Olvasva a részben közfelháborodást, részben megértést hangoztató kommenteket és cikkeket. Fontos arról beszélni, számít-e valaki kora, és ha igen, mikor, illetve, hogy ki is Rácz Zsófia valójában, mit is jelent az ő jelenléte és pályája.
Induljunk ki az utóbbiból. Rácz Zsófia politikai karrierje az ENSZ ifjúsági küldött programnál kezdődött, ami nem éppen arra lett kitalálva, hogy Fidesz karrieristák ugródeszkája legyen. Ezen a pályázaton Rácz Zsófi és utódja, Szuda Ágnes is annak ellenére nyertek, hogy sem diákképviseleti tapasztalatuk, sem szakirányos végzettségük nem volt. Ezen a válogatáson én először komolyan, majd a következőben már csak tesztjelleggel szintén pályáztam, a Független Diákparlament képviselőjeként, kommunikációs koordinátoraként, akkor már nem csekély kommunikációs, médiatapasztalattal, és egy International Relations BA diplomával, Később, egy következő pályázati kiíráskor 50+ civil szervezet is biztosított a támogatásáról, ekkor már két szakirányos (mester)diplomám is volt, mégsem sikerült eljutni ekkor már a döntőig sem, nehogy az összehasonlíthatóság gondot okozzon a tervezett kontraszelekcióban. Amikor a bírálati kritériumokat és a pályázók neveit és anyagát elkértem, nem adták ki, az illetékes minisztérium pedig elutasította még a közérdekű adatigénylést is.
Persze ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a küldött személyéről alapvetően az EMMI, a Külügyminisztérium és a Nemzeti Ifjúsági Tanács döntött, a legkevésbé transzparens módon. Ebbe a folyamatba még az udvari HÖOK és az Országos Diákparlament se szólhatott bele. Rácz Zsófia és utódja, Szuda Ágnes pedig odaadó lojalitással szolgálta a programot: Zsófi küldöttsége alatt kizárólag a Fidelitasszal találkozott a pártok ifjúsági szervezetei közül, majd véletlenül éppen oda is lépett be; ezek után az egyik legdurvább NERhenger intézetnél, az Alapjogokért Központban folytatta pályafutását. Képviselősége alatt egyetlen valóban független érdekképviseleti civil szervezettel se egyeztetett nyilvánosan, egyszer sem kritizálta a kormány katasztrofális szakpolitikai döntéseit. Pár iskolai előadást tartott a fenntarthatóság fontosságáról és ezzel alapvetően le is tudta a kötelező köröket.
Szuda Ági hasonlóan kerüli a valódi, érdemi érdekképviseletet. A Fridays for Future harmincöt hétnyi tüntetése alatt egyszer sem tudott a mozgalom képviselőivel találkozni. Majd a fenntartható fejlődési célokról nemrég tartott workshopján két órányi előadás után kijelentette, hogy nem tudja megválaszolni, hogyan teljesít Magyarország az oktatási és klímavédelmi fenntartható fejlődési célok teljesítése terén. Azt viszont szerette volna megtiltani, hogy erről bárki nyilvánosan beszéljen. A program groteszk módon arra biztatja a fiatalokat, hogy sajátítsanak el egy környezetbarát szemléletet, miközben a hazai környezetvédelem legfőbb akadálya a küldött által kiszolgált kormány, mely ellen egy kritikus szót nem mer emelni. Legyünk környezettudatosak, csak semmiképp se úgy, hogy a környezetért leginkább felelős kormányt kritizáljuk. Nem nem soha!
A ENSZ ifjúsági program tehát hiteltelen, így az alkalmasságot szempontjából nem épp pozitív. Zsófi az említettek alapján kiváló pártkatona, de mint a fiatalok képviselője borzalmas. Zsófi a kormány képviselője és saját magáé, senki másé.
Mindenesetre Zsófi éppen azt tette, amit vártak tőle: bemutatta a nemzetközi közvéleménynek, hogy a Magyar Keresztény Birodalomban a fiatalokat megbecsülik, a klíma meg köszöni, jól van, Józsi tegnap javította, mert kicsit zörgött, na. Ez a típusú kirakatdiplomácia volt számára az ugródeszka az Alapjogokért Központba, a HírTV-be és a közpénzes washingtoni kiruccanásához. Mert a Fidesznek fontos, hogy minél több területen építse a Mátrixot, hitesse el az emberekkel, hogy minden rendben van. Ehhez mindenkit felhasználnak, akit csak tudnak, lásd a János Kórház esetét, ahol karácsonyra vécédeszkát és lázmérőt kértek, majd miután megkapták, közleményben ekézték a gonosz ellenzéket, akik szóvá tették ezeknek az az alapvető felszereléseknek a hiányát, pedig a kórház szerint nincs is semmi probléma.
Az ifjúságpolitika pedig különösen érzékeny terület a Fidesz számára, na nem azért, mert egykor fiatal demokratáknak hívták magukat. Azért fontos nekik, mert a párt éppen ebben a korcsoportban a leggyengébb, a különböző diáktüntetések, pl. a klímasztrájkok komolyan megroppantották a tökéletesre mázolt propagandájukat, és ezt még a pártkáderek is így látják. Éppen ezért kell bevetni egy fiatalt, még egy személyre szabott törvényt is vállalva, hogy talán majd akkor visszanyerik az ifjakat. Természetesen a tízen-huszonévesek nem hülyék, továbbra is inkább leköti majd a figyelmüket az összeomlott oktatás, a kilátástalan munkakörülmények és a környezeti válság, és bizony a koktéldiplomácia itt nem fog működni. Zsófi elődjét, Illés Boglárkát is csak akkor ismerte meg az ország, amikor kérdéseimre válaszolva hazudozott egy erdélyi fesztiválon, majd elvette a telefonomat, hogy ne rögzíthesse a személyes kérdéseket; azaz gyorsan bizonyította politikai alkalmatlanságát, hiába volt jogász végzettsége, alkalmazni már nem tudta, ezért ’felfelé’ buktatták.
Fontos szempont azonban Zsófia kora. A kritikák jelentős hányada ugyanis erre irányult, azt említve, hogy ennyi idősen nem lehet valaki helyettes-államtitkár, lényegében nem tudhatja feladatait ellátni. Pedig amire választották, arra tökéletesen alkalmas: a koktéldiplomáciai feladatokat biztosan el tudja majd látni, ha angolul kell beszélni akkor pláne (aki hallotta már Ádert angolul beszélni, az meg fog könnyebbülni).
Kérdés még, hogy hiteles államtitkári feladatokat el tudna-e látni valaki ilyen idősen? Talán. Esetleg gondoljunk arra, hogy többek közt Mátyás király is 15 évesen már országot vezetett. Előfordulhat, hogy valaki rendelkezik olyan elképzelésekkel, stratégiával, amelyek valóban alkalmassá teszik ilyesmire, vagy csak egyszerűen a kényszer úgy hozza, hogy muszáj alkalmassá válni. De épp ez a gond Zsófival, hogy nem egy értelmes, a fiatalokért évek óta hitelesen küzdő embert akartak kinevezni, akinek a hatékonyságán lehet vitatkozni, hanem valakit, akinek a teljesítménye objektíven alacsony. Ez bizony nem fogja csökkenteni a szakadékot a fiatalok és az idősek között, sőt. Így a magukat progresszívnek, ellenzékinek tartók is kapnak egy ürügyet, hogy korsovinizmussal vegyítsék elképzeléseiket, mely végső soron nem hoz majd kielégítő társadalmi átalakulást.
Mindez persze nem azt jelenti, hogy nincs szükség ifjúsági érdekképviseletre egy országban, egy kormányban. Azonban ez a Fidesznek ez nem érdeke, éppen ezért kebelezte be a HÖOK-öt, az ENSZ ifjúsági küldött programot, az Országos Diákparlamentet, és fúrta az azóta megszűnt Független Diákparlamentet is. Mert a Fidesznek kirakatprogramokra, legitimációra van szüksége.
Ha valóban modern társadalomban élnénk, szükség lenne olyan fiatalokra, akik közvetítenek a civilek és a kormányzat, a fiatalok és az idősek, illetve a hazai és nemzetközi fórumok között. Volt is ilyen pozíció, csak ugye a Fidesz ezt is megszüntette természetesen: a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa pontosan erre a feladatra volt kitalálva. Ezt a szerepet például betölthetné akár egy fiatal is, vagy lehetne ennek a szervnek egy különleges megbízottja, akit transzparens és demokratikus módon választanának. Mert bizony léteznek olyan magyar fiatalok nem kevesen, akik már 22 évesen is jelentős ifjúságpolitikai munkát végeznek, és több év tapasztalattal rendelkeznek. Ne Rácz Zsófi képviselje a generációmat a kormányban, és ne Pumped Gabó a TV-ben. Ne csak akkor kapjon fel valakit a média és a köztudat, ha szélsőséges tartományba esik: Nagy Blankával például független diákparlamentesként nem foglalkozott senki egészen az ominózus beszédéig, pedig a szakpolitikai javaslatok legalább olyan fontosak voltak.
Hiteles képviseletet érdemelnek a fiatalok, és ezt mindannyiunknak támogatnunk kell, hidak építésével, alternatívák keresésével. Van Szabad Egyetem, Hallgatói Szakszervezet mozgalom, Tudatos Ifjúságért, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány. Ne az határozza meg a mondanivalónkat, hogy épp kinek az árnyéka vetül ránk. Szerveződjünk helyi közösségekbe, és ha kell, demonstráljunk, tiltakozzunk is a minket negatívan érintő folyamatok ellen. Vannak lehetőségeink, éljünk velük az intergenerációs egyenlőség jegyében.