Államvilág

Államvilág

A század végére megszűnik Magyarország?

2019. december 22. - Békés Gáspár

Rendhagyó módon Stork Levente környezetvédelmi aktivista szavait tolmácsolnám, a 60 Perc a Szabadságról tüntetésen elhangzott beszédét közölve. Mondanivalója nem is lehetne aktuálisabb, és olyan egyedi mézőpontot mutat be, mely alapjaiban kérdőjelezi meg a hazai pártpolitikai paradigmát és status quót.

 

 Azért jöttünk ma ide, mert harcot vívunk a jelenlegi hatalommal az országunkért. Csakhogy ez a háború, amit vívunk, valójában olyan, mint a Pál utcai fiúk és a Vörösingesek csatája a grund felett. A sorsunk egyre kevésbé van a mi kezünkben, és egyre inkább kerülünk kényszerpályára. Biztos tudtok róla, hogy a világ vezetői néhány nappal ezelőtt ismét úgy döntöttek, a klímakatasztrófával ráérünk még foglalkozni, nem kell megreformálni a világgazdaságot. A világgazdaságot, ami már most is pár ezer szupergazdag vagyonosodásáért hagy százmilliókat éhezni, milliárdokat létbizonytalanságban. Ismerős ez a helyzet nekünk, magyaroknak, ugye? És mire az egész?! A jelenlegi (és növekvő!) szennyezés mellett a Föld legkésőbb néhány évtizeden belül semmilyen gazdasági rendszerrel nem lesz képes eltartani az emberiséget. Az élelmiszer ára felmegy, újabb százmilliók fognak éhezni. A mostani világ viszonylagos békéjét az elérhető jólét ígérete tartja fenn. “Kaparj kurta, hosszú lesz belőled!” De ahogy a felszeletelhető torta csökkenni kezd, úgy lesz ember embernek farkasa. “Kinek mije van, annyit is ér.” És az olyan törvények, mint az egészségügyi ellátás megvonása a legszegényebbektől, nem a kivétel lesz, hanem a szabály.

Az ínség felkelésekhez és háborúkhoz vezet, aminek nyomában az Iszlám Államhoz hasonló terrorállamok születnek - de nem egy, hanem tucatszámra! A fejlett államok bezárkóznak, a világ fegyverkezni fog, és megindul az erőforrásokért folyó élethalálharc. A század végére legkésőbb a termőtalaj, az állat és növényvilág nagyobbik része elpusztul, vele az emberiség kétharmada vagy még több.

Mindezt a mi kormányunknak is tudnia kell, hiszen amit mondtam, azt részben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik 2014-es tanulmányából vettem, ami a jövő katonai kihívásaira készít fel. Ha ehhez hozzávesszük Magyarország eleve meglévő problémáit: az elöregedő társadalmat, azt, hogy a gyerekek fele nyomorban nevelkedik, és azt, hogy a robotizációnak köszönhetően lassan nem lesz szüksége olcsó munkásra a Nyugatnak,akkor nagyon úgy tűnik, ez most még a boldog békeidők. Mit jelent ez a számunkra? Azt, hogy bármilyen fájdalmas ezt beismerni, nem az az igazi kérdés, hogy demokráciában és jólétben fogunk-e élni. A kérdés az, hogy meddig marad még fenn ez az ország.

 Azért mondtam el, mert jogotok van tudni.

Gondoljátok ezt át! Utána menjetek, és beszéljetek erről mindenkivel, akivel tudtok! Mindenkinek tudnia kell az igazságot. Az elmúlt évtized megtanított minket, magyarokat, arra, milyen az, amikor a békát lassan megfőzik. Látjuk: igen, lehetséges az ma, ami tegnap még lehetetlennek tűnt! Ha nem szeretnénk tétlenül végignézni hazánk pusztulását, első lépésnek Össztársadalmi párbeszédre van szükség. Meg kell terveznünk a túlélni képes, szolidaritásra épülő és élhető magyar társadalmat!

A hideg polgárháborút le kell zárnunk, különben hiába halt meg Nemecsek.


A tüntetés felvétele ezen a linken tekinthető meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://allamvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4515361586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zriff 2020.01.02. 18:21:27

Megnéztem a videót. Utópista álmodozók, meg szenteskedő opportunisták. Nevetséges, és dermesztő, hogy ilyenek az úgynevezett haladók. Ezeknek a vezetéséből, biztos katasztrófa lenne.
süti beállítások módosítása