Államvilág

Államvilág

Kozmikus egyensúly

A Kozmosz zenekar elhallgat, Magyarország jobban csendesít

2017. március 05. - Békés Gáspár

"felőrlődtünk az évek alatt"
-Forradalom

0be22b188040e0579bee735d9ca4fc20.jpg
Énekelte meg a Kozmosz évekkel ezelőtt, és ez önbeteljesítő jóslatként valóra vált. Azt mondták, nem tudtak elég embert elérni, a rádiók nem játsszák őket (nincs is már országos sugárzású független rádió), habár szerettek pár embernek is zenélni, és nem a pénzért csinálták (még veszteségesek is voltak).Érthető okok, senki nem szeretne így játszani hobbiból. Nem értem, hogy egy ilyen zenekar hogy nem tud elég rajongót szerezni? Az egész épeszű magyar társadalomnak pontosan erre a zenére van szüksége. Talán egy jó menedzser kellene nekik?
Azonban mielőtt eltűnne Magyarország ikonikus punkzenekara, még van egy utolsó turnéjuk. Ennek keretében egy ÓRIÁSI ZÚZÁST toltak az A38-on. De nem ám alapfokon, ez olyan arcletépő erejű volt, hogy pár órára azt hihettük, van jövője az országnak.

Ráadásul a srácok az összes számukat eljátszották. A közönség korban teljesen vegyes volt, de közösen üvöltötték végig a legforradalmibb dalokat. Sok tüntetésen voltam már, de egyedül az A kategóriásokon szólt hasonlóan a "basszák meg"

"Ez itt az elit, atomot nekik
Az ott a jövőnk, éppen elcseszik
Basszák meg! "  Atomcsend

 

Az egésznek olyan hangulata volt, mint amikor a Mátrixban összegyűlnek Zionban a túlélő/felszabadult emberek és olyan rave partit nyomnak, mint ha nem lenne holnap (nincs is). Az A38 gyomrában teltház volt, és mindenki odatette magát.

 


zion.gif

 

Sikerült a Kozmosznak a csúcson abbahagynia öt éves pályafutását. Azonban az, hogy többé nem játszanak, egy sorscsapás, mivel az együttes egy

Hungarikum.

Igen, mint a pálinka, a busójárás (fogdosás nélkül) vagy a korrupció téliszalámi. Mert a többszáz éves önsajnáltató, rasszista és feudális általános társadalomberendezkedést olyan elemi, mondhatni kozmikus módon szedi szét mint semmi és senki más ebben az országban.
Lényegében a Kozmosz

korunk Eddája.

Míg a Wellhello meg a mainstream apuveddmegezik és tolja a dzsentri zenét (mely ettől még élvezhető természetesen), addig a Kozmosz szinte minden számával bontja a rendszert. Magyarországon vannak, akik kiszolgálják a feudalizmust, vannak, akik csak csendben lapítanak és kivonják magukat a társadalmi felelősségvállalás alól és vannak azok a civilek (fideszeseknek: sorosbérencek) akik hangosan küzdenek. Na és erre jön rá a Kozmosz, aki beleordít a magyar posvány orbánarcú pofájába.

scott1.gif

 

Ez szűnik most meg, ezt veszítjük el. Nálunk már az M1-en a szilveszteri himnuszt is  jelbeszéddel illusztrálják, ezzel is mutatva, hogy kunyhóink hallgatnak, mint megannyi puszta sír-és nekik ez jól van így. Maradunk némák. (?)

 

himn.gif


Talán még van remény, induljon a Kozmoszért a békemenet, az imalánc vagy reálisabban: szervezett és elkötelezett rajongói jelenlét- erre ráébredve fel is mászott a koncert végén egy srác, és megmondta, hogy ő bizony nem járt eleget koncertre, és most látja mi lett belőle.

Miért hagyjuk, hogy a legforradalmibb zenekarunk is elhallgasson? A kommenthuszártól az aktivistáig mindenki összefoghatna, és ha párhavonta egyszer megtöltenénk egy A38-at a koncertjeiken 1500 Ft-os, nevetséges jegyár mellett, már lenne értelme zenélniük. A Facebook-korszakban nehogy már ne tudjunk ennyire önszervezők lenni!

Egy dolgot biztos tehetünk: a maradék koncertjeiket is végigtomboljuk, például Szegeden.
Aki nem tette, hallgassa meg a számaikat, kedvelje a Facebook-oldalukat és a YouTube csatornájukat.

Kedden pedig a WNTS zenekar, a kozmoszos Danival az élen a Gödörben zenél hasonlóan forradalmi hangulatban, mint ahogy a Kozmosz is tette.

Egyébként Dani az együttesből azt mondta, ha bukik a kormány, újraalakulnak. Szerintem megvan a legnagyobb ellenzéki fegyvertény.



 

itt épül a lehető legszebb temető
a kedves vezető számít rád
tartsd meg a kritikád, csak tátsad a kicsi szád
a kedves vezető számít rád

az állam a vallás, miért nem hiszed el
jobban tudják, miért nem hiszed el
eljön az álom, miért nem hiszed el
amíg nem visznek el?

- A Kedves Vezető

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://allamvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr9612312581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemNick 2017.03.06. 17:10:31

sírok. Nagy kedvenceim voltak - és tényleg senki sem ismerte őket a környezetemben...
süti beállítások módosítása