Nem rég jelent meg a 73 éves Bródy János legújabb lemeze bakeliten is, melyről az ATV élő adásában beszélgetett a napokban. [A fiatalabbak kedvéért kiemelném, hogy Magyarország egyik legkiválóbb, leghumánusabb veterán zenészéről van szó.] Szóba került az „Akit a hazája nem szeret” című dal is, mellyel kapcsolatban Bródy diplomatikus visszafogottsággal, Obi-Wan Kenobi jedi mesterhez méltó kiegyensúlyozottsággal és békességgel nyilatkozott. Elmondta, hogy a jelenlegi kormány kisajátítja a hazafiságot, mely kizárólag az őket támogatókat nevezi igazi magyarnak, míg a többieket, akik valójában az ország többségét jelentik, kevésbé tartja hazaszerető embernek, sőt, olykor kifejezetten ellenséges velük szemben, melynek következtében el kellett hagyniuk az országot.

A hazaszeret semmiképpen sem az éppen regnáló kormány szeretetét jelenti.

Szerinte a hazaszeretet ehelyett

 Annak az érzése hogy egy kultúrához, egy közösséghez, főképp nyelvhez, hagyományokhoz, történelemhez tartozik

Azt gondolnánk, hogy ezzel mindannyian tudunk azonosulni. Azonban sajnos az erő sötét oldala, a gyűlölet ködbe burkolta az elméket, és Bródy konstruktív definíciója kiverte a biztosítékot egy bizonyos Nagy Kemény Gézánál, aki egy erdélyi Fidesz-szimpatizáns. Ő nyílt levelet intézett Bródyhoz, melyben így indít „Erdély üzenetét” közvetítve:

Tisztelt mű(vész) úr!

Vicceske.

Ezek után egy nosztalgikus #régenjobbvoltBródy merengés után kifejti, hogy „lemezei a szemetes ládába kerültek” mert „politikát csinált a zenéből” ami már „nem a régi”, és a „gyűlölete, további gyűlöletet szül!”

Végül azzal zárta levelét, hogy „gondolkozzon, hogy ki volt, és kivé változott?”

A kritikus gondolkodás jegyében elgondolkoztam én is, ki volt Bródy, és ki lett. Rövid elmélkedés után megállapítottam, hogy Bródy mindig is ugyanaz az ember volt. Ugyanaz a zenész, akit a hetvenes években izgatásért vont eljárás alá a kommunista hatalom, aki

(Be is tiltották egyből).  Egy ember az embertelenségben, aki minden viszontagság ellenére hangoztatta szabadságszeretetét, és teszi ugyanezt ma is. Míg mások a rendszerváltás után a párttagkönyvet a farzsebbe csúsztatva büdöskomcsiztak úgy, mintha ellenállónak születtek volna, addig Bródy mindig is ugyanazt akarta:

A sors tragédiája az, hogy 30 évvel a rendszerváltás után ugyanoda kanyarodtunk vissza.

Ahogy a Kozmosz mondta,

volt egy lépcsőnk, de eltemettük

most építjük újra, hogy lebontsuk együtt

mert az utód is úgyis begőzöl

még pár év és kezdhetjük elölről

Bródynak pedig azzal kell szembesülnie, hogy ugyanaz a hatalmi dinamika, csak a szereplők változtak meg. Habár az emberek többsége természetesen így is nagy tisztelője maradt, mégis azt látja, hogy valójában nem változott semmi. Ez a csalódottság pedig látszik rajta, és én személyesen ezt rettenetesen sajnálom, mert ennél többet érdemelt volna. Azonban rendkívül becsülöm benne, hogy ehhez képest sem adta fel; 70 év fölött is aktívan zenél és áll ki azért a szabadságért, melyet valószínűleg sosem lát már kibontakozni. Teszi ezt úgy, hogy vállalja a hatalom haragját is, mert az önazonosság és az értékalapúság fontosabb; habár szomorú, de nem töri meg, hogy a budapesti operettszínház új igazgatója elkaszálta a darabját a bemutató előtt valószínűleg a lemezére reakcióképpen.

Bródy munkássága számomra nem csak művészi karrierje miatt példaértékű, hanem azért is, mert rendkívül kevés ember van, aki a hatalmi konstellációtól függetlenül, önazonosan, értékalapúan áll ki az elnyomás ellen, idejét, energiáját és megítélését nem féltve.

és ha ezt is feladjuk, ahogy tették sokan, akkor asszimilál minket az a gyűlöletkultúra, melyet az Orbán-rendszer teremtett, a sötét oldal. Azt hinnénk, ez velünk vagy közeli ismerőseinkkel nem történhet meg, azonban tapasztalatból tudom, hogy olyan emberek törtek meg már fiatalon a hatalom vonzásában, akikről ezt korábban nem tudtam elképzelni. Ehhez képest Bródy több, mint fél évszázada a szabadság sziklája maradt, aki mindig etalon volt és lesz.

Szó bennszakad, hang fennakad,

Lehellet megszegik. -

Ajtó megől fehér galamb,

Ősz bárd emelkedik.

Az, hogy vajon a Nagy Kemény Gézához hasonló fideszesek rákosista ’aki nincs velünk ellenünk van’ filozófiájára mi a helyes válasz, nehéz kérdés. Mit kezdünk olyan emberekkel, akik pavlovi reflexként reagálnak bármire, ami egy hajszállal is eltér a propagandától, akik  szerint hazaáruló az, aki pusztán egy elfogadóbb nemzettudat mellett áll ki egy ártatlan interjúban?  Természetesen nem gondolom, hogy patkányok lennének, azonban úgy gondolom, hogy nem tehetünk úgy, mintha a fideszt támogató emberek nem szélsőségesen korlátoltak és/vagy erkölcstelenek lennének, azaz valamilyen definícióra szükség van. Az internet korában senki ne mondja, hogy nem fér hozzá alternatív véleményhez, nem látja, hogy egyik nap diákok szoknyája alá fotóznak, a következő héten pedig árva gyerekeket lakoltatnak ki, miközben több száz milliárd megy stadionra de nincs pénz az egészségügyre. Amikor hirtelen felindulásból a fideszt támogató embereket minősíteném, eszembe jut Bródy, hogy bizony semmi sem fekete-fehér, és megértéssel kell fordulnunk embertársaink felé. Valóban, be kell látnunk, hogy ezt a társadalmat az évszázados poroszos oktatás kollektívan lobotomizálta, irtotta ki belőle a kritikus gondolkodást, a szeretetet, a kreativitást, melynek következtében eljutottunk napjainkig, ezt pedig egyetlen politikai erő sem gátolta meg. Így nem tehetünk mást, mint igyekszünk, építkezünk és odafigyelünk, hogy bármi áron, de a jövő generációit más szellemben neveljük, akár az iskolán kívül is. Ha Bródy nem fáradt bele, akkor mi sem fogunk. 

Végül pedig Bródy válaszlevélét idézném Géza írására.

"Géza kedves, igazán sajnálom, hogy így gondolkozol rólam, ettől kicsit szomorú vagyok, de ahogy egyszer már volt más a véleményed, lehet, hogy lesz még egyszer megint más. (Ahogy a múltat most átértékelted, lehet, hogy a jelent is átértékeled majd a jövőben.) A régi lemezeket pedig ne dobd ki, mert egyszer még sokat fognak érni az unokáidnak.

Üdvözlettel, Bródy János"

Köszönjük, Bródy János!

Demokráciát az oktatásban, demokráciát az országban!