

Kognitív disszonancia: Amikor valamilyen új információ vagy tapasztalat ellentmond a korábbi elképzeléseknek vagy ismereteknek, akkor disszonanciát, belső feszültséget élünk át. Ez a disszonancia szorongáskeltő állapot, melyet csökkenteni igyekszünk azáltal, hogy a beágyazott elképzelésünknek nem megfelelő magyarázatok jelentőségét lebecsüljük, a sajátunkat felértékeljük, és önigazolásként megmagyarázzuk, hogy a tapasztalatainknak ellentmondó eseményekre van a világképünkbe illő magyarázat (választási csalás, mi vagyunk a többség)

 Sajnos nem ők a többség, és nem csalták el a szavazást, legalábbis a számokkal nem lényegesen. Ezzel persze nehezebb szembenézni, mint újraszámlálást kérni, vagy többséget kiáltani (a tüntetések szervezőinek hivatalos neve: Mi vagyunk a többség). Ahelyett, hogy mindenki kieresztené a dühét pár kilométer sétálással, két dolgot is tehetne: 1. Átértékelné, hogy az adott választási rendszeren belül mit tehetnek az ellenzéki pártok, és mivel kellene még elszámolniuk (erről volt is szó a tüntetésen), de ez még nem történt meg, és így nehéz a jövőre nézve összefogni. 2. Rá kellene jönni, hogy mitől ilyen rohadt buta a társadalom nagyobb része, és kitalálni, hogyan tehetünk ellene. Előző cikkemben le is írtam ezt.

A korábbiakkal ellentétben most azért nincs értelme tüntetni, mert erőforrásokat pazarol, és jórészt fals lelkiismeret-nyugtatás, miközben ahhoz nincsenek ott elegen, hogy bármit kikényszerítsenek. Egyrészt csökkenhet a tüntetés figyelmeztető ereje, másrészt a választásokig így ez nem fog kitartani, amikor érdemes (elvileg) lendületet venni. 4 év múlva senki nem fog emlékezni erre a tüntetésre, a politikailag demens többség meg végképp nem. Egyre jobban látjuk, hogy praktikus megoldások kellenek, melyekre érdemesebb lett volna elkölteni a hangosításra szánt százezreket.

Tanítsuk meg egymásnak, hogyan szerveződhetünk helyileg demokratikusan, hogyan élhetünk a jogainkkal nap mint nap, hogyan kérhetjük számon a képviselőinket, és hogyan tanulhatjuk el ezeket egymástól, miként fejlődhetünk és hálózatosodhatunk a helyi szervezeteken keresztül. A Budapesti kormányváltó Buborék valójában egy téves álomképzet. A többség értelmezése a világról még mindig nagyon nehezen alkalmazkodik a körülményekhez, ami nagyon is kedvez az államot megszálló kormányzatnak, aminek épp az egyszerű képletek fenntartása a célja. Talán nem is véletlenül lett Államvilág a blogom címe. Ezt a választást már a rendszerváltáskor elvesztették a pártok, és a következőt sem az utolsó évben fogják megnyerni. Kemény állóháborúra kell berendezkedni, azonban ehhez a korábban fel nem ismert, vagy nem megfelelően kezelt problémákat kell megoldani. Ideje például érdemben foglalkozni azzal a több millió vidéki honfitársunkkal, akik egészen máshogy viszonyulnak az országunkhoz, mint a városiak. Ugyan nem tudok biztos megoldást, de az biztos, hogy az internet óriási lehetőség az alternatív (e-) demokratikus közösségek, platformok kialakításához, és költséghatékony megoldásként szolgálhat az ország lakóinak összekötésére. A fiatalokat pedig szinte kizárólag így lehet elérni.
Összességében tehát legyen cél az oktatás, a közélet és a média demokratizálása a fiatalok számára is, továbbá az online platformok segítségével elérni minél több embert a társadalmi párbeszéd elindításához, hogy jobban megértsük egymást. Tüntetni viszont jelenleg kizárólag magunk megnyugtatásért érdemes, bár az a sokszázezer munkaóra biztosan hasznosabb lenne helyi hálózatok építésénél.

A bejegyzés trackback címe:

https://allamvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr913845722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boar. 2018.04.18. 12:42:55

"Csakhogy a probléma maradt, ott lebeg a fejünk fölött: a Fidesz és Jobbik, két szélsőséges ideológiát képviselő demagóg párt megszerezte a szavazatok 62%-át, azaz az ország többségének komoly gondjai vannak a kritikus gondolkodással."
Milyen egyszerű erre fogni...gond van a kritikus gondolkodással... Hát persze...
Szerinted bazdmeg egy rakás "baloldali liberális" miért szavazott fogcsikorgatva (vagy vállrándítva) a jobbikos jelöltre?
Talán mert nem volt kire. Talán azért, mert a "baloldali liberális" pártok olyan noname senkiket jelöltettek akiknek esélye sem volt legyőzni a fideszes jelöltet. Nem is győzték le, arra viszont elég volt a rájuk adott voksok száma, hogy a jobbikos jelölt se tudja megverni fideszes vetélytársát.
A kamuellenzék káros tevékenysége legalább annyira benne van a választások elvesztésében mint a fidesz csalássorozata. Csak a csalás esetleg kiderülhet de a megvett "ellenzék" nem fog le, legfeljebb megbukni.

2018.04.18. 12:44:13

Át kellene lépni a saját árnyékotokat: aki nem rátok szavaz, az ab ovo rohadt buta.

Az fel sem merül, hogy esetleg nem ti látjátok jól a világot?

Sir Galahad 2018.04.18. 12:57:47

"Rá kellene jönni, hogy mitől ilyen rohadt buta a társadalom nagyobb része, és kitalálni, hogyan tehetünk ellene." Az, hogy a baloldalt harmadszorra is rommá verték, többek között éppen ennek a mentalitásnak köszönhető: hogy úgy gondolják, az emberek azért nem szavaznak rájuk, mert buták. Arról ugye szó sem lehet, hogy ők csinálnak valamit rosszul, nem: a társadalom a buta. Hajrá, csak így tovább - ha így folytatjátok, 4 év múlva megint 2/3-a lesz a Fidesznek.

Kivlov 2018.04.18. 13:02:53

@Sir Galahad:
Nem.
Akkor 4 év múlva 4/5 lesz. :D

Hozzászólok 2018.04.18. 13:05:43

"mitol ilyen rohadt buta a tarsadalom nagyobb resze. "

ha meg szeretned erteni valoban, akkor fogalmazd at onmagadnak igy.
mi az amit a tarsadalom nagyobb resze fontosabbnak erzekel mint en. es vajon miert.

SándorO 2018.04.18. 13:11:11

"Rá kellene jönni, hogy mitől ilyen rohadt buta a társadalom nagyobb része"
Mi a fene, itt mindenkinek 2 szeme van, nekem csak 1, mi van ezekkel az emberekkel ? :)

G1 2018.04.18. 13:36:20

Balango: az ellenzéki oldal alapvetően kritikus. Ergó minden percben felmerül, hogy esetleg mi tévedünk. Ugyanez sajnos a fideszes szavazóknál kevésbé jellemző. :(

Békés Gáspár: "Átértékelné, hogy az adott választási rendszeren belül tehetnek az ellenzéki pártok, és mivel kellene még elszámolniuk (erről volt is szó a tüntetésen), de ez még nem történt meg"
Nos, ha legalább a tüntetésen kint lettél volna, és figyeltél volna, akkor tudnád, hogy ez nem igaz, mindenki tudja, hogy ilyen választási rendszerrel nem lehet legyőzni a fideszt, jószerivel akkor sem, ha senki nem szavaz rá. (túloztam) És most nem fejteném ki, hogy miért szar ez a választási törvény, illetve miért totálisan lejt a pálya. Arányos rendszerre van szükség, ahol mindenkinek van esélye. Ez nem az. Ettől függetlenül az is egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok szarul csinálják, amit csinálják. Összességében.

vajdasagi 2018.04.18. 14:01:06

@Balango: Sokszor persze nem én látom jól a világot. De most nem ez történt. Most a keleti orientáció győzött Magyarországon a nyugathoz tartozás helyett. Ennek sajnos keserves nagy árat fizetünk majd. Ebben most biztos vagyok: Te látod rosszul. Nekem is meg magadnak is mérhetetlenül nagy károkat okoztatok és fogtok okozni.

konrada 2018.04.18. 14:06:24

...igaza van a bloggernek.
Hát mekkora butaság kell ahhoz, hogy hiába mondják el naponta többször is szép ékes magyar nyelven a társadalom többségének, mekkora buta seggek, mégsem rájuk szavaznak, pedig milyen őszintén mondják el ezt róluk....

zokogjatok 2018.04.18. 14:07:03

"Kiálltja Budapest 5 százaléka"

ollé "kiálltja"? allighanem kisssé minntha többb bettű lennne ittten

zokogjatok 2018.04.18. 14:10:26

@G1: "Ergó minden percben felmerül, hogy esetleg mi tévedünk"

lol

ezért van a választás óta kb. 100 sírós "hülyemagyar paraszt nemránk szavasz basszameg" poszt a bloghun

aquaticus 2018.04.18. 14:18:10

Na aztán ha győznétek, akkor kezdhetnénk újra visszacsúszni...egyre gyorsulva...

Ménár Atya 2018.04.18. 14:29:22

Buta az aki fideszre, vagy jobbikra szavaz.
Ez teljesen érthető.
Ezért az arrogáns pökhendiségért szavaznak inkább fideszre, vagy jobbikra.

ludwigvan 2018.04.18. 14:37:46

"nem csalták el a szavazást, legalábbis a számokkal nem lényegesen" Ezt honnan tudod? Szerintem meg pont arrafelé mutat minden, hogy lényegesen el lett csalva.

Egyébként többen is írták előttem, hogy a "rohadt buta a társadalom nagyobb része" az elég ottromba megjegyzés volt. Én még annyit tennék hozzá, hogy mi van, ha nem? Neked jobb azt gondolni a társadalom nagyobb részéről, hogy rohadt buták, mint egy magát már ezerszer lejárató, felvállaltan korrupt kormánypártról elképzelni, hogy csalt? Szerinted mi akadályozta meg őket a csalásban? Az erkölcseik?

Ad Dio 2018.04.18. 14:46:49

"Rohadt buta" mindenki aki nem ért egyet a posztolóval.. aki posztoló elvileg a tolerancia, a párbeszéd, a másság elfogadásában... na mindegy is... lehet simán Orbán fizeti hogy gründolja neki a következő 2/3-ot...

Lajos Csánó 2018.04.18. 15:25:28

A legalább 40 helyen történt"hiba"! Szerintem sincs kis csalás,csak csalás van!Aki így nyert(nem győzött)az csalással nyert!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.18. 15:27:06

" 4 év múlva senki nem fog emlékezni erre a tüntetésre, a politikailag demens többség meg végképp nem."

Nocsak, azért te is demensnek nevezed a Fideszre vagy a Jobbikra szavazókat. Vicces, hogy még mindig nem jöttetek rá: Nem lehet azzal rábírni embereket, hogy rátok szavazzanak, hogy hülyének nevezitek őket.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.18. 15:30:23

@G1:

"És most nem fejteném ki, hogy miért szar ez a választási törvény, illetve miért totálisan lejt a pálya."

Ne is, mert belesülnél. :)

incze 2018.04.18. 15:35:22

@Sir Galahad: ez egy baromság. egyfelől nem kell ahhoz rohadt butának lenni, hogy ne legyen igazad. másfelől azért a keresztény kultúrkörben elég sokan látjják orbánt káros despotának, még támogatói közt is szép számmal csak használható gecinek. másrészt minden masszív mutató magyarország folyamatos leszakadását jelzi még a hasonó adottságú országok között is, pedig azok sem géniuszok által vezetett mintademokráciák. orbán a malac a jégen tipikus esete, nem buta ember, bár nem is nagyon okos és erősen deklinál, de mindenekelőtt egy geci, aki egyelőre a maga szempontjából jól kamatoztatta harmadik richárdi képességeit egy efféle fickók számára igen alkalmatos hazai és nemzetközi helyzetben (richárd sem volt ugye buta gyerek, és mestere a látszatokkal operálásnak, olvasd újra). nincs itt semmi látnivaló, országát fogja ajánlgatni egy lóért nem is olyan sokára. de nem sok öröm lesz abban sem, ami utána jön, rengeteg kárt okozott, aminek a legtöbbje tartós és mélyreható.

Evoke 2018.04.18. 15:41:30

Tudós kollégáim állandóan a vidék sötétségére és a városok fényességére hivatkoznak. 2014 január elsején a 3154 magyarországi település közül 314 település volt város. Ezekben élt a lakosság 70%a. A kb. 1000db 500 főnél kisebb lakosú apró falvakban a népesség 3%-a élt. Akkor mi az állítás alapja?
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mo_telepuleshalozata/varosok_falvak.pdf
A választási rendszerünk lehetne arányosabb, de ennél semmivel sem különb az UK, vagy Franciaország választási rendszere. Macron pártjára a második fordulóban 16,5% szavazott és ezzel 60% fölötti mandátumot szerzett az 577fős nemzetgyűlésben, ahol 11 mandátum a külföldön élő franciáknak van fenntartva.
hu.wikipedia.org/wiki/2017-es_francia_t%C3%B6rv%C3%A9nyhoz%C3%A1si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok

Az alapvető gond hazánkban, és ezzel nem vagyunk egyedül, hogy a pártok és a választók politikai kultúrája alacsony, hogy finoman fogalmazzak. A politika, nem ok nélkül elvesztette presztízsét, önjelölt vállalkozók hobbijának általunk jól fizetett játszótere lett. Amíg ezt hagyjuk.

Pepibubó 2018.04.18. 15:49:29

@Ménár Atya: 1"Ezért az arrogáns pökhendiségért szavaznak inkább fideszre, vagy jobbikra."
Büntessük meg az arrogáns pökhendieket, ezért szavazzunk azokra, akik szétrabolják és keleti diktatúrába lökik a hazánkat! Hibátlan fideszes logika.

Pepibubó 2018.04.18. 15:59:54

@Lajos Csánó:
"Szerintem sincs kis csalás,csak csalás van!Aki így nyert(nem győzött)az csalással nyert!"
Így igaz! Ugyanúgy illegitimmé vált az álnemzeti, álkeresztény, valójában kommunista hatalom, ahogyan a legendás kommunista elődök, amikor a kék cédulás választások következtében hatalomra jutottak.
Aztán még azt is vegyük hozzá, hogy itt most szó sincs kis csalásról! Országos és folytatólagos csalásról volt/van szó, amelyiken például ugyanúgy választók tömeges utaztatásáé volt a főszerep, ahogyan a kék céduláson. Mindezek mellett is csak pár száz szavazattal jött össze a "kétharmad", ami szintén további csalások eredménye.

Illegitim hatalom. Szokjuk a fogalmat, Kádárék is nagyon "szerették"! Allergiásak voltak rá, ez volt a legérzékenyebb pontjuk, mert tudták, hogy igaz.

Boar. 2018.04.18. 16:05:16

@Pepibubó: Az őszinteség nem kifizetődő. Gyurcsány a nép ellensége lett pedig annyit tett, hogy őszintén beszélt Öszödön. A magyar szavazó arra megsértődik aki azt mondja, hogy jó nagy hülyeséget csináltatok srácok de az, hogy a fidesz is lenézi és totális hülyét csinál belőlük, az nem baj.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.18. 16:07:58

Nagyon sok dolgot jól lát a szerzője a blognak. Tenni kell az országért, együttműködni, építkezni, stb ...

De könyörgöm gondold már át amit írtál:

"Kognitív disszonancia: ...nem megfelelő magyarázatok jelentőségét lebecsüljük, a sajátunkat felértékeljük, és önigazolásként megmagyarázzuk, hogy a tapasztalatainknak ellentmondó eseményekre van a világképünkbe illő magyarázat..."

Majd pár sorral lejebb:

"Rá kellene jönni, hogy mitől ilyen rohadt buta a társadalom nagyobb része, és kitalálni, hogyan tehetünk ellene. "

---

Szóval kiindulási pontnak annyit segítek: Nem buta, hanem mást gondol a világról, máshogy lát dolgokat. Pl migráció veszélyességének mértékét.
Csak így liberálisan, elfogadóan. Pont.
Ha ez megvan akkor lesz kompromisszum is.
Addig nem.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.18. 16:11:28

@Boar.:

Gyurcsánnyal nem az a baj, hogy őszintén beszélt az elkúrásról, hanem hogy megtette az elkúrást magát, majd ott folytatta a beszéd után ahol abbahagyta, miután rommá verette a tüntetőket.

egyjózsi 2018.04.18. 16:13:17

Tény: A Fidesz a nagyvárosokban, így Budapesten is a szavazókörök adatait vizsgálva alulmaradt, avagy csupán kis különbséggel győzött.
Tény: A kisebb települések , ahol kiszolgáltatottabbak, alul informáltabbak, helyzetükből kifolyóan az emberek, ott a Fidesz 80% fölött teljesített.
Tény: Budapesten a Fidesz súlyos vereséget szenvedett.
Tény: a vidék Magyarországa nagy többségében a Fideszt választotta.
Ok, okozat, emberek. Azokon a helyeken, ahol az ellenzék nem, avagy kevésbé tudta ellensúlyozni a Fidesz nyomasztó médiafölényét, ott, ahol az emberek kiszolgáltatva érzik magukat a fideszes kiskirályok, megfizetett aktivistái kénye-kedvének, ott aratott a Fidesz.
Aki ezen tények figyelembevétele után is azt állítja, hogy a kiegyensúlyozott kormányzás, a népre odafigyelő kormány, a haza nemes eszméje, a magyarság védelme, stb.. miatt lett 2/3-a a Fidesznek, az hazudik. Finomabban: ön áltatja magát... A "Mi vagyunk a többség" , nem áltatás, hanem tény. Az a másik többség, melyre a Fidesz oly büszke, s itt is sokan, gondolkodjon el. Kádár Jánosnak 40 éven át volt hasonló alapon szerveződött többsége. Mintegy 100%-a a választásokon...

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.18. 16:15:50

@incze:

Orbán sokkal kevésbé káros és despota vagy autoriter, mint az elkúró ballibek.
Ez az összes és egyetlen oka, hogy többen szavaznak rá, és kevesebben utasítják el, és ezokból nyer egy választást.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.18. 16:19:54

@egyjózsi:

Marhaságot beszélsz.

Tény: Minden városban, még Budapesten is a Fidesz kapta a legtöbb szavazatot.
Tény: Csak Budapesten nem kapták meg a kormányváltáshoz szükséges többletet, minden más nagyvárosban megkapták.
Tény: A falvakban elérik a ballib hírhamisító műhelyeket úgy mint RTL, ATV, (mostmár HírTV), van Index, Hvg, 444 a neten nekik is. Csak nem hisznek nekik jó okkal.
Tény: A legelfogadottabb párt a Fidesz, és a legelutasítottabbak a ballib elkúrók úgy mint MSZP, DK, Együtt, PM, akik összesen 20%-ot kaptak.

2018.04.18. 16:24:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Perszepityu!

Mer' ez úgy van ám, hogy van egy 11 tagú család, és mikor szavazni kell, hogy piros autót vegyenek, vagy inkább egy kéket, és APA előre kijelenti, hogy csak a 10% feletti szavazatok számítanak.
És a szavazás eredménye a következőképpen alakul:

Apa szavazata: 48%
Anya szavazata: 12%
Nagylány szavazata: 11%
Nagyfiú szavazata: 10%
Kislány szavazata: 7%
Kisfiú szavazata: 6%
Nagymama szavazata: 4%
Nagypapa szavazat: 2%

Nem szavazott:

Apa testvére:
Anya testvére:
Legkisebb gyerek, mert még csak 3 éves:

A szavazatszámlálás után APA kijelenti, hogy az utolsó négy szavazat száma az övé, mert mivel nem érte el a 10%-ot, így azok töredékszavazatok, és az csak és kizárólag ŐT illetik, mivel SAJÁT magával így állapodott meg, egy 2011-es törvénymódosítást követően.

A végeredmény a következő:

Bár APA csak 48%-ot kapott, ám a fenti okok miatt ez felkerekedett: 48+2+4+6+7=67%-ra.

Kijelenthetjük hát, hogy a 2011-es EGYOLDALÚ törvénymódosítást követően, a szavazás jogszerű volt, annak ellenére, hogy az összes szavazat megszámlálása szerint, összességében APÁT elküldték a picsába, és nem a piros autót választották, hanem a kéket.

Tudom, hogy olyan elvakult hülye vagy, hogy nem érted a fent leírt példát, ám jelen helyzetben a magyar választási rendszer valahogy így néz ki, ahogy a példában szerepel.
Kibonthattam volna jobban is a témát, de úgyis mindegy, mert mingyá' gyünnek a fityisztrollok, és megmagyarázzák, hogy itt mindenki hülye, aki nem.

Na csá!

zokogjatok 2018.04.18. 16:35:21

@incze: "másrészt minden masszív mutató magyarország folyamatos leszakadását jelzi "

Egy fenét. Legrosszabb narrációval is kb. a középmezőnyben van. Az a vicc hogy a közepes teljesítmény valójában még mindig sokkal jobb mint amit az ellenzék tud ajánlani az imf hiteles, kötelezettségszegési eljárásos történetével.

Gleccsertetű 2018.04.18. 16:37:38

buták a fideszesek? mégis rommá vernek titeket, harmadjára. szagolgassátok továbbra is a fingotokat önelégülten.

zokogjatok 2018.04.18. 16:37:55

@Látens Inszinuáció: "Mer' ez úgy van ám, hogy van egy 11 tagú család, és mikor szavazni kell, hogy piros autót vegyenek, vagy inkább egy kéket"

Vagy méginkább úgy, hogy van egy X tagú család, ahol 45% piros autót szeretne, 5% sárgát, 10% kéket, 10% zöldet, 15% másmilyen zöldet, 5% hupililát, 10% meg szivárványszínűt.

Osztán mikor piros lesz, akkor háborognak, hogy jaj de hát többen akartunk nempirosat mint pirosat.

Tudom, hogy olyan elvakult hülye vagy, hogy nem érted a fent leírt példát, ám jelen helyzetben a magyar választási rendszer valahogy így néz ki, ahogy a példában szerepel.

Trackers 2018.04.18. 16:39:50

@Látens Inszinuáció:

Azt ugye tudod, hogy az EU minden választási rendszerébe nyert volna Fidesz. Valahol csak 53% lett volna (Hollandia), valahol meg 85%-a (Anglia). A többi helyen (így nálunk is) a kettő között valahol.

zokogjatok 2018.04.18. 16:41:53

@Trackers: Akkora baromságokat magyaráz olyan elánnal hogy borzasztó kínos nézni.

jandera 2018.04.18. 16:43:38

@Látens Inszinuáció: Kihagytad APA titkárnő/kúrváját, aki a családhoz tartozik, mert APA rendszeresen dugja, és majd abban az autóban is fogja dugni egy ideig. Na, az Ő szavazata is APÁ-hoz számítana!!!

Trackers 2018.04.18. 16:45:56

@zokogjatok:

Bayer írt erről egy jó cikket.

magyaridok.hu/ahelyzet/szamtanora-3010456/

Érdemes elolvasni. A mostani ballib logika szerint, alig lett volna kormány, ami legitim volt. Pl 2002 és 2006-os ballib kormányok egyike se az a saját logikájuk szerint.

seol 2018.04.18. 16:47:41

@Balango:

Hát azért felmerül az emberben, hogy aki elhiszi, hogy ha nem a fideszre szavaz, akkor Soros aidses niggereket fog betelepíteni hozzá (kb. sikerült érdemben összefoglalnom a fideszes kampányt, azt hiszem), az kurva buta. Is.

De jogos, tudjuk, hogy sokan azért szavaztak a kedves kondukátorra, mert meg lett nekik mondva, hogy különben ugrik a közmunka; mások meg azért, mert a polgármestereknek "megsúgták", hogy az a település, ahol nem a fidesz nyer, ne nagyon számítson rá, hogy fénylő csillagunktól pénzt kap bármire is.

seol 2018.04.18. 16:50:56

@Rettegek mert ballib vagyok:

Igen, a despota és autoriter ballibek. :-D Megpróbálnád megtippelni, mit jelentenek ezek a szavak?

seol 2018.04.18. 16:52:25

@Rettegek mert ballib vagyok:

Hú, Gyurcsány rommá verette. A tüntetőket. :-D

seol 2018.04.18. 16:54:03

@Gleccsertetű:

Gondolom, Rákosi rajongói is nagyon büszkék voltak, nem véletlenül ő az egyik példaképetek.

Ménár Atya 2018.04.18. 16:57:36

@Pepibubó: 1"Ezért az arrogáns pökhendiségért szavaznak inkább fideszre, vagy jobbikra."
Büntessük meg az arrogáns pökhendieket, ezért szavazzunk azokra, akik szétrabolják és keleti diktatúrába lökik a hazánkat! Hibátlan fideszes logika."

Te tényleg elhiszed amit írsz? :D:D
A gonosz tolvaj fidesz alatt erősödik a gazdaság, a jó maszop alatt meg csődbe ment, másodszor is :)
Ezért szavazz a maszopra, mert az nem lopott! :D:D:D
Ja tényleg nem, biztos azért kellett az alföldre autópálya alagút, meg annyi vadátjáró ami vetekszik az autópályák hosszával, mert ők nem loptak :D:D:D
Sajátos maszopos logika.
És az 1.2 millió jobbikos elvtárssal mi a baj, ők még nem loptak, és mégsem rátok szavaztak :)
Ma már ne füvezz!

zokogjatok 2018.04.18. 17:08:18

@seol: "sokan azért szavaztak a kedves kondukátorra, mert meg lett nekik mondva, hogy különben ugrik a közmunka"

tán nem kellene a közmunka kezdete óta minden ballibnek azt harsogni hogy a közmunkát be kő tiltani, és akkor lehet nem félnének ettől, csak egy ötlet

2018.04.18. 17:14:19

@zokogjatok:

Ne engem ismételj gyíkarc!
Egyébként, ha fordítva lenne, és anno a MaSZop és SzaDeSZ hasonló módon írta volna saját képére a választási rendszert, akkor itt most menne ám az ajvékolás, hogy de hát ez csalás, mer' a fityiszre meg a - még mérni sem lehet - KDNP-re összesen többen szavaztak, oszt mégis kisebbségbe szorultak.

Ugye faszarcú?

2018.04.18. 17:25:01

@Ménár Atya:

"Ja tényleg nem, biztos azért kellett az alföldre autópálya alagút, meg annyi vadátjáró ami vetekszik az autópályák hosszával, mert ők nem loptak :D:D:D"

Ezzel bakot lőttél gyökér!
Ugyanis mind a Medgyessy-, mind pedig az Orbán-kormány vastagon benne volt a lopásban.
Pédául az a Hídépítő és Strabag Zrt. építette a hidat, amely az Orbán akkori kormányának nagy kedvence volt, azaz a Simicska.

Hoppácska.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.18. 17:36:00

@Látens Inszinuáció:

Az MSZP-SZDSZ idején a Simor, Gyurcsány féle 100 millákért annak adta aki többet fizetett. A legtöbb melót a külföldi EU pénz szivattyúk vitték ki regnálásuk alatt, mint Strabag, Alstom. Ezek vitték ki postafordultával az összes EU-s támogatást, és az adófieztők pénzét (40% SZJA).

Ma első sorban magyarok kapják a melót. Ennek is köszönhető többek között, hogy 15% az SZJA, és nőnek a reálbérek, nincs munkanélküliség, ....

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.18. 17:42:30

@Látens Inszinuáció:

Az MSZP-SZDSZ pontosan ezt tette. Saját igényeik szerint írták át a választási rendszert, ami egyébként ma a Fidesznek kedvez:

mandiner.hu/cikk/20140210_balogh_akos_gergely_horn_es_orban_ketharmadok_es_egyfordulos_valasztasok
20 éve az akkori kétharmad kísértetiesen úgy járt el, mint a mostani – csak ők nem az országgyűlési, hanem az önkormányzati választásokat tették egyfordulóssá a korábbi kétfordulós rendszer helyett.

morph on deer 2018.04.18. 17:53:59

“Az állam én vagyok! Kiáltja Budapest 5 százaléka”

“Az állam én vagyok!” Kiáltja egy felcsúti ganajtúróból avanzsált levitézlett labdarúgó, midőn szemet vetett a palotára.

Sokkal rosszabb százalékos arány mellett mégis komoly szurkolótáborral.
Akkor most mi a gond?

2018.04.18. 17:57:40

Egyébként ennél beszédesebb ok, hogy miért nyert a fityisz, nincs is:

www.youtube.com/watch?v=omG7wj4u6K4

"Balogh Orbán Viktor"

Bruhahaha!

Gleccsertetű 2018.04.18. 19:13:26

@seol: rákosi idejében voltak választások? de tényleg, figyi. buták a fideszesek, ok. de a jelek szerint mégis sokkal okosabbak, mint ti. ezen kéne gondolkodnotok.

egyjózsi 2018.04.18. 19:27:13

@Rettegek mert ballib vagyok: nem azt írtam, hogy a pártok közül ki kapta a legtöbb szavazatot. Azt írtam, alulmaradt...Fidesz, kontra ellenzék.

Ebenezer Scrooge 2018.04.18. 21:00:39

@Balango: Ez egy kibaszott naiv kérdés volt.
Láthatóan nem képesek semmi mást elismerni, elgondolni, elképzelni, csak ami a pici buksijukban már ott van.
Felőlem tüztizzenek. Vihar a biliben...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.04.18. 21:42:34

A főváros–vidék összehasonlításhoz esetleg bekalkulálható még néhány tényező. Például hogy mi van akkor, ha a vidéki ember egyszerűen elégedettebb az életével, mint a fővárosi. Akár azért, mert kevésbé hajlik az urizálásra, ezért az életkörülményeit kevésbé érzi elfogadhatatlannak. Vagy azért, mert a vidéki települések élhetőbbek. Vagy mert a vidéki települések fejlesztései eredményesebbek, láthatóbbak, észlelhetőbbek. Mégiscsak több embernek tűnik fel, ha rendbehozzák a templomot, padokat és virágokat tesznek a sétatérre, kibővítik az iskola épületét. A kis települések embere sok dolgot teremt meg magának a saját két kezével, amiért azt látja, azt tanulja meg, hogy a munka kemény, de az eredménye látható lesz. Például meg lehetne nézni azt, hogy mit tesz egy falusi és egy nagyvárosi ember, ha, mondjuk, ellepi a járdát a hó. Van, aki felháborodik azon, hogy az önkormányzat miért nem takaríttatja el, és van, aki kimegy, és ellapátolja.

A nagyvárosi ember valamiért ma elfelejti azt is, hogy az életnek sokféle öröme lehet, és sokféle módon lehet kicsit javítgatni a település közérzetén.

Meg persze a "városi" ember értelmiségibbnek hiszi magát, és könnyebben azonosul a minden kormány idején versenyt fanyalgó-panaszkodó-lázongó hangadó "értelmiséggel". Talán a nagyvárosi átlagembernek könnyebben beszélik tele a fejét azzal, hogy ő tulajdonképpen rosszul érzi magát, csak még nem tűnt fel neki, de majd a kormányváltás után hű de jókedvű lesz mindenki. Ahogy ez az értelmiség fogalmaz: elérik az embereket. Magyarul elrontják a kedvüket, öncélúan.

Gato666 2018.04.19. 00:12:29

"2. Rá kellene jönni, hogy mitől ilyen rohadt buta a társadalom nagyobb része, és kitalálni, hogyan tehetünk ellene. "

Ez a te kognitív disszonanciád, te ostoba tulok.

Fröccs Öntő 2018.04.19. 00:32:04

nekrológot kéne írnod te tulok

smartdrive 2018.04.19. 00:32:53

"lehet, hogy nektek van igazatok, de mi vagyunk többen"

azért ez az érvelés nem a legnagyobbakra jellemző :D

smartdrive 2018.04.19. 00:34:20

@Androsz: hát akkor semmi baj. legyenek boldogok :D

Magyarország Europa jovője 2018.04.19. 04:49:12

Ketseg kivul, csalas tortent. Csalas nelkul nem tudott volna ilyen jo eredmenyt elerni az ellenzek. A kormany nagyon profi, az ellenzek evek ota iszonyu szerencsetlen bena. A csalas nelkuli eredmeny az lett volna, hogy az mszp, dk, lmp kiesik a parlamentbol, es a jobbik max 15 %-al bejut.
Sajnalatos, hogy csaltak, de szerintem, inkabb azzal kell foglalkozni, hogy a 22-es valasztasra ugy felkeszulni, hogy ne legyen eselyuk meg egyszer ekkorat csalni.

chrisred 2018.04.19. 05:38:39

@Trackers: Ugyanez volt Orbán logikája is 2006-ban az őszödi beszéd után.

"Ez a normatív értelmezés. Még egyszer mondom, a kormány jogi alapjait nem kérdőjelezem meg, a kormány legális, de illegitim."

index.hu/belfold/orban060926/

Egyébként tök izgalmas interjú az előző nyolc év fényében, nem csoda, hogy Orbán már egy évtizede nem vállalja, hogy tartalmi nyilatkozatot adjon belpolitikai kérdésekben.

chrisred 2018.04.19. 05:44:16

@Androsz: Vidéki patrióta rasszizmus? Elárulom, Budapesten is eltakarítják a havat a járdáról azok, akiknek családi házuk van, mert kötelező. Akik meg társasházban laknak, azért fizetnek közös költséget, hogy az ilyesmi meg legyen oldva.

2018.04.19. 06:57:36

@chrisred:

De azért nem vállalja évek óta a nyilvános vitát sem, mert egyre inkább terjed a hír, hogy a vezír skizofrén,
- egyébként fityiszesek! Ő maga is ezt mondta egy korábbi interjúban, hogy vannak skizoid hajlamai! -
és Grazban kezelik évek óta.

Egyébként most is úgy eltűnt a választások óta, mint az aranyóra.
Vajon hol lehet?

Kovács Flórián 2018.04.19. 07:27:16

@Boar.: 2Szerinted bazdmeg egy rakás "baloldali liberális" miért szavazott fogcsikorgatva (vagy vállrándítva) a jobbikos jelöltre?
Talán mert nem volt kire. Talán azért, mert a "baloldali liberális" pártok olyan noname senkiket jelöltettek akiknek esélye sem volt legyőzni a fideszes jelöltet. Nem is győzték le, arra viszont elég volt a rájuk adott voksok száma, hogy a jobbikos jelölt se tudja megverni fideszes vetélytársát."

A baloldal legalább Budapesten tudott aratni. Sok más helyen meg belementek volna a visszalépésekbe MÉG A JOBBIKKAL IS, de Vona volt az, aki mindenáron egymaga akart nekimenni a mamutnak, merhogy ő aztán nem osztozkodik senkivel.

Tény, hogy a Jobbik népszerűbb párt, mint az MSZP, de ahhoz képest nem sokkal szereztek több képviselői széket, szóval nekik legalább részben bejött a taktikájuk - és legalább volt taktikájuk, nem is értem, hogy gondolta a Vona, hogy majd egymaga megveri az Orbánt.

Occam beretvája 2018.04.19. 09:06:57

"az, hogy »a tanulatlan vidék« segítette hatalomra a Fideszt. Ez ma az egyik legnagyobb önhazugság. Az igazság az, hogy a nagyvárosokban is, a diplomások körében is a Fidesznek volt relatív vagy akár abszolút többsége."
FILIPPOV GÁBOR
HVG
Kell még valamit mondanom Ildikó? XD.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.04.19. 09:21:53

@Látens Inszinuáció: Már az ókori filozófusok is felismerték, hogy a demokrácia nem jó dolog. Platón szerint: "A demokrácia a csőcselék uralma."

Vedd hozzá még azt is, hogy Magyarországon nem tudsz felmutatni olyan időszakot, ahol valódi demokráciáról lehet beszélni, ebből levonhatod a következtetést, hogy a demokrácia teljesen idegen a magyaroktól. Ezek után jönnek a liberális majmok, és elkezdenek itt hadoválni mindenféle emberi jogokról, meg lelkiismereti szabadságról, meg arról, hogy buzulni jó, és sok hasonló dolgról, amiket a társadalom jelentős része nem ért, és ezért nem is érdekli. Aztán persze ugyanez a liberális csőcselék felháborodva tapasztalja, hogy nem őket választják meg vezetőnek, és nem engedik oda a konchoz.

Amíg a baloldalon lejárt, hiteltelen, vállalhatatlan arcok lesznek a vezetők, addig nem lesz egység, nem fogják tudni elvenni a fidesz szavazótáborát, így folyamatosan bukni fognak. Észhez kellene térni, nem a választókban kell keresni a hibát, hanem a jelenlegi libsibolsi vezetésben, akik alkalmatlanok. Kell egy hiteles párt, vállalható arcokkal, reális programmal, aminek nem csak kiadási hanem bevételi oldala is van. Ennek a problémának a megoldására van kb 3 év, utána már indul a kampány a következő választásra. HA nem lesz meg, ismét jön a bukta és a picsogás, mert akkor továbbra is a MKKP-ra fogok szavazni.

implode 2018.04.19. 09:40:12

@Látens Inszinuáció: Gondold végig a példát az autó színéről. 11 tagú család három tagját nem érdekli a kocsi színe, 8-an meg más-más színt akarnak. Mivel a kocsinak mégis valamilyen színűnek kell lenni, úgy nem logikus hogy a 12%-os sárgát válasszák, vagy a 7%-os zöldet mikor 48%-al a piros az első. De akkor folytassuk ezt a hülye példát. Hiába a 48%! Mégsem lehet piros az autó színe. Mert csak! Hát akkor milyen legyen? Keverjük össze akkor az összesen 52%-os piroson kívüli 7 színt. Meg is vagyunk!!! Egy gyönyörű fos-szürke színt kapunk. Elégedettek vagytok? Neeem? Hát valóban jobb lett volna hacsak a zöldet meg egy kéket vagy mondjuk a sárgát meg a barnát keverjük mert azok még passzolnának is, de hogy 7 féle színt egybe keverünk abból CSAK ez lesz. Egy HÁNYÁS színű új autó! Hogy meg csodálják mikor kiugrunk vele Brüsszelbe!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 09:42:19

A szavazók kevesebb mint 20 %-a, azaz a nép kevesebb mint 14 %-a akar ballib kormányzást.

Azaz a nép 86 %-a ellenzi ezt.

A 14 % huszada kiment tünteni. Hadd menjen!

De mi következik ebből? Semmi.

Ezt nem veszed észre?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 09:44:25

@Látens Inszinuáció:

"azok töredékszavazatok, és az csak és kizárólag ŐT illetik"

Ilyen hol van a magyar választási rendszerben?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 09:45:40

@Látens Inszinuáció:

Példád azért is rossz, mert az 52 % nem a kék autóra szavazott, hanem egy rész akékre, más feketére, más fehérre, más zöldre, s így tovább.

Occam beretvája 2018.04.19. 10:22:23

@Magánvéleményem: Pontosan!
Itt egy hír ami hazánkban elképzelhetetlen lenne.
"Nagygyűlést szervez május második felében a nagyobbik román kormánypárt, Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy egyértelművé tegye: támogatja a "hagyományos családot", vagyis azt az alkotmánymódosító kezdeményezést, amely "egy férfi és egy nő" házasságaként határozná meg a családot, a jelenlegi alaptörvényben szereplő "házastársak" kifejezés helyett."

Attilajukkaja 2018.04.19. 10:54:04

@Látens Inszinuáció:
"Egyébként ennél beszédesebb ok, hogy miért nyert a fityisz, nincs is:
http://www.youtube.com/watch?v=omG7wj4u6K4"
Ilyen összeállítást bármelyik párt szavazóiról lehetne csinálni. Na jó, MAJDNEM mindegyikről. Az MKKP vagy az Együtt szavazóiról nehezen tudom elképzelni. :o)

morph on deer 2018.04.19. 11:10:59

@Látens Inszinuáció:
Egyébként most is úgy eltűnt a választások óta, mint az aranyóra.
Vajon hol lehet?“

Grazban, az órásnál.

Pepibubó 2018.04.19. 11:20:16

@Lajos Csánó: Örülök.
Azért emlékezzünk meg egy percre arról a tüntetésellenes, alattomos hangulatkeltésről is, ami az Index címlapján folyik ezen a héten! A múlt héten még tárgyilagosak voltak, el is ment 150-200 ezer ember tüntetni.
Fenn kell tartani a tárgyilagosság látszatát, hiszen Indexék is tudják, a fideszes kommunista hazugsággyár is tudja, hogy leplezetlen kormánypárti médiumként sz@rt sem érnének.
Azonban az eheti, szombati tüntetés, hogy mindez sorozattá váljon, az már "sok". Szóltak a pártközpontból, hogy STOP! Index címlapon először a drónfelvételek ellen kezdtek uszítani (nehogy bizonyíték legyen, ha megint 200 ezren lesznek), aztán tegnap a tüntetés ellen. Bekerülhetett ez az írás is, mert ezzel a mondattal kezdődik:
"Én támogatom a tüntetéseket, ha van értelmük."
Valószínűleg ennyi elég volt, mert nem gondoltak bele, hogy azt meg ki döntse el, hogy van-e értelmük? A diktátor propagandagyára? Tragikomikus!

para_noir 2018.04.19. 11:24:24

@Pepibubó: azért jópofa, hogy ha nem az megy a médiában, amit te/ti akartok, akkor már gyíkemberek, összeesküvés, hangulatkeltés. Nem ismerős ez? :)))))))))))))))

Attilajukkaja 2018.04.19. 11:25:03

@Occam beretvája:
"Itt egy hír ami hazánkban elképzelhetetlen lenne."
Milyen igaz! Nálunk már most is az álkeresztények uralják a társadalmat, vagyis kényszerítik rá az akaratukat, a hatalmukat az emberekre. A melegek vagy egyes kisebbségek csak zavaró tényezők a "megtért" Orbán számára, akikkel le kell számolni. Így kezdődött minden náci vagy fasiszta hatalomnyerés annak idején Európában. :o(

G1 2018.04.19. 12:04:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem vicces... És jó lenne nem ítélkezni, mert segg fingod sincs, ki vagyok... Előbb nézz magadba kicsit, és töprengj magadon...

alvo-feny.blog.hu/2018/04/19/miert_torz_a_magyar_valasztasi_rendszer

Attilajukkaja 2018.04.19. 12:30:41

@Látens Inszinuáció:
"Nem szavazott:
Apa testvére:
Anya testvére:
Legkisebb gyerek, mert még csak 3 éves"
Viszont szavazott az az egyik harmadunokatestvére, aki ugyan soha nem találkozott a család tagjaival, de Apa megígérte neki, hogyha a pirosra szavaz, akkor Karácsonyra kap egy új stadiont. Nem értette, hogy miért, de egye fene, szavazott. Anya harmadunokatestvére viszont nem szavazhatott, csak nagy nehézségek és pénzek árán, pedig ő szoros kapcsolatot tart fenn a családdal és rendszeresen küld nekik ajándékokat ünnepekkor. Hogy miért nem? Mert CSAK!

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"az 52 % nem a kék autóra szavazott, hanem egy rész akékre, más feketére, más fehérre, más zöldre, s így tovább"
Na és? A példa nagyon is jó, mert ezek szerint a család nagy része egy többszínű autóra vágyik, amiben természetesen piros is van.
www.bimmerboost.com/images/multicolorCLS1.JPG

Pepibubó 2018.04.19. 12:53:27

@para_noir:
" azért jópofa, hogy ha nem az megy a médiában, amit te/ti akartok, akkor már gyíkemberek, összeesküvés, hangulatkeltés."
Ezt bírod mondani, amikor törvényellenesen 80 ezer millió forint közpénz megy évente a "közszolgálati" tévének hazudott, rákosista szintű, eszeveszett pártpropagandára! Vegyük hozzá, hogy ez csak apró töredéke a törvényellenesen pártpropagandára fordított közpénzeknek. Elképesztő, hogy olyanok hiszik magukat "jobboldalinak", netán "kereszténynek", akik még az életben nem olvasták a szálkáról és gerendáról szóló példabeszédet.
Amit én szóváteszek, az egy piaci alapú, eddig nagyjából tárgyilagos híroldal esete, amit már szintén elkezdett hatókörébe vonni, azaz propaganda szennyé silányítani a hazánkat bekebelező putyini diktatúra. A két esetnek csak ennyi köze van egymáshoz.

Attilajukkaja 2018.04.19. 13:18:29

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"nem vágynak többszínű autóra"
Úgy látszik, mégis! Nem mindenki gondolkodása olyan egysíkú és fantáziátlan, mint a Fideszé.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 13:55:26

@Attilajukkaja:

Nem, vágynak kék, fekete, fehér, zöld, stb. színű autóra, többszínűre senki se vágyik, de ha vágyik is valakik, az egy PLUSZ opció az előbbiekhez képest.

Attilajukkaja 2018.04.19. 14:08:52

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Te csak tudod! Neked mindegy, csak narancssárga legyen. Fogalmad sincs egy többszínű világról.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 15:16:29

@Attilajukkaja:

Tévedsz. Nekem a lényeg, hogy ne legyen ballib színű.

Sokszor elmondtam: nem fideszes vagyok, hanem ballibellenes.

Attilajukkaja 2018.04.19. 15:31:32

A ballib nem egy szín. De hát mondhatom én ezt egy vaknak!

Attilajukkaja 2018.04.19. 15:32:13

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"nem fideszes vagyok"
Csak éppen a Fideszre szavaztál. He-he!

Attilajukkaja 2018.04.19. 16:06:17

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"S hol a gond ezzel? Mit jelent nálad a "fideszes" szó?"
Aki a Fideszre szavaz, az biztosan Fideszes. Mi másért szavazna egy ilyen erkölcstelen, manipulatív tolvaj bandára? A gond pedig abban van, hogy ezt megpróbálod letagadni.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 16:38:01

@Attilajukkaja:

Szóval aki bármilyen pártra bármikor szavazott, az olyanos?

Akkor én MSZP-s is vagypk, mert szavaztám már MSZP-s jelöltre egyszer, egy önkormányzati választáson.

Továbbá vagyok még SZDSZ-es, MDF-es, MIÉP-es, LMP-s is.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 16:41:36

@Attilajukkaja:

"Mi másért szavazna egy ilyen erkölcstelen, manipulatív tolvaj bandára?"

Mert ők a kisebb rossz.

"A gond pedig abban van, hogy ezt megpróbálod letagadni."

Sose tagadtam mikor kire szavaztam.

Listás szavazataim eddig:
1990: SZDSZ
1994: MIÉP
1998: MIÉP
2002: Fidesz-MDF
2006: MDF
2010: LMP
2014: LMP
2018: Fidesz

Attilajukkaja 2018.04.19. 16:43:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Vagyis nem tudod eldönteni, milyen ideológiát válassz, ezért szélkakasként mindig arra fordulsz, ahol a te saját kis érdekeidet látod jobban képviselni. Az országé neked persze nem fontos. Most már BIZTOSAN Fideszes vagy!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 16:50:51

@Attilajukkaja:

A liberalizmus szerint a helyes polgári magatartás, ha mindenki a saját érdekét nézi.

Nekem személyesen a közérdek a fontosabb, mert nem vagyok liberális.

Ezek szerint te se vagy liberális, ha a közérdeket a magánérdek elé helyezed...

Szélkakas még sose voltam, mindig őszinte belső hit alapján szavaztam, bár párthívő csak 1999-ig volt, azután mindenkiből kiábrándulva, mindig a "kisebb rossz" elvén szavaztam.

S mindig voltak szilárd elveim. Az, hogy ezek változtak, az tény. A 90-es évek közepéig kb. progresszív lberális voltam, majd 1999-ig fasiszta, aztán konzervatív liberális, s kb. 10 éve kezdtem elindulni a populista eszme felé. Egész fiatalon, a 80-as évek közepén voltam marxista is, de alig másfél évig tartott.

Attilajukkaja 2018.04.19. 17:03:19

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"A liberalizmus szerint a helyes polgári magatartás, ha mindenki a saját érdekét nézi."
Óóóóóriási tévedés! Azért utálhatod annyira a liberalizmust, mert fogalmad sincs, mi az. :o)))))

"te se vagy liberális, ha a közérdeket a magánérdek elé helyezed."
A kettő nem összeegyeztethetetlen, csak elég nyitottnak kell lenni és tudni kell kompromisszumokat kötni.

"mindig voltak szilárd elveim. Az, hogy ezek változtak, az tény."
Rendben, szélkakas visszavonva.

Lajos Csánó 2018.04.19. 17:04:48

@Pepibubó: Véleményem az ,a szombati tüntetés után,Május 1 -e kellene hívni az összes embert aki úgy érzi ez a rendszer nem jó!A pártok szervezzenek a felvonulás után közös majálist!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 17:16:24

@Attilajukkaja:

Bevallom, a liberalizmus megalkotóinak jobban hiszek, mint neked abban a kérdésben, hogy mi a liberalizmus...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 17:18:00

@Attilajukkaja:

A liberalizmus szerint nincs közérdek, mert az csupán a magánérdekek összessége...

Van egy olyan érzésem, hogy te azért mondod magadat liberálisnak, mert tetszik a szó hangzása, de nem ismered jelentését...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.04.19. 17:39:33

@implode: Ez kifinomult logikájú elemzés volt (bár az inkriminált példa további sebekből is vérzik), sajnos a logika a most dühös ellenzékieknek nem erőssége.

Attilajukkaja 2018.04.19. 17:40:30

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"azért mondod magadat liberálisnak, mert tetszik a szó hangzása, de nem ismered jelentését."
Hát persze, mert olyan szépen hangzik. :o)))))))))
Akárcsak a Fidesz. Jó kimondani, nem igaz?
A magánérdekek összehangolt összessége a közérdek.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.19. 19:25:03

@Attilajukkaja:

@Attilajukkaja:

Engem nem érdekel se a Fidesz, se más párt.

Célom a szemét rendszer bukása. Mivel erre most a legjobb a Fidesz és az LMP támogatása volt, ezért e 2 pártra szavaztam, de valójában egyiknek s evagyok a lelkes híve.

Attilajukkaja 2018.04.20. 08:31:33

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
"Célom a szemét rendszer bukása."
Számodra mi a szemét? Mert ha ez a ganéj, trágyadomb Fidesz banda nem az, akkor nyilván nagyon más felfogásunk van a higiéniáról. Ennyire imádod az ürüléket?

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.20. 09:08:24

@Attilajukkaja:

A liberális rend immár 500 éve rombolja a világot, örülök ezért agóniájának, s azokra szavazom, akik segítik ezt az agóniát.

Attilajukkaja 2018.04.20. 09:29:15

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
A liberális rendszer agóniáját és újraéledését a világtörténelem már többször megélte. Az agónia általában a fasiszta és totalitárius rendszerek, a nacionalizmus és az ezekből következő háborúk pusztító hatását eredményezte. A liberális demokráciát is lehet ésszel csinálni, még akkor is, ha a magyar társadalom erre nem fogadóképes. Látod, neked sincs róla fogalmad, pedig te egy tanult ember vagy.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.20. 10:19:14

@Attilajukkaja:

A liberális rendnek van kezdete, virágkora, s lemenő szakasza. Sose volt más.

A nacionalizmus a liberalizmus találmánya.

A liberális demokrácia alapjai rosszak, nem javítgatni kell, hanem agyagba döngölni.

chrisred 2018.04.21. 05:31:44

@Attilajukkaja: Nem válság és agónia, hanem egy természetes folyamat. Az egy illúzió, hogy a hatalommal rendelkezők mindig önként és dalolva lemondanak a kezükben levő erő önkényes használatáról. A polgárok a szabadságjogokat nem készen és ajándékba kapják, újra és újra rá kell kényszeríteni a hatalmat arra, hogy húzódjon vissza a neki kijelölt ketrecbe. Úgy kell viselkedni, mint egy oroszlánszelídítőnek, a vadállatnak folyamatosan tartania kell az ostortól. Sajnos, a kelet-európai népek nem tanulták meg, hogyan kell használni azokat az eszközöket, amivel a hatalmi elitet féken lehet tartani.

Attilajukkaja 2018.04.21. 12:36:31

@chrisred:
"Nem válság és agónia, hanem egy természetes folyamat."
Ahogy az is, hogy a történelem újra ismétlődik, bármilyen korban is élünk.

"a kelet-európai népek nem tanulták meg, hogyan kell használni azokat az eszközöket, amivel a hatalmi elitet féken lehet tartani"
Ezzel teljesen egyetértek!
süti beállítások módosítása