Államvilág

Államvilág

A 15 legjobb társadalomkritikus magyar dal a 21. századból

2019. május 20. - Békés Gáspár

 A rendszerváltás finoman szólva nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket a legtöbb embernek, pár kivételesen korrupt szerencsés és tehetséges enterprenőrt leszámítva. Az egyre növekvő elnyomásnak, a jogállam lebontásának és a folyamatos orwelli uszításnak nem sok pozitív hozadéka van, de tény, hogy a művészetekre rendkívül serkentő hatással tud lenni, különösképp a zenészekre. Persze a zenészek többségét továbbra is a szerelmi csalódások és egyéb életesemények inspirálják, azonban létezik egy olyan művésztípus, aki elementáris erővel, őszinteséggel és hitelességgel énekli ki magából a frusztrációját, mely végső soron nekünk is terápiás jellegű lehet, ha véletlen látunk egy perc M1-et.

A rendszerváltás utáni (és előtti) magyar társadalomkritikus zenei kultúra pedig kifejezetten gazdag, több mint 140 ilyen alkotás született az elmúlt évek során különböző műfajokban. A versfeldolgozástól a rapen keresztül a punk-rockig terjedő palettán számos nagyobb együttes és több szabadúszó is található. A legtöbb alkotás a NER különböző hőstetteire reagál, olykor rezignált és lemondó, ’kesergő’ hangnemben, míg máskor harcra, kitartásra szólít fel a lehető legdühösebben. A most következő listát nagyon nehéz volt összeállítani, mert a több mint száz alkotás mindegyike egyedülálló és izgalmas, és így igazából a sorrend is inkább ízlés kérdése. Nem véletlen nem is sikerült top 10-esre szűkítenem a felsorolást.

Aki szeretné az egész gyűjteményt meghallgatni, a Társadalomkritika I és Társadalomkritika II. playlisten teheti meg. Most azonban következzen a toplista!

 

 1.Kozmosz-Okosak Földje

volt egy lépcsőnk, de eltemettük

most építjük újra, hogy lebontsuk együtt

mert az utód is úgyis begőzöl

még pár év és kezdhetjük elölről

Igazából a Kozmoszból is teljesen hitelesen ki tudtam volna tölteni ezt a listát, mivel Magyarország legtermékenyebb és legjobb társadalomkritikus együtteséről van szó, mely sajnos már megszűnt. Nekem minden koncertjük felért egy terápiával, és olyannyira inspirált, hogy az első cikkemet is róluk írtam.  

Habár rengeteg kiváló számot írtak, a legátfogóbb, legtartalmasabb antihimnuszuk az Okosak Földje. Ennek a számnak minden sora betalál, a rímek feszesek és a zene dallamos zúzással pörgeti végig a dalt, a steampunk klipről nem is beszélve; tökéletes egység, tökéletesen szomorú képet festve a magyar társadalomról, mely fel sem ismeri, hogy saját sorsáért maga felelős. Nincs még egy ilyen univerzális szám, mely mindig is etalon marad a zenetörténetben, és ezért érdemli ki az első helyet a listán.

További kiemelkedő alkotások: Kedves Vezető, Azt mondták, Mi szabadabbak vagyunk, mint ti valaha lesztek, Forradalom, Atomcsend

2. ÉNÉSÉN- Kutyák

„Nem láncolják meg, aki nem tartja a kezét”

Az ÉNÉSÉN is egy alapvetően társadalomkritikus együttes, mely 4 éve alakult és azóta több műfajban is maradandót alkotott. A legjobb számuk viszont kétségkívül a Kutyák. Ez a dal a kritikus alkotások közül a legallegorikusabb; a menhelyi kutyákkal azonosítja a társadalmat, mely egy zseniális párhuzam. Nincs még egy szám, mely így mutatná be az állatias, primitív és aljas politika hatását a társadalomra. Mindezek mellett viszont félelmetes nyugodtsággal szólítja fel az ellenállásra az embereket, akiknek már nincs mit veszteniük: „égjen el, amíg nem késő”. Ez a kísérteties vihar előtti csend különleges atmoszférát teremt ehhez a dalhoz. A zene monoton, de fülbemászó gitáralapja, hipnotikus basszusa és finom, de gyönyörű vokáljai teszik tökéletessé a számot, melyet egy igényes fekete-fehér videó illusztrál, ez pedig bizony dobogós helyet ér.

 

További kiemelkedő alkotások: Ébren a nép, Itt felejtettek, Képtelen népregény

3. Luke Benz: Abszurdisztán

De mi a fityisz ima vége?

Aki nem hiszi népellenség éljen soká’ a párt meg az egység!

Luke Benz rapje in medias res kezdése után 1 másodperccel teljes fordulatszámon közel 5 percen keresztül szaggatja szanaszét a NER-t atomjaira, a végére majdnem lever a víz attól a töménységtől és gyorsaságtól, melyet szinte senki más nem tud produkálni. Ebbe az öt percbe majdhogynem a fidesz teljes bűnlajstromát sikerült végigmondania, mind technikailag, mind szöveg szempontjából kiemelkedőt alkotva. Videó ugyan nincs, de a feliratot érdemes bekapcsolni, hogy ne maradjunk le semmiről!

További kiemelkedő alkotások: Deus Ex, Eretnek

4.       Nem tetszik a rendszer

„Nem tetszik hogy a haverok, rokonok hamarosan diszidálnak”

Az egyik legismertebb, 2011-es szám az Egymillióan a magyar sajtószabadságért tüntetéssorozat himnusza. A NER még csak kibontakozóban volt, Soros, CEU, Akadémia, Népszabadság ügyek még sehol, azonban már akkor is fojtogató hangulat uralkodott az országban, melyre ezzel az alkotással akarták felhívni a figyelmet, több híresség közreműködésével. A dadaista ismétlés egyértelmű tiltakozást fejez ki az egyre romló közállapotok ellen. Egy kitűnő rapbetéttel és a kollaboratív videóval kiegészítve ez egy mai napig is érvényes rendszerkritikus üzenet. Azóta mondjuk a haverok és a rokonok tényleg disszidáltak.

5. WNTS – Köszmédia

„Díszlet van de tartalom nemigen”

"A lista legszórakoztatóbb eleme a Köszmédia, amelyet az ex kozmonauta Dani énekel meg, itt már a WNTS tagjaként. A 80 milliárdból megvalósított dilettantizmus nagyon magas labda volt, melyet a WNTS tökéletesen csapott le. Az MTVA bénázásait felsorakoztató klip a kirobbanó zúzós refrénnel kombinálva a legjobb dolog, ami a 80 milliárdunkból kijött. Hát ezt se hallod mondjuk a Petőfin.

További kiemelkedő alkotások: Mészáros Lőrinc, Kisember, Akasszátok fel a királyokat

 

 6. Dé:Nash: Keresztes Hadjárat

„magyar föld lesz Jeruzsálem”

 

 

Dé:Nash idén robbant be a köztudatba, amikor is Krúbival előálltak a Keresztes Hadjárattal. A szám primitív, monoton baromságai tűpontosan tükrözték nem csak a kormánypropaganda abszurd mondanivalóját, de stílusát is. Amikor a mi pénzünkből a fidesz plakáton uszít egy 80 éves zsidó bácsi ellen aki kitömte pénzzel az országot, akkor bizony illik nyomni egy resetet. Dé:Nashnek pedig szent küldetése, hogy nevetségessé tegye a magyarkodó szélsőjobber gyűlöletkeltőket, miközben a saját műfajukban veri meg őket. Kárpátia elbújhat!

További kiemelkedő alkotások: Turul, V4 Krú, Lehet Skrtje          

7. G Ras, Lázadás éve

„Elvesztette elnök jellegét, bíró jellegét, jogállam jellegét”

 

G Ras az elkötelezett Ligetvédő zöld aktivista, aki nem mellesleg kiváló zenész is, és nem egy számában foglalkozott magyar témákkal, egészen egyedi reggae műfajban is. Társadalomegyesítő alkotása viszont a Lázadás éve, mely egy optimista, fülbemászó és harcba hívó szám, melyet indulóként énekelnek a mai napig számos tüntetésen.

 

További kiemelkedő alkotások: Mr. Leader, A szabadság éve

8. Noár: Tanulni akarunk

"Osztály vigyázz, ezen egy nép kéne hogy nevessen"

Noár, azaz Molnár Áron és csapata nem rég döntöttek úgy, hogy zenével igyekeznek világot váltani, és eddig minden alkotásuk informatív, szemléletformáló módon ragadott meg egy-egy társadalmi problémát. Átgondolt, intelligens és igényes munkákról van szó, melyek didaktikusságukat tekintve legalább annyira oktatóanyagok, mint műalkotások. Ebben az esetben egyedülálló módon az oktatási rendszer alapjait kérdőjelezi meg, mely rendkívül fontos ahhoz, hogy egyszer egy demokratikus, és ne poroszos rendszerben neveljük a gyerekeket, ehhez pedig hús-vér diákokat és igazi iskolai környezetet használ illusztrációnak innovatív módon.

 

További kiemelkedő alkotások: Fogjunk össze!, Levél a Mikuláshoz

 

9. Bródy – Akit a hazája nem szeretett

 

„Egy szabad szellemű polgár,

aki sose lesz alattvaló

Lesz ez még így se, mondta én nem hajtok fejet

Vétkesek közt cinkos és néma nem lehetek”

 

 

"Ajtó megől fehér galamb, Ősz bárd emelkedik” mondaná Arany Bródyra. Őt elvileg nem kellene bemutatni, de mint kiderült, fiatalabb generációk nem feltétlen ismerik munkásságát. Elég róla most annyi, hogy következetesen minden rendszerben az emberi jogok pártján állt, mely kevés emberről mondható el. Magyarország Obi-Wan Kenobija a hetven felett is aktívan zenél és ír számokat, melyek közül  az Akit a hazája nem szeretett a legmeghatározóbb. Rezignált, de határozott kiállás ez a humanizmus mellett, mely tisztelgés minden demokrata előtt, kik elveiket nem adják fel. A lemondás és a humanizmus kettőssége teszi ezt a számot egy különleges balladává, melyet ’alternatív retro’, finom és gazdag hangszerkíséret tesz igazán emlékezetessé.

 

További kiemelkedő alkotások: Ha én rózsa volnék, Birkaország

10. Snobs - Oszd meg!

 

„zsidókérdés, oszd meg és uralkodj!”

A Snobs száma a hatalom dinamikáját mutatja be egyszerűen, de egyértelműen, egy-egy sorral utalva az évezredes ’divide et impera’ magyaros történelmi hagyományaira, melyek vissza-visszatérnek a közéletbe. Cigánybűnözés, zsidókérdés, oszd meg és uralkodj, még csak teljes mondatot sem kell alkotni, hogy értsük az üzenetet. Ezen felül kevés társadalomkritikus számnak van női énekese, és meghatározó akusztikus gitárkísérete. A tömör üzenetek és a magával ragadó gitárzene teszi egyedivé ezt a dalt.
Az együttestől egyébként méltán ki lehetne emelni a Zsoltár című számot is, mely a kevés antiklerikális alkotások egyike; ez a dal páros lábbal száll bele a vallásos propagandába és rémtettekbe, ezáltal hiánypótló alkotás. De említhettem vona az áRTATLANOKat is, mely a családon belüli erőszakról szól, szintén egyedülállóan.

További kiemelkedő alkotások: zSOLTÁR, áRTATLANOK, Hétköznapi Fasizmus

11. Bajnoq Van-e mondás?

„Nem nemzet, hanem igenzet, 150% a fidesznek”

 

 A Bajnoq a Kozmosz romjain épülve Pál Zsombor és Veres Attila közreműködésével indult tavaly. Az elődhöz képest zeneileg egy fokkal lágyabb, de mondanivalójában ugyanolyan erőteljesen kritikus. Frappáns rímek és maxra tekert szatirikus hangnem biztosítják, hogy üssön a dal.

 

További kiemelkedő alkotás: Valahogy

12. HétköznaPI CSAlódások - Vidám dal

 

 "a romok közt hullák, a város ég
az ünnepi sütiből veszek még"

 

Kevesen mernek a migrációhoz nyúlni humanista megközelítéssel, főleg a művészek. Mondjuk pont a HétköznaPI CSAlódásoktól ez nem meglepő, mert ők aztán igen széles repertoárral rendelkeznek. A dal mindenesetre jól mutatja a közönyt és megvetést, ami borzalmas nemzetközi eseményeket kísér, és ezt a párhuzamot igen nehéz elfelejteni a szám meghallgatása után.

További kiemelkedő alkotások: Soros, Putyin és Trump, Viktor

13. Egyetlen- Tedd le a kezedet

 

„Tedd le a kezedet a fejedet akarják”

Az egyik legösszeszedettebb és kidogozottabb alkotás a listán, ez a szám kilengések nélkül, kitűnő dinamikával köti össze az egyre romló közállapotokat az emberek tétlenségével, és figyelmeztet a következményekre. A refrén a dallamos betét után már-már rátámad a hallgatóra, és így tényleg átjön a mondanivaló. Persze nem véletlen, hogy ez is Pál Zsombor kozmonauta szerzeménye.

További kiemelkedő alkotás: Magyar idők

14. Kaukázus – Óriásplakát

 

"Győzelem született az óriásplakáton, vesztesek haltak meg a kórházi ágyon"

A Kaukázus talán a legismertebb együttes a listán, és nem egy dalukban állnak bele a jelenlegi közállapotokba; ennek ékes példája az Óriásplakát. Lényegében egy fohász egy jobb világért, egy szebb országért, melyet viszont a dal végén lecsap az untig ismételt, mindent felülíró kormánypropaganda csontig hatoló kegyetlen valósága.  

További kiemelkedő alkotások: Xenophobia, Teszkó, Tartós béke

 

15. Ostobák: Keleti nyitás

 

„Paskot már egy vörös csillag fűti”

Nem lehetne teljes a lista egy geopolitikai vonatkozású, szovjetellenes óda nélkül. Az Ostobák száma a Katyushára hangszerelve pedig telitalálat. Ráadásul mindezt megfejelik egy Wind of Change által aláfestett átkötő résszel, melyet aztán lecsapnak egy kegyetlen zúzással.

További kiemelkedő alkotás: Soros György

 

+1 Apu zenél: Baszódjál meg KDNP

A hétköznapok elementáris dühe nem ölthetett volna szebb formát.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://allamvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr5314838954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2019.05.21. 18:31:37

Semmi problémám a szubjektív listákkal(zene, film, legjobb színésznők,... legszebb politikusok) és nem is szoktam ilyen jellegű posztokhoz finnyáskodva hozzászólni

de

(minden, ami a "de" előtt elhangzik, az lószar, állítólag, de Ned Stark akkor fasz volt, hogy védtelenül dobta oda magát az ellenségeinek, és ebben is tévedett)

ez, hogy maradt le?

www.youtube.com/watch?v=LAlYlqedW18

midnight coder 2019.05.21. 19:00:47

Na te büdös kulák, akarsz-e hallani csasztuskát ?

Chessterfield 2019.05.21. 19:07:35

@midnight coder: akar a franc, inkább a börtön!

nemecsekerno_007 2019.05.21. 19:35:47

Páran valóban meg tudnak élni a kritikából, de csak akkor ha a többiek csinálnak valamit amit lehet kritizálni. Mert abból nem igazán lesz GDP ha egymást kritizálják a NAGY TÁRSADALOMKRITIKUSOK...
Jó lenne ha ezt felfognák az ún. "haladók"

Amúgy ez is egy tipikus üveggyöngy amit lehet a nép közé szórni...

Vegyétek rá a leggazdagabb 1-2%-ot, hogy osszák el jobban a pénzt, meg az erőforrásokat, esetleg finanszírozzanak olyan kutatásokat amelyek az átlagembert függetleníteni tudják az erőforrások birtokosaitól: energia, élelem, ivóvíz, lakhatás... Meglátjuk mit is jelent nekik a filantropia...

Sok sikert hozzá....

2019.05.21. 19:50:05

@zord íjász: Na igen. Ez a dal úgy populáris, hogy közben tényleg tök jó a szövege, és aki nem akarja, nem ért bele aktuálpolitikát (bár ahhoz is kell egy bizonyos fajta vakság).

Tartalom 2019.05.21. 19:58:06

cikk sponsored by Gyuribá

John Brennan 2019.05.21. 19:59:32

Egyik szarabb mint a másik. Zeneileg is, szövegileg is.

vaffanculo 2019.05.21. 20:07:59

@nemecsekerno_007: "Vegyétek rá a leggazdagabb 1-2%-ot, hogy osszák el jobban a pénzt" az ellopott köszpénzre gondoltál? :)

kolomparlole1114 2019.05.21. 20:23:39

ÉS DOPEMANTÓL A BAZMEG?????????

www.youtube.com/watch?v=pawYJtQ7-xA

Ezt hogy lehetett kihagyni egy ilyen fos listáról????

lunnas 2019.05.21. 20:26:25

Most a társadalomkritika nem az lenne hogy a "társadalmi folyamatoknak kritikája"?
Nekem az itt felsorolt dalok inkább rendszerkritikák, vagy politikakritikák.
Amúgy vicces hogy a fele csak ilyen új hullámos nyikhaj aki rájött hogy most azzal is be lehet futni ha rávilágítanak arra amit mindenki tud. Haha.
Azért linkelek én is egy idevágó dalt, nem értem hogy maradt ki:
www.youtube.com/watch?v=pdPMx_4i0YI
Tankcsapda - Agyarország (2001 !!!!!!!!!!!)

"Nézz szét milyen ez a város,
Egy-két milliárdos gyáros
Minden fingásától rettegnek,
Mindent kilóra vettek meg
Nyugati a reklám,
Magyar a nóta,
A TV előtt a sok idióta
Bármit elhisz:
Lehet néger Jézus; élő Elvis"

nemecsekerno_007 2019.05.21. 20:26:28

@vaffanculo: Nagyon vicces :/ Inkább a filnatróp barátodat kérdezd...

Visceroid 2019.05.21. 20:48:37

Tóni meg lemaradt: www.youtube.com/watch?v=MxxEhFNQB0E

Ezt egyébként már 2006-ban megmondtam. A libsik ennyit tudnak. "Rendszerkritikus" számokat meg leveleket írnak. Ez nagyon kevés Orbán rohamnyuggerei meg kétajtós szekrényei ellen.

2019.05.21. 22:37:20

"Társadalomkritikus" dalt szeretnétek? Európa Kiadót hallgassatok! Ugyanúgy aktuális ma is, mint a 80-as években. De ha nem bírtok a XXI. századtól elszakadni, akkor meg felejtsétek el az ilyen Déneseket és maradjatok a Belgánál, Meggyőződésem, hogy nincs zseniálisan ironikusabb szövegű dal a politikai hablatyolásról ennél: www.youtube.com/watch?v=vYGH-YSQk6g

Tintafolt 2019.05.22. 00:53:45

Nekem még néhány Erdős Virág megzenésített verse jutott eszembe.

Békés Gáspár 2019.05.22. 01:36:31

Mint írtam, ez szubjektív lista, és igazából top 30-as lista lenne a korrekt, de valahol meg kell húzni a vonalat. Viszont minden itt említett számot hozzáadtam a cikk elején említett listákhoz, köszönöm a visszajelzéséket! Már megérte megírni a cikket, hiszen bővíthetem a listát :)

БУММЕР 2019.05.22. 08:24:21

FUNKTASZTIKUS

1. Periféria
2. Focializmus

FUNKTASZTIKUS

3. Pénz
4. stb

FUNKTASZTIKUS

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.22. 10:24:47

Nem szoktam modern zenét hallgatni, de most ezeket meghallgattam:

Kozmosz-Okosak Földje - közhelygyűjtemény, liberális propaganda, zeneileg értékelhetetlen

ÉNÉSÉN- Kutyák - ez nem is rossz, ez hogy került be?

Luke Benz: Abszurdisztán - butus Soros-himnusz, tehetségtelen előadókkal

Nem tetszik a rendszer - drogos liberális szarság, de a csaj legalább tud énekelni

WNTS – Köszmédia - tehetségtelen közhelygyűjtemény, Soros-féle agymosás, zeneileg is szar

Dé:Nash: Keresztes Hadjárat - ez is liberális priopaganda, de legalább tehetségesen előadva, egyéni módon

G Ras, Lázadás éve - drogos szarság

Noár: Tanulni akarunk - újgazdag állázadó drogosok brüsszelita szarsága

Bródy – Akit a hazája nem szeretett - ez profi szám, nehéz belekötni

Snobs - Oszd meg! - mindig külön vicc, amikor a fékezhetetlen "lázadók" a háttérhatalom érdekeiért "lázadnak", pluszban énekelni se tudnak az állázadók

Bajnoq Van-e mondás? - zeneileg profi, tartalmilag a nyugati nagytőke és Brüsszel dicshimnusza

HétköznaPI CSAlódások - Vidám dal - ez egyéni alkotás mindenképpen, elég profi is

Egyetlen- Tedd le a kezedet - zeneileg rendben van, tartalmilag ballib bérretegés

Kaukázus – Óriásplakát - szánalmas liberális ugatás, az ének legalább profi

Ostobák: Keleti nyitás - liberálfasiszta értékelhetetlen hányás

Apu zenél: Baszódjál meg KDNP - ezt ismertem, rosszul előadott, tehetségtelenül megírt, magyarellenes CEU-himnusz

szepipiktor 2019.05.22. 10:30:47

Ez egy generációs lista.
Gyakorlatilag azok közül válogatott a poszter, amiket ismer és szeret.
Olyanok hiányoznak, mint a Prosectura. Például a 2007-es Sándor József Melegek album fele aktuális társadalomkritika! (Antiglobális anarchia????)
A PICSA szerepel a listán, de vajon a Közönség elleni izgatás 2007-es album? Multi-meló... Közel-kelet... Tolvajtempó... És a többi szám mind-mind brutál társadalomkritikai, hiszen egy anarchista bandáról beszélünk.
De lágyabb világból nem csak Brody emelhető ki, ott van Ágnes 2008-as Gömb albuma. Vajon nem teljesíti a "követelményeket" a Zaklatás, a Szebb jövő, a Beteg a Föld?
Ja, hogy ezeket nem ismeri a poszter vagy nem szereti.

szepipiktor 2019.05.22. 10:33:08

"Ott fut a Gyula a pénzemmel
Valaki kapja el!
Ott fut a Viktor a pénzemmel
Valaki kapja el!
Ott fut a Péter a pénzemmel
Valaki kapja el!
Ott fut a Fletó a pénzemmel
Valaki kapja el!

Refr.:
Óó, tolvajtempó, tolvajtempó
Hajtóvadászat, és én vagyok a hajtó

Fut a rabló a szívemmel
Valaki kapja el!
Fut a haramia a lelkemmel
Valaki kapja el!
Fut a bandita a hitemmel
Valaki kapja el!
Menekül a zsivány a jövőmmel
Valaki kapja el!

Refr.:
Óó, tolvajtempó - Gyurcsány Ferkó
Te vagy az üldözött és én vagyok a hajtó
Megvagy!!"

2019.05.22. 11:22:04

@zord íjász:

Egy apró észrevétel az énekben hallható, illetve a videón olvasható szöveggel kapcsolatban.
Nem lefarcol valaki, hanem lefalcol!

Mer' ugye nem mindegy, hogy a Bakonyban van egy tanya, vagy a takonyban van egy banya...

És ha már használják a szlenget:

Hót mátósan dzsavelok haza az éjszakából. Már messziről hesszelém, hogy ég a héderemen a pilács.
A tokot kikeverem, beavelok. Dikházom, hogy a szuszogón egy biboldó szovázik.
Bokán fejelem, oszt némi vakera után mondok neki, hogy dobjon a vigyorimba egy blázt.
De sóher az amfora, így dobom.

Egyébként a legjobb társadalomkritikus dal egyértelműen ez:

www.youtube.com/watch?v=Yg9mr0vADnU

Na ugye...

zord íjász · zordidok.blog.hu 2019.05.22. 12:09:50

@Látens Inszinuáció: Én tudom, hogy a lelép az lefalcol...miért, az van írva a feliratozásban, hogy "lefarcol"? Ezt észre sem vettem (bár nem is igen figyeltem, mert tökéletesen érthető a szöveg...vagy a szövegben is "lefarcolt" mondanak? :-)) Ha igen, én automatikusan lefordítottam a helyes változatra.

Ez a szlenges szöveg....:-) De azért a felét értettem, illetve a szövegkörnyezetből kiolvastam a többi ismeretlen szó jelentését, vagy legalább is igyekeztem kiolvasni.

A zene nem igazán az én világom, bár kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után valószínűleg erre a zenére mennék háborúba, ha már választanom kéne a blogposzt/kommentek listájáról. A szöveg viszont jó.

The Critic 2019.05.22. 18:47:09

Komáromi Gergely - G Ras A lázadás éve! A legjobb!! "Elvesztette közpénzjellegét, jogállamjellegét"

csevely 2019.05.22. 20:07:13

Csak csendesen írom ide, hogy amikor a Bródy megírta a "Miért hagytuk, hogy így legyen " szöveget, akkor keményebb világ volt. Az Illést kitiltották Budapestről, vidéken is csak nehezen tudtak koncertezni, mindenféle előírás volt a műélvező közönség megjelenésével kapcsolatban......is pl.
És amikor jött a váltás ( rendszer, módszer kinek mi), akkor örömzenéket írt.
Ennek a több tízezer embernek is elénekelték 1996-ban, többek között.:
www.youtube.com/watch?v=MKZxw6Zum2U

És persze újra elhangzott 2001-ben :
www.youtube.com/watch?v=zXOyGKqsW2I
Hatalmas tömeg előtt.

És Bródy mester fent belinkelt zenéje ezekhez az egykori "forradalmi ifjúság"-hoz szól.
Mert tényleg, miért hagytuk?
Nem külső hatalom, saját szolgalelkűségünk vitt el ezen az úton ide.
Szólt már hamarabb is:
www.youtube.com/watch?v=4qb0EUQKbqM
És azok , akik akkor ott a 70-es években énekelték , sőt 1989-ben énekelték, miért hagyták?
Miért ők szavazták meg ezt a posztszocialista, posztkádári rendszert, akik ellen elvileg akkor . . .

És akkor a mai "ellenállók" "forradalmi ifjúság" hova fog jutni? Itt ebben

Az Arany János idézet viszont tökéletesen illik ide !
süti beállítások módosítása