A Fidesz 2010-es hatalomátvételével igencsak sok fronton szabadult ránk a NER, így nem csoda, ha a hazai környezetvédelem teljes elpusztítása nem tartozott a társadalom többségének legfontosabb problémái közé; elvégre más változtatások azonnali negatív következményekkel jártak. A rombolás azonban rendkívüli volt; a Környezetvédelmi Minisztériumot megszüntették, a terület költségvetését több, mint 50%-al csökkentették, mely a 2016-os költségvetés legnagyobb forráselvonása volt. Ezek után megkötötték az évszázad üzletét, a paksi bővítést, mely annyira jól sikerült, hogy egyből 30 évre titkosították. Cserébe nem épülhet szélerőmű sem, a napelemeket pedig még a akkumulátoroknál is magasabb ’környezetvédelmi’ adóval sújtották (már persze addig, amíg Szuper Lőrinc nem kezdett el naperőművet építeni, akkor csökkentették). Mindezt azért, nehogy gazdaságosabban lehessen áramot termelni, mint Pakson.
Mindezek ellenére a környezetvédelem igencsak marginális kérdés maradt, és habár Paks II-őt a társadalom többsége elutasítja, mégis a környezeti szempontból súlyosan aggályos projekt ellen alig pár százan tüntettek, mikor a Greenpeace demonstrációt tartott. Pedig ez nem csak környezetvédelmi, de politikai kérdés is, hiszen az orosz energiaipar trójai falova fél évszázadra orosz függőségre kárhoztat minket. Komolyabb, de alapvetően lokális, tehát marginális problémát csak a Ligetvédők tudtak okozni, akik habár sokan nem voltak, de rettenetes szívósságukból adódóan évekig lassították a fideszes úthengert.
"Paksot már egy vörös csillag fűti"
És látá Orbán, hogy ez így jó
A kormánynak tehát semmi oka nem volt a környezetvédőkkel szemben frontot nyitni, mivel nem igazán tudtak társadalmi támogatást generálni. A zöldpártot útközben felszámolták, a többi párt pedig alapvetően nem környezetvédelmi síkon politizált.
Nyugodtan mérgezhették tehát a vizeinket, levegőnket, szavazhatták le az EU-s környezetvédelmi terveket.
Kit érdekel, hogy rosszabb a levegő, mint Kínában? Vagy hogy tűzifát megújulónak minősítve teljesítjük a nevetséges nemzetközi elvárásokat, vagy hogy Magyarország az egyetlen tagállama az EU-nak, ahol 2013 óta minden évben csökken a zöld energia aránya? Nem gond az sem, ha kivágnak egy őserdőt vagy ha letarolják a köztereket. Legutóbb a természetvédelmet végezték ki, ez ellen pusztán csak 85 szervezet tiltakozott. Felmerül a kérdés, hogy a mezei korrupciós/autoriter szempontokon túlmutató pusztítás minek tudható be; én úgy gondolom, hogy
a megalomán diktátorok egyszerűen imádják a geometrikus, elvágólagos város/tájképet, a növényeket pedig olyan független változók, melyek nem szégyellnek maguktól, szabadon nőni; ez pedig a hataloméhséghez elengedhetetlenül tartozó kényszeres irányításvágynak ellentmond.
Orbán esete a liberális növényzettel
balra a pesti rakpart, jobbra Germánia, Hitler reformterve Berlinre
Közben kifejezetten jól szórakozhatott a Fidesz azon, hogy nemzetközi fronton és itthon is Áder a klímaváltozás elleni fellépéssel haknizott, még akkor is, ha a gimisek irdatlanul megszívatták (most már csak ovisokkal és általános isisekkel mernek szóba állni). Ezt jól kiegészítette az ENSZ Ifjúsági Delegáltja, akit a Fidesz kézivezérléssel, titokban választ még az udvari országos diákparlamentet se kérdezve, serényen tolta a fenntartható fejlődési célokat a magyar kormány intézkedései felett szemet hunyva. Sőt, még a Fidelitas is szervezett egy rendkívül kínos (cringe) környezetvédelmi fontoskodást pár ügyeletes államtitkárral, akiknek az arcát kifogástalan ízléssel tortára nyomtak.
Semmi se tart örökké
Nem is lett volna gond, ha nem változik a nemzetközi konstelláció. Azonban akárcsak a fák, a környezetvédő aktivisták nem átallanak a semmiből előállni, és Greta Thunberg 15 évesen sztrájkba kezdett a pusztuló Földünk megmentése érdekében. Lássuk be, tényleg minek suliba járni, ha felnőttkorod nagy részében egy palack vízért kell majd egymást aprítani, főleg Magyarországon, ahol a poroszos és magolásalapú oktatásnak amúgy sincs túl sok létjogosultsága. Greta sikere következetes és határozott kiállásában rejlik, na meg abban, hogy nagyon fiatal lány, aki ráadásul aspergeres, és mégis mindezek ellenére többet tesz, mint a legtöbb 'felelős' felnőtt. A bayerizmus kasztrendszerében persze ő egy nyomorék kis proli, de szerencsére egyelőre még nem kötelező a NER-es nevezéktan. Mozgalma mindenesetre futótűzként terjedt, és a legutóbbi globális sztrájkon már több, mint 1,4 millióan vettek részt, többnyire fiatalkorúak.
A Párt természetesen nem érti, hogy a teljesen szétdúlt, agyonterhelő oktatási rendszer mellett hogy tudnak a fiatalok valami egészen távlati, globális problémára koncentrálni. Megfejteni nincs idejük, mert azonnal lépniük kell; a Fidesz saját múltjára emlékezve semmitől se retteg jobban, mint a fiataloktól, főleg, ha szervezettek, ráadásul sztrájkolnak; nekik nincs mit veszteniük, energiájuk, ötletük pedig van bőven; nem véletlen irtotta szisztematikusan a kormány a diákszervezeteket a HÖOK-tól az FDP-ig, belülről és kívülről egyaránt. A globális környezetvédelmi mozgalom azonban Magyarországon is gyökeret eresztett, és minden pénteken a Kossuth téren tüntet hetek óta, legutóbbi alkalommal pedig ezrek gyűltek össze Budapesten és más városokban is. Ha ez nem lenne elég gond, a zöldek alaposan megerősödtek az EU -választásokon. Így a Fidesz által évekig hanyagolt téma hirtelen a frontvonalra került, ahol most már egy munkanélküli Jávor Benedekkel is meg kell küzdeniük, akit az EU legzöldebb képviselőjének választottak idén.
Pánikgomb
A fideszes vészforgatókönyv a gyengébb tagok kedvéért nem áll túl sok elemből, így egyből rátenyereltek a SOROS-gombra. A közmédia már a legutóbbi tüntetés előtt kifejtette, hogy az Avaaz aktivista szervezet szervezi a tüntetést, azt meg a Tudjukki támogatja, kész. Persze ez nettó hazugság, mert az Avaaznak köze nincs az egészhez. A narratívát annyival finomhangolták ezért, hogy a környezetvédelem Soros elterelő hadművelete, hogy ne a migrációval foglalkozzunk. Az ne zavarjon senkit, hogy az
ENSZ szerint 2050-re akár 1 milliárd klímamigráns is nekiindulhat a világnak; megnézem, milyen kerítés az, ami ennyi embert megállít; jobb lesz, ha elkezdjük ásni a vizesárkot is!
Aki a környezetvédelmet támogatja, valójában a migrációs nyomás csökkentését is elősegíti, de ez gondolom már olyan logikai árnyalat, mely az átlag lobotomizált fidesz-szavazónak kész relativitáselmélet.
Természetesen az endgém valószínűsíthető: a fideszes kommunikáció végső állomása, hogy nincs is klímaváltozás. Ezt már Bayer Zsolt klímalovag is megszakértette, tehát csak idő kérdése, hogy mikorra válik ez hivatalossá. Az USA-beli narratíva a legkényelmesebb módja annak, hogy az összes környezetvédelmi problémát eltüntessék, még akkor is, ha a klímaváltozástól függetlenül is fontosak, mint például a légszennyezés, melynek megoldásában még a régióban is köröket vernek ránk.
A NER fenntarthatatlan
Nem kell aggódni, kormányunk meg akar majd védeni minket a gonosz klímalobbitól is, akik politikai haszonlesésből akarnak tisztább levegőt/vizet/földet és kb. 10-nél több növény-és állatfajt. Gondolom ehhez képest a Gasprom meg a Rosatom karitatív zöldszervezetek. Sajnos a Kedves Vezetőnek ez most nem fog összejönni. A környezetszennyezés most már része a közbeszédnek, és a fiatalok pont leszarják, hogy minek bélyegzik őket, mert az iskola falain belül jóval rosszabb dolgokat is vágtak már a fejükhöz tanárok és diákok egyaránt. A fiatalok pedig nem fogják feladni, mert ők megértik, hogy létkérdésről van szó; erre pedig minden lenéző, elutasító, hazug reakció csak olaj a tűzre.
Minden egyes újabb fronttal közelebb kerülünk a NER összeomlásához, mert akárcsak a jelenlegi civilizációs mintáink, ez is fenntarthatatlan.
A Fridays for Future klímamozgalom magyar oldalát ezen a hivatkozáson lehet követni.
Az Extinction Rebellion magyar oldalát pedig itt lehet elérni.