Államvilág

Államvilág

Nem baj, ha cigány vagy, csak ateista ne legyél

Cserkész tűzoltás felsőfokon

2018. július 11. - Békés Gáspár

 Nem rég derült ki, hogy egy roma cserkészcsapat azért nem jöhetett létre, mert elvileg nem volt megfelelő a származásuk és a vallási értékrendjük. Azóta a Magyar Cserkészszövetség közleményben igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy nem a fiatalok származásával van gond (elvileg), hanem azzal, hogy nem hajlandóak vallást gyakorolni, ehelyett szekuláris cserkészeteken vesznek részt. Továbbá megemlítették, hogy a szervezet kritizálni merte a cserkészszövetséget például a vallásos indoktrináció miatt, szóval a hipokrita hozzáállást sikerült 100-ra tekerni.

Kifejtik, hogy mint a World Organization of the Scout Movement tagjai, minden vallásra nyitottak vagyunk

Azért ez az oximoron még sokáig emlékezetes marad. Mindegy, hogy muszlim, keresztény vagy buddhista vagy, csak higgyél valamiben (ami nem létezik). Az se számít, hogy milyen származású vagy. Minden lehetsz, csak ateista ne legyél, mert hát tudjuk, hogy az a társadalmi tápláléklánc/Maslow-piramis legalján található, ha gyerekekről van szó, akkor meg főleg, hiszen nekik Magyarországon alkotmányellenesen ugyan, de törvényileg tiltott a lelkiismereti szabadság. Szerintük az ateofóbia polkorrekt, a rasszizmus már (papíron) nem, meg van oldva.

Természetesen alapesetben egy szervezet meghatározhatja a saját „értékeit”, még ha azok kirekesztőek is. Azonban a cserkészetnél fennállnak módosító tényezők. Egyrészt több milliárd forint állami támogatást kaptak az elmúlt években az adófizetők, azaz a mi pénzünkből, másrészt gyerekek nevelésével/oktatásával foglalkoznak. Ezek miatt nem közvetíthetnének a demokratikus társadalommal összeegyeztethetetlen, kirekesztő elveket. Ráadásul mint a történetből is kiderül, van vallás nélkül is cserkészet, azaz az alapvető tevékenységhez nincs szükség vallásra és nem is ez a fő célja a szervezetnek elvileg. A cserkészet keresztény gyökerei pontosan abban a Horthy-korszakban keresendők, mely alatt felebaráti szeretetből vagonokba rakták roma és zsidó honfitársainkat az államapparátus segítségével. Miért nem lehet ideológiai töltet nélkül táborozni meg erdőben futkosni? Komolyan nem képesek nem ideológiai nyersanyagként tekinteni a gyerekekre, akiket a szórakozás mellett muszáj keresztény és nemzeti (itt kirekesztő) agymosásnak kitenni, hogy legyen aki fizeti a perselypénzt és fenntartja az archaikus egyházat? A gyerek nem nyersanyag, hanem ember!

Persze tudom, épül a kereszténydemokrácia, és jó eséllyel vagy a Felház, vagy a cserkészet lesz az Orbánjugend fő ideológiai átnevelőtábora, de ettől ezt még nem kell szó nélkül tűrni. Meg is kérdezném, hogy mikor kapnak valódi ifjúságügyi programok és képviseletek milliárdos, vagy akár milliós támogatást, legyen szó a Független, vagy akár az Országos Diákparlamentről. Persze ez a kormánynak nem cél, de jobb, ha észben tartjuk. Eljön még a humanista gondolkodás kora Magyarországon, és erre bizony szilárd eszmékkel és erkölcsökkel kell készülni, mert 50 évente egyszer van lehetőségünk valódi változást elérni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://allamvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1014107443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éhesló 2018.07.11. 19:44:53

Egy normális civil közösség megválogatja kik lehetnek a tagjaik.
Ti is.
A soros pénzén tartottak is.
Mások is.
Joguk van rá.

Kristóf Tarnay · http://fegyvertelen.blog.hu 2018.07.12. 00:01:19

A cserkészet egy vallásos kezdeményezés. Az ateizmus mellett nyilván buddhistaként sem vennének be, a "nyitott rá" az kb. annyit jelent, hogy szóban elfogadja, az ateizmust csak azért nem írták bele, mert a vallásos emberek jelentős részének az még mindig valami ismeretlen társadalmon kívüli anarchista deviancia.
Azt gondolom, a cikk tévesen veri föl a cölöpöket. A cserkészet lehet keresztény, szekuláris cserkészetről én nem tudok, a probléma nem ez, hanem, hogy szekuláris alternatíva nélkül nagyrészt állami pénzeken működik az egész,

kodacx 2018.07.12. 01:38:00

@Kristóf Tarnay: Na akkor tegyük helyre a dolgokat!
A cserkészet eredetileg és alapjaiban EGYÁLTALÁN NEM VALLÁSOS kezdeményezésként és szervezetként indult! Ha már valaminek nevezni akarjuk, akkor fél- vagy paramilitáris ifjúsági szervezet!
A cserkészet alapítója, BP, vagy Sir Lord Robert Stephenson Smyth Baden-Powell of Gilwell egy brit magas rangú katonatiszt, lovassági tábornok volt, aki a második búr háborúban Mafikeng, vagy Mahikeng városát és erődjét védte. Mivel a városban számtalan civil rekedt, így sok gyermek is!
A Robert parancsnok azt vette észre, hogy a gyermekek, még akár az egész fiatalok is, ha valós és fontos feladatot bíztak rájuk, fiatal koruk ellenére is fegyelmezetten, és szorgalmasan végrehajtották azt, ráadásul le is köti őket, illetve tehermentesítik az ezzel foglalatoskodó katonákat.
Így az ostromolt városban, a borzalmak közepette a bent rekedt tizenévesekből szervezett csapatokat hozott létre, akik igen pontosan, precízen és lelkiismeretesen futárkodtak, hordták a lőszert, élelmet, kötszert, vizet, olykor a sebesülteket, megfigyeltek, stb.
Az ostromot visszaverték, BP nem csak Angliában, de világszerte ismert hős lett és a fiatalok helytállása olyan szinten megérintette és elgondolkodtatta, hogy könyvet is írt a KATONAI KIKÉPZÉSRŐL, amiben többek között az ott szerzett tapasztalatait is összefoglalta.
Ez is világhírű lett.
Később nekiállt ifjúsági táborokat szervezni - az elsőtől számítják magának a cserkészetnek az alapítását - és később ezt a könyvét írta át, most már kifejezetten fiataloknak. Megjegyezném, hogy az első tábort BP KÜLÖNBÖZŐ VAGYONI, és TÁRSADALMI HELYZETŰ FIÚKBÓL ÖSSZEVÁLOGATOTT csapattal szervezte!

Ami a lényeg:
A cserkészet lényege a mozgalom elejétől fogva a fiatalok önállóságra, felelősség vállalásra, egymás iránti tiszteletre, szeretetre, felelősségre nevelése, hasznos ismeretekkel való ellátása, a természet ismeretére és szeretetére nevelése és egy erre létrehozott mozgalom volt!

A vallásosság, és buzgó, "aktív hitgyakorlás" bár BP, ahogy abban a korban sokan, mélyen vallásos volt, az eredeti célok között sehol nem szerepelt, feltételként semmiképpen, az később BP és a kor iskolai rendszerével került bele és egyre nagyobb hangsúllyal...egy időben azzal, ahogy pedig a (para)militáns jelleg világszerte egyre csökkent!
A cserkész alapelvként ismert „kötelesség Isten iránt” valójában nem vallásgyakorlást jelent, hanem a felelős, lelkiismeretes, igaz és erkölcsös életet, emberi és társadalmi szerepvállalást! A cserkészetet eredetileg mindenütt a világon nembéli, faji, vallási megkülönböztetés nélküli szervezetként képzelték el...aztán pár helyen nem így alakult, sőt, néhány helyen pont ezért be is van tiltva!
süti beállítások módosítása