Két napja volt az ENSZ Nemzetközi Gyereknapja. Kissé késve, de szerettem volna arról írni, milyen fiatalként megélni az aktivizmust, és miket tapasztalnak 18 év alatti polgártársaim, mikor erre az útra lépnek. Jelenleg a magyar fiatalság továbbra is küzd azzal, hogy a társadalom egy jelentős hányada levegőnek nézi őket, legyen szó a kormányról vagy akár a médiáról, civil szervezetek által szervezett ’diákközpontú’ oktatási konferenciákról, melyre egyetlen 60 alatti személyt nem hívnak. Ennek ellenére, vagy talán pont ezért számos diák, illetve fiatal dolgozik egy mindenki számára élhetőbb és egyenlőbb országért. Ez cikk azoknak is szól, akik elindulnának ezen az úton, de nem feltétlenül tudják, hogy mire számíthatnak és kihez forduljanak. Pedig bizony sokan vagyunk, akik már régóta igyekszünk. Szolga Bálint rendületlenül blogol, a Független Diákparlament berkeiben Gömbös Patrik a fél szervezetet Atlasként viszi a hátán, míg Kaposváron már a második évadát szervezi a helyi diákfórumnak. A diákparlamenten kívül Rékasi Zsigmond szlemmerként/költőként igyekszik változtatni a fennálló rendszeren, Gyévai Bálint európai szinten harcol a fiatalokért, Veres Dávid pedig önkormányzati képviselőként, számos civil kezdeményezés tagjaként tett és tesz az egyenlőbb viszonyokért. Természetesen számos más aktív polgártársat említhetnék, és talán egy másik cikkben fel is sorolok mindenkit, aki szerintem fontos munkát végez ebben a szektorban. Azonban most vegyük végig, hogy aktivistaként, társadalmilag felelős fiatal állampolgárként milyen reakciókra is számíthat az ember; öt pozitív és öt negatív gondolatot osztok meg a továbbiakban, melyek személyes, és ismerőseim tapasztalatait tükrözik:

Negatívumok:

1. Sorosbérenc vagy

Bizonyos embereknek teljesen mindegy, mit mondasz, mert kettes számrendszerben gondolkodnak, azaz ha kritikát mersz megfogalmazni a Kedves Vezető egyik minisztériumának egyik államtitkárának egyik szakpolitikai kijelentésével szemben, akkor természetesen te az ELLENSÉG kategóriába kerülsz. Ilyen emberek minden autokratikus hatalom alatt voltak és lesznek, nem kell velük érdemben foglalkozni, mert semmi értelmezhető közléstartalma nincs. Válaszolni sem feltétlenül érdemes, mert bőven van mivel foglalkozni, ami értelmesebb és költséghatékonyabb.

2. Nem értesz te ehhez/semmihez

Sokan kijátsszák a korkártyát, mely szerint ők annyira okosak mert ennyi meg annyi élettapasztalatuk van, bezzeg te 15,18,25 évesen mihez értesz, inkább kussolj ezért. Sajnos ezt nem csak műveletlen emberektől hallod, hanem közvetve-közvetlenül a civil oldal egy része is ezt érezteti veled, habár közel sem a többség. Természetesen nem teszünk úgy, mintha mindenhez értenénk; azonban egyrészt van, amihez igenis értünk, sőt, jobban, mint az idősebbek és/vagy más tudással rendelkezők, illetve nem lehet kizárólag kor alapján valakit megítélni. Az információáramlás szabadságával ma már bárki szinte bármilyen témából könnyen és gyorsan művelheti magát, amennyire ezt szellemi kapacitása és ideje engedi, ez pedig nem feltétlenül korfüggő. Én 16-17 éves koromban már Földrajz Diákolimpiára készültem, Szolga Bálint barátom 15 évesen a Népszavában publikált, blogját pedig tízezrek olvassák. Ugyan nem állítom, hogy nincs korreláció a tudás és a kor között, azonban aki ebben a szférában dolgozik, az általában nem a tipikus 15-25 évesnek felel meg. Továbbá igencsak káros lenne meritokratikus rendszerben értelmezni a demokráciát, azaz a diákok/fiatalok beleszólását és hozzáértését a saját viszonyaikhoz kizárólag kor alapján megkérdőjelezni; értelemszerűen jobban fogunk érteni ahhoz, hogy hogyan érezzük magunkat a suliban, mint egy hatvanéves, aki évtizedek óta nem volt ennek részese, ahogy a közösségi médiát hatását, mechanizmusait is sokkal jobban fogjuk érteni, mint az idősebbek, hesteg y z generáció. Ennélfogva mindenkitől várjuk el, hogy mondanivalónk tartalmát, és ne korunkat ítéljék meg; a bőrszínnél, nemnél, szexuális orientációnál legalább van erről párbeszéd, míg a kornál erről a diszkriminációról alig esik szó. Pedig a ’reprezentatív’ felmérések többsége konkrétan kihagyja a 18 év alattiakat, kvázi nem tekinti a társadalom tagjainak őket, és ez olyan eredménnyel jár, hogy például a gyerekbántalmazásról nem kérdezik meg a gyerekeket (HVG, 2017).

3. Mások kihasználnak

Az előző ponthoz kapcsolódva sokan egyszerűen elképzelhetetlennek tartják, hogy önálló véleményt formálj egy bizonyos kor alatt. Ezért kijelentik, hogy téged a libsi/komcsi/soros/gyurcsány/anarchista/cionista/csutulu/háttérhatalom (vagy ezek bármilyen permutációja) lobbi kihasznál arra, hogy a saját világnézetét tolja. Jobb esetben csak aggódnak érted, hogy te nem is tudod, hogy valójában ahol vagy és amit mondasz, az mind mások érdekét szolgálja. Rosszabb esetben te eladod magad az ordasoknak. Annyi igazság van a dologban, hogy ritkán, de előfordul, hogy biodíszletnek hívnak meg diákokat, ennek tipikus esete az elsősorban fideszes poltikusok ablak/utca/óvoda/iskola avatása, illetve a párt által támogatott (értsd: marokban tartott) vérszegény kezdeményezések mint az ODT, ODP, ENSZ ifjúsági delegált program. A civil oldalon nem adnak annyira a látszatra, tehát ahol nincsenek diákok, ott általában eszükbe sem jut a szervezőknek, hogy legalább dísznek hívjanak valakit, ráadásul azok a diákok, akik legalább valamilyen szinten kompetensek, általában allergiások a kamuzásra, így mindig aktív szereplői bármilyen eseménynek. Ezért a legtöbb esetben amikor képviselheted az ügyedet, igenis kíváncsiak a valóban friss és egyedi álláspontodra, főleg, mivel kereslet-kínálat alapján kevés a szektorban a fiatal és az innovatív mondanivaló.

4. Csak szerepelni akarsz

Természetesen jó érzés, ha mások odafigyelnek a mondanivalódra, és végre a sokadfokú egyenletek mellett/helyett valami gyakorlati és hasznos dologgal foglalhatod el magad, azonban a tartósan a szakmában maradók nem a szereplésért teszik ezt. Amikor az ember kiáll egy több ezres tömeg, vagy egy stúdióban egy riporter elé, akkor a látványos pár percnyi reflektorfény mögött több órányi, hétnyi, havi vagy akár évi készülés van. A munka oroszlánrésze például egy diákparlamenti javaslatcsomagnál egy éven keresztül a színfalak mögött folyik, melyen több tucat ember dolgozik, azonban ezt egy-két szóvivő adja elő 2-3, jóesetben 10 percben. Ez persze nem mindenkinek világos, hiszen csak azt látják, hogy már megint ott állsz a színpadon és mondasz valamit. Az ilyen embereknek el lehet magyarázni, hogy nem véletlenül hívtak meg, hogy szerepelj, hiszen komoly munka és teljesítmény áll mögötte. Kivéve persze ha valami instaceleb vagy pumpedgabó vagy.
Ennek ellenére sajnos vannak olyanok, akik valóban csak ’megmondóemberek’, azaz valódi teljesítmény nincs mögöttük, vagy pedig teljesen mást képviselnek a gyakorlatban. Ez persze minden területen érvényes. Ilyen ember például Gyetvai Viktor, aki a demokráciáért és a szólásszabadságért áll ki gyakran, azonban a Független Diákparlamentben a demokratikus értékekkel szembeni sorozatos és súlyos visszaélései miatt az etikai testület megfosztotta vezetőségi koordinátori pozíciójától és ellenőrzés alá helyezte, azonban visszaesőként az idei évben megint vizsgálat alá került hatalmi visszaélésért.

Azonban az emberek többsége elkötelezett az ügy iránt, hogy befektetett munkát közvetítse, ne pedig a saját személyiségét. Ezt a mentalitást, és a megszerzett tudást pedig igyekeznek másoknak is átadni.

5. Nem félsz?

Ezt aggódó barátok és rokonok szokták kérdezni, de gyakran akár műsorvezetők is. Nem igazán tudom mire vélni a kérdést. Magyarországon egy szélsőséges társadalmi rendszer üzemel, ezért a bontani kell a problémát. Mivel az országban még nincs nyílt diktatúra, (általában) nem rúgnak ki, nem hurcolnak el, nem aláznak meg nyilvánosan, ha diákként felemeled a szavad valamiért, így nem igazán értem, mitől kellene félnem. Pontosan azért kell most cselekednem, mert egyre inkább egy olyan rendszer felé tartunk, ahol a véleményed kinyilvánítása valóban súlyos következményekkel járhat. Azonban mivel a fiatalokat sokan még mindig gyámoltalannak tartják, ezért az ő szívatásuk országos szinten kevésbé jellemző, mint a ’felnőtt’ társaik esetében. Nem, most még nincs mitől félni, de ahhoz tenni is kell, hogy ez így maradjon.

Az érem másik oldala sajnos valóban aggasztó, de a kérdezők általában nem erre gondolnak. A magyar iskolarendszerben olyan elképesztően diktatórikus viszonyok uralkodnak, melyeken már a hatvanas években is fintorogtak volna a párttitkárok. Mivel konkrétan semmilyen jogbiztonságot valóban garantáló intézmény/hatóság nem lép fel a diákok érdekében, így a tanárok és igazgatók korlátlan hatalommal bírnak, melyet sokan ki is használnak. Napi szinten olvashatunk szexuális, fizikai és verbális zaklatásokról, melyeket éveken keresztül, a tanári kar hallgatólagos beleegyezésével követtek el tanárok. Sajnos gyakran előfordul, hogy a közéleti tevékenységet kegyetlenül és törvénytelenül megtorolják. Erről a jelenségről ebben a cikkemben írtam bővebben. Számos olyan hangfelvétel birtokában vagyok, ahol igazgatók és a helytartóik csoportosan alázzák és fenyegetik a diákot egy illegális kihallgatáson, mert például el mert mondani egy beszédet egy tüntetésen az oktatás helyzetével (nem az iskolával!) kapcsoltban.  Viszont a technológiának hála ilyen esetekben egy nyilvánosságra hozott felvétel kiegyenlíti az erőviszonyokat, így nem félni kell, hanem felkészülni és résen lenni, de helyi, és nem országos szinten.

+ hol voltál Gyurcsány alatt

Ez nem vicc, hallottuk már többen is! Hát én Gyurcsány lemondása idején 14 éves voltam, én kérek elnézést, hogy nem vezettem a tv-székház ostromát!

Pozitívumok:

1. Végre fiatalok, ti vagytok az ország jövője

Jó látni és hallani, ahogy idősebb polgártársaink támogatják a tevékenységünket, és reményt adunk nekik azáltal, hogy a polgári öntudat bizony nem halt ki. Sokszor segítenek ráadásul a tapasztalatukkal, erőforrásaikkal, így a tevékenységek jól ki tudják egészíteni egymást. Valóban, ahhoz hogy mi és a gyerekeink egy modern országban élhessünk, nekünk kell tennünk. Olyan lesz a jövő társadalma, amilyenné mi formáljuk. Ha nem tudjuk meghaladni elődeink hibáit, akkor az ország sem lesz jobb.

2. Kiállsz magadért

Öbizalom-és személyiségfejlesztő, amikor megdicsérnek azért, hogy értékazonos maradsz, és nem a könnyebb utat választod, nem maradsz csöndben. Azáltal, hogy fellépsz igazságtalan, törvénytelen és erkölcstelen dolgokkal szemben, többek tanulsz, mint bármilyen hittan vagy etikaórán, mert a puding próbája például egy fellebbezés a közigazgatási bíróságon a Corvinus egyetemmel szemben, amikor diszkriminálnak erasmusos hallgatóként.

3. Kiállsz másokért

Szintén sokat jelent, amikor azért dicsérnek meg, hogy nem csak magadon, hanem másokon is segítesz. Sokaknak a saját tapasztalatuk, traumájuk vezet oda, hogy másokat meg akarnak óvni egy hasonló sorstól, és ezért csatlakoznak civil szervezetekhez vagy szerveznek akciókat. Ez a fajta felelősségvállalás bizony tényleg nemes, és jól esik, ha az embert emlékeztetik néha, hogy értékelik a munkáját vagy épp hálásak a segítségért, elvégre azért dolgozol, hogy másoknak jobb legyen.

4. Jól beszélsz/nyilatkozol

Technikai jellegű megjegyzések is gyakran előfordulnak, pozitívak és negatívak egyaránt.  Én például gyakran megkapom, hogy hadarok, és sajnos valóban erre van hajlamom. Azonban jó érzés, amikor azt mondják, hogy határozottan, tisztán és hitelesen közvetítettem egy társadalmilag fontos üzenetet. Az ilyen visszajelzések alapján tud fejlődni az ember, és finomítani az álláspontját. Továbbá a vita – és beszélőkészség csiszolása a későbbiekben, más élethelyzetben is kamatoztatható lesz majd. Érdemes odafigyelni a konstruktív kritikára!

5. Csatlakoznának hozzád

Talán a legjobb visszajelzés, amikor másokat is arra tudsz sarkallni, hogy cselekedjenek, és így csatlakoznának hozzád. Jó volt látni, hogy számos diákparlamenti képviselőt, civil aktivistát sikeresen bátorítottam és inspiráltam az évek alatt, ahogy történt ez velem is. Elvégre mind egymástól tanulunk, az iskola nem fog erre felkészíteni, de talán még az alapokat sem adja meg például a hatékony csoportmunkához. Amikor másokkal dolgozol együtt civilként, akkor viszont egymást kell motiválni a munkavégzésre, kizárólag a cél fontossága és annak tálalása alapján; így nincs jobb visszajelzés, mintha céljaid hitelessége alapján mások is küzdenének veled együtt.

Összességében aktivistaként sokféle kritikával kell megküzdeni, és nehéz megtanulni, minek mennyi figyelmet kell szentelni, hogy az ember hatékony maradjon, de ne is váljon azzá, ami ellen küzd. Így mindig fontos meghallgatni a konstruktív kritikát, és igyekezni objektíven megítélni a helyzeteket, kikérni barátok és családtagok véleményét. Legfontosabb azonban az egyetemes szabadságjogok mentén szerveződő alapértékeink maradéktalan fenntartása.