Horváth Péter NPK elnök szerint „szerencsétlen az a felszólító mondat, hogy „Ne menj suliba!”, mert ez arra utal, hogy az iskola negatív dolog, oda nem megy az ember, ahova nem szeret menni” és amúgy „a diákok nagy része nem megy rossz érzésekkel iskolába”.  Ő minimum 30 éve nem diák, de megmondja a tutit; mondjuk szövegértésén még lehetne csiszolni, mert a „ne menj suliba” címből nem tudom, hogyan következik az iskola negativitása.
Van, aki szeret suliba járni, mert az övében a tanárok erejükön felül igyekeznek, hogy kihozzák a legtöbbet a jelenlegi poroszos rémálomból. Ők szolidaritásból és a rendszerszintű problémák, mint a túlterheltség, demokratikus szemlélet és a kompetenciaalapúság hiánya miatt fognak sztrájkolni. Olyanok is vannak, akik nem szeretnek suliba járni, mert a tanárok nem veszik figyelembe a véleményüket, elnyomják a diákokat, igazságtalanul büntetik őket,  és nincs szinte senki, aki ez ellen fellépne, de a Nemzeti Pedagóguskar biztosan nem. Ez abból is látszik, hogy Horváth Péter megemlíti, hogy a jelenlegi törvények nem biztosítanak lehetőséget a diákok sztrájkjára, azonban ebből azt a következtetést vonja le, hogy igazolni kell a hiányzást, ahelyett, hogy kezdeményezné a tanulók jogainak bővítését ezen a téren (mely jog ugyanúgy járna, mint a munkavállalóknak). Továbbá szerinte a rendszerszintű változás, amiért mi tüntetünk (honnan tudja mit akarunk valójában, sose kérdezte), nem érhető el rövid idő alatt, ezért nem is érdemes érte tüntetni (?), és amúgy is érkezik a NAT 2.0, mely majd megváltja az oktatást Csépe Valéria reformpápával az élen, igaz erről sem kérdezték meg a diákokat. Az neki mindegy, hogy a Független Diákparlament például évek óta, tárgyalásos úton igyekezett javaslatcsomagját ismertetni az EMMI-vel, azonban erre semmilyen hajlandóságot nem mutatott a minisztérium. Mégis milyen más eszköze maradt akkor a diákságnak, mint a figyelemfelkeltés sztrájkoláson keresztül? Természetesen a cikk végén a Pedagógusfejedelem bedobta, hogy esetleg magunktól nem is lehet épeszű gondoltunk, és lehet, hogy pártpolitikai erők állnak a háttérben. Ezek szerint sose hallott még az ország legnagyobb független diák-érdekképviseletéről, a Független Diákparlamentről, amely a tüntetést szervezi. Persze Horváth Péter a függetlenség mintapéldája egy kormány által létrehozott szervezet élén. Mindenesetre a diákok érdekérvényesítése mellett még sosem sikerült kiállni.

Megdöbbentő, hogy egy magát pedagógusnak nevező embernek, aki ráadásul a Pedagóguskar elnöke, ennyire nincs kapcsolata a valósággal. Ezzel sajnos nincs egyedül, sokan azt gondolják, a fiatalok dolga a csöndben magolás, akikkel úgy bánnak a felnőttek, ahogy akarnak.
Ennek az ideje lejárt. Pontosan megtestesíti Horváth Péter azt, ami ellen küzdünk.  Köszönjük szépen, majd mi elmondjuk, mit érzünk jónak, hogy mit gondolunk az iskolarendszerről és hogy milyen változásokat szeretnénk. Ez ugyanannyira a mi döntésünk, jövőnk és országunk, mint Horváth Péternek, és ezt nem hagyhatja figyelmen kívül, ha méltó akar lenni a munkájához.

Demokráciát az oktatásban, demokráciát az országban!