Államvilág

Államvilág

Nevezzük át az Erzsébet hidat!

Antifaszta hős vagy osztrák arisztokrata méltóbb egy hídhoz?

2020. február 08. - Békés Gáspár

A fasiszták idén is a kitörés napjára készülnek, és a világ számos pontjáról érkeznek az erőszakünnepre. Hogy vajon mit ünnepelnek azon, hogy Budapestet Hitler utasításának megfelelően ’utolsó vérig’ akarták védeni a nyilasok, miközben a várost nem evakuálták, nem tudom. A fasiszták döntésének következtében 38 ezer civil halt meg, habár ekkor már egyértelmű volt, hogy a háborút a szövetségesek nyerik.

Vajon mi a köze van a becsületnek ahhoz, hogy a vesztett háborút még tovább akarták folytatni a nácik és a magyar nyilasok? Mitől becsületes embereket értelmetlenül megöletni? Mi köze a becsületnek ahhoz, hogy a százezrek halálához asszisztáló nyilasok el akartak menekülni a méltó büntetésük elől?

A becsületesség és a nyilasok nem is szerepelhetnének egy mondatban. A nyilasok ráadásul még a saját demagógiájuknak sem feleltek meg, hiszen készek voltak Budapest teljes lakosságát feláldozni, igen, a heteró fehér keresztényeket is. Na és ki volt az a nemzeti hős, aki elindította a náci menetelést Magyarországon? Györkös István, akit életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek egy magyar rendőr megöléséért, korábban pedig a hitelesség jegyében orosz, azaz idegen ügynökökkel gyakorlatozott folyamatosan.

Több bekezdést nem is érdemelnek ezek az emberek. Helyettük beszéljünk az igazi hősökről, azokról, akik a legsötétebb időkben is tisztességes emberek maradtak, sőt, harcoltak a fasiszta elnyomókkal szemben. Méltatlan módon igen kevés szó esik Gidófalvy Lajosról és társairól, akik fegyveresen álltak ellen. Gidófalvy az angyalföldi székhelyű XIII/1 zászlóalj főhadnagya volt. Laktanyájukban katonaszökevényeket, szökött munkaszolgálatosokat és más üldözötteket bújtattak. Ezen kívül ő és katonái adtak életmentő igazolványokat a rászorulóknak, élelmezték a csillagos és védett házak lakóit, felfegyverezték az újpesti víztornyot megvédő újpesti partizánokat. Nekik köszönhető, hogy a Ferdinánd-híd, a Rákosrendező pályaudvar és az Aréna úti felüljáró nem pusztult el. Gidófalvy és több társa végül feltehetőleg az Erzsébet hídnál haltak hősi halált, amikor megpróbálták megakadályozni annak felrobbantását.

Gidófalvy Lajos, és a régi Erzsébet híd

Mindezért posztumusz ezredessé léptették elő, és egy emléktábla, illetve utca őrzi emlékét. A Yad Vashem Intézet 1996-ban a „Világ Igaza” címmel jutalmazta, 1998-ban pedig a Magyar Köztársaság belügyminisztere a Bátorság Érdemjelet adományozta neki. Tetteihez képest ez aránytalanul szerény elismerésnek tűnik, hiszen egyike volt azon keveseknek, akik nem csak nem nézték tétlen honfitársaik elhurcolását (vagy támogatták...), hanem küzdöttek is az idegen és magyar fasiszták ellen is, ezzel a szinte biztos halált választva egy megszállt ország fővárosában.  Éppen ezért a 75. évforduló alkalmából ideje lenne, hogy méltóbb módon emlékezzünk meg e jeles személyről.

 

Éppen ezért az Erzsébet hidat nevezzük át

Gidófalvy hídra!

gidofalvy_hid_1.png

 Az egészséges emlékezetpolitika jegyében olyan személyekről nevezzük el a városaink legfontosabb építményeit, akik önszántukból, a körülmények ellenére tettek meg mindent Magyarországért. Míg Gidófalvy az egyik legfontosabb hősünk volt, addig ez Wittelsbach Erzsébetről nem mondható el. Nem csak hogy nem volt magyar, de egyenesen a magyar szabadságharcot leverő Ferenc József felesége volt. Élete során nem igazán voltak kiemelkedő, hősies cselekedetei, az arisztokraták mindennapi életét élte. Ehhez képest Gidófalvy Lajos a királynéról elnevezett hídért, Budapestért és a szabadságért adta az életét. Róla elnevezni a hidat a lehető legméltóbb, legészszerűbb emlékezetpolitikai lépés lenne a mindenkori pártpolitikától függetlenül. Ideje, hogy a második világháború évfordulóján ne a megszállási emlékmű, a kitörés napja és Wass Albert alaptantervbe erőszakolása legyen a meghatározó, hanem a valódi hősök emlékének méltó őrzése. Az egészséges emlékezpolitika az alapja egy olyan társadalomnak, ahol a múltból valóban tanulunk, és nem hagyjuk megismétlődni a korábbi korszakok borzalmait. Ha a történelemszemléletet politikai célok alapján manipuláljuk, akkor Gidófalvy és társai hiába haltak meg. Tisztelet a valódi hősöknek és áldozatoknak!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://allamvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr4715464466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.08. 07:53:48

A kitörésnapra a legjobban Soros készül, embereivel együtt.

Egy teljesen marginális tüntiből világeseményt szeretnének csinálni, hogy aztán legyen mi ellen hörögni.

A kisembert nem érdekli azonban se a nácizmus, se ikertestvére, a sorosizmus.

Dián Ákos 2020.02.08. 18:43:48

@MAXVAL bircaman közíró: ok Ratkó kölyök. Ezzel megint csak a saját inteligenciádat prezentálod.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.02.09. 08:23:56

@Dián Ákos:

Mi köze ennek a témának az intellgenciához?

Próbáljátok importálni a harcos álbalos radikalizmust, de ezt Mo-on még a ballib törzsszavazók is kiröhögik.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.09. 09:54:43

Az Erzsébet híd Magyar híd, nevezzétek át a sajátotokat libsik!
Látom Niedermüller óta nem hogy visszavennétek, hanem egyre jobban kimaxoljátok a pofátlanságot!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.09. 10:12:28

Azt, hogy mi a veszélyes, az események is bizonyítják, mert nem a megemlékezők, hanem az antifának nevezett páviánhorda balhézott!

Weißkopf 2020.02.09. 10:15:38

Nem vagyok történész, de amennyire tudom, Ferenc József nem kedvelte a magyarokat. Hogy mégis több pozitív lépést tett felénk 1867 után, az gyanúm szerint főleg nejének köszönhető. (Erzsébet köztudottan szerette a magyarokat.) Ha már Gidófalvy Lajosról hidat akarnak elnevezni, tegyék ezt a tervezett új dél-budai híd keresztelőjén.

Ménár Atya 2020.02.09. 10:28:24

Támogatom a Gidófalvy híd elnevezést, a Margit híd meg legyen Karthago, híd legyen, egy ekkora gitáros szomszédja csak is az együttese lehet! :D
Ja és a szobra is jól mutat majd azzal az arcszőrzettel! :D:D

midnight coder 2020.02.09. 10:45:41

Nem tudom mi a fenét kell annyit rugózni ezeken a szerencsétlen fasisztákon-antifasisztákon. Azóta a komcsik már vagy 10-20 Holocaustra való civilt eltettek láb alól, és egyeseknek még ma is az a legnagyobb problémája, hogy pár tíz emberke évente egyszer megemlékezik a kitörésről - ahol amúgy pont nem zsidókat lőttek az árokba, hanem ezek ellen a 10-20 Holocaustnyi embert legyilkoló kommunisták ellen harcoltak...

És a következő Holocaust nagyságrendű gyilkolászás itt Európában egész biztos, hogy nem a nácik számlájára lesz majd írható. Ha lesznek a dolognak felelősei, azok pont a mostani antifasiszták.

HaCS 2020.02.09. 11:14:20

Nekem továbbra is az a véleményem, hogy mindenféle értelmetlen, indokolatlan átnevezési mániával csak feltűnési viszketegségben szenvedő középszerű senkik leplezik jelentéktelenségüket a történelem színpadán.

Alkotni kell! Építeni!

nemecsekerno_007 2020.02.09. 11:19:20

Úgy kellenek ezek a kitörés napi, magyar, fasiszták a nemzetközi antifasiszta médiának mint egy falat kenyér.
Amúgy nektek mindenről a fasiszták jutnak eszetekbe?!? Már Orbán után.

Konyvtaroslany 2020.02.09. 11:24:31

Szerintem inkább nevezzenk el utcát Gidófalvy Lajosról a XIII. kerületben!

(Oh, wait, az már megvolt...)

chrisred 2020.02.09. 11:25:14

Az átnevezéshez nem csak az kell, hogy legyen az új névhez méltó személy hanem az is, hogy az előző méltatlan legyen. Erzsébet nem osztrák arisztokrata, hanem magyar királyné volt, akinek semmi köze nem volt a férje magyarok elleni bűneihez. Értelmetlen és méltánytalan lenne megszakítani a hagyományt a nevét viselő híd elnevezésének megváltoztatásával.

nyerafidesz 2020.02.09. 11:30:32

Legyen Gyurcsány Ferenc híd!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.09. 11:35:12

@Anselmo: MAZSIHISZ-hid?

Persze,
" a Slomó köves rakpartján ültem én
és néztem, hogy úszik el egy dinnyehéj!"
(József Antifatilla)

Grimbusz Makszimusz 2020.02.09. 11:39:13

@chrisred: Külön bájos, hogy az Erzsébetet még a régi komcsik sem baszkurálták, ezek az újak meg már itt tartanak! Jobb lesz pofánbaszni őket, amíg nem késő, én nem akarok minden történelmi eseményt a holokauszton keresztül nézni!

chrisred 2020.02.09. 11:42:23

@midnight coder: "Azóta a komcsik már vagy 10-20 Holocaustra való civilt eltettek láb alól,"

Ja, csak egy magyar számára Mao vagy Pol Pot tömegmészárlásai csupán történelmi tények ahhoz képest, ami a földünkön élő emberekkel, családokkal történt.

midnightcoder2 2020.02.09. 11:59:55

@chrisred: Amikor ezek a dolgok történtek, a többségünknek a szülei sem születtek még meg. Nekünk ez már semmivel nincs közelebb mint Mao elvtárs, vagy Sztálin elvtárs, vagy Lenin elvtárs népirtásai.

Nem a lassan 100 éves problémákkal kellene foglalkozni, azokat az embereket már akkor sem lehet feltámasztani ha Dávid-csillagot raksz az Országházra, hanem azokkal amik a következő 20-30 évben lesznek. Aminek sem a nácikhoz, sem a komcsikhoz nem lesz köze.

apro_marosan_petergabor 2020.02.09. 12:02:51

1) Erzséber, kedvelt, magyar érzelmű királynő volt, szerették a magyarok, még az imázsa édia is jó (Syssy).
2) Maradjunk a tényeknél, nem azért lett b-pi ostrom, mert a nyilasok így akarták (zero szerepük volt a döntésekben, a döntéseket a németek hozták, ők csak csicskáik voltak) - hanem Sztalin -a kedvelt kommunista - akarta így, "Varsó módra". Tudta, hogy a magyaroknak még a hátukon is feláll a szőr a kommunizmustól (volt belőle mintájuk 1919-ből, a Tanács "köztársaság"-ból)
, hiszen televolt hazafias érzelmű katonákkal, polgárokkal Budapest és az ország. Varsót anno hagyta lemészárolni, hiszen nem segített a felkelőkmnek - néhány km-re türelmesen bevárta a gyilkolászást a hős szovjet hadsereg.
Most másképp "dolgozott" - a parlamentereket, akiket Bp-re küldött tárgyalni a németekkel (nem a nyilasokkal), legéppuskáztatta. Utána aztán rommá lövette és szétdúlta a várost az ostrommal.
3) Nem hagyjuk elvenni torténelmünk szép, dicső emlékeit. 1867-1914 az O-M monarchia, a történelmi Mo felvirágzása volt, óriásit fejlődtunk, ez a név erre emlékeztet.
4) A szadesz-maszop csapat mindössze egy "lágymányosi híd" elnevezését tudta kierőszakolni, a libero -bolsi média pedig a Chack Norris nevet óhajtotta adni az új, északi Mo-ás hídnak.
Szerencsére ebből Rákóczi híd (az erdélyi fejedelem1703-1711 ig vezette a legeredményesebb, leghosszabb szabdságharcunkat), illetve Megyeri híd lett a polgári kormány alatt.
Azaz maradjunk abban, hogy ezt a nevezősdit nem bíznánk a libero-bolsi csapatra, bár kétségtelenül, a Gidófalvy jobb, mintha Koncsita Vursztot ajánlott volna.
5) Nem mondunk le impozáns történelmünkről. Nem.
Az új polgi- aki csak destruálni tud ( egy arctalan, libero csinovnyik) - Szent István szobrát, már a kutyafuttatóba, vagy a homokozóba tenné a St. István parkban...
Ezeket az ötleteket tartsátok meg a gulágos délutáni foglalkozásokra, vagy az iszlám-gender átképzési órákra, majd, ha lesz.

chrisred 2020.02.09. 12:03:55

@midnightcoder2: Ki-ki döntse el, hogy mennyire fontos neki, ami a felmenőivel vagy a felmenői ismerőseivel történt.

Nagykörúton túli magyar 2020.02.09. 12:05:04

Előbb kellene visszaállítani a Petőfi híd eredeti nevét, nem a rákosiék által átkeresztelten használni még ma is.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.02.09. 12:12:46

takarodj az antifasiszta csürhéddel innen.

chrisred 2020.02.09. 12:17:06

@Nagykörúton túli magyar: Na, az volt az átnevezés, ami teljes mértékben jogos volt. Még Rákosi sem nevezett el saját magáról hidat.

Volocsájev nem eshet el 2020.02.09. 12:31:41

Néha már nem is tudja a zember hogy vicc vagy komoly amivel ezek jönnek

Az Árpád híd végéből lett a Gönc Árpád izé (városközpontnak nem mondanám), ezek után evidens (még ha nincs is nyíltan kimondva) hogy a híd nevében őrá utal az Árpád. A Margit híd mint klerikális reakciós név megváltoztatása is előjön majd előbb-utóbb ha így haladunk.

Az Erzsébet híd neve meg legyen Nagy Blanka híd, az pont illik a ballib értékrendhez

Nagykörúton túli magyar 2020.02.09. 12:45:03

@chrisred: Persze, mert akkor, a "felszabadulásunkkor"mindent csak Sztálinról volt szabadott elnevezni. Hidat, várost, stb.

Nagykörúton túli magyar 2020.02.09. 12:46:22

@Volocsájev nem eshet el: :) A CEU-t kellene már átnevezni akkor Nagy Blanka Egyetemre. :)

Nagykörúton túli magyar 2020.02.09. 12:50:15

@Volocsájev nem eshet el: Egyébként meg a korrupt geci gönc szobrához kitennék egy számlálót, hogy hány nap is van még hátra abból a 30 évből, amennyire titkosítatta az a rohadék a Farkas Flórián kegyelmi ügyének iratait. Flórika jól megköszönheti, hogy ilyen korrupt köztársasági elnökünk volt akkoriban, különben sitten ülne azóta is.

Kaszáspók 2020.02.09. 12:55:13

@Ménár Atya: Az öcsém billentyűs volt, nem gitáros, de egy pillanatig ne zavarjon....

Kaszáspók 2020.02.09. 12:58:36

@Grimbusz Makszimusz: Téged se zavarjon, hogy a Slomóék, nem a MAZSIHISZ, hanem a másik társaság, a zortodoxok...

Kaszáspók 2020.02.09. 13:05:30

@apro_marosan_petergabor: Tök igazad van. A sok büdös gyökér proli antifa eltakarodhatna észak koreába, az a nekik való hely. Ezek még azt se tudják, hogy "fasiszta" és "náci" közt akkora különbség van, hogy ha orgonálni tudnám a különbséget, én lennék a Gidófalvy....

Kaszáspók 2020.02.09. 13:06:07

@apro_marosan_petergabor: Tök igazad van. A sok büdös gyökér proli antifa eltakarodhatna észak koreába, az a nekik való hely. Ezek még azt se tudják, hogy "fasiszta" és "náci" közt akkora különbség van, hogy ha orgonálni tudnám a különbséget, én lennék a Gidófalvy....

Grimbusz Makszimusz 2020.02.09. 13:06:36

@Kaszáspók: Köszönjük Emese! A humor az értelem játszótere, te valami Asperger szindrómás okostojás lehetsz! Egyébként ha már..... a MAZSIHISZ hídtól függetlenül miért ne lehetne elnevezve Slomóról a rakpart, nem értem a logikát!

Kaszáspók 2020.02.09. 13:12:34

Ne sértődj meg humorzsák.... Elveinkben egyetértünk, ergo ne engem basztass, hanem az antifákat. De ha értelemmel akarsz humorizálni, akkor tedd hibátlanul. Ha nem én javítalak ki, hanem egy liberós köcsög, akkor az megírja hogy mennyire buta és tájékozatlan vagy...

Grimbusz Makszimusz 2020.02.09. 13:25:04

@Kaszáspók: Semmi gond, de fogd már fel, hogy a Mazsihisz híd nem az én termékem volt, abból folytattam a gondolatmenetet, viszont a József A. vershez akármennyire vicces is vagyok, csak egy másik szevezethez tartozó díszpéldánnyal tudtam csatlakozni a neve okán, hiába tudtam a hitközségeik között fennálló ellentétről! Ezért utaltam a rugalmas elvonatkoztatás hiányára nálad, hiszen vaslogikával vizsgálva kevés vicc állja meg a helyét, de pont nem is a tökéletesség a céljuk!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.09. 13:50:19

Ha már mindenképpen át akarják nevezni az antifák, ugyan miért ne lehetne mondjuk Szerb Antal híd?

chrisred 2020.02.09. 13:58:54

@Nagykörúton túli magyar: Akkor egyetértünk, a 45 előtti Horthy híd ugyanaz a kategória, mint a 45 utáni Sztálin híd lett volna. A Petőfi híd korrekt megoldás.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.09. 14:00:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ha már mindenképpen át akarják nevezni az antifák, ugyan miért ne lehetne mondjuk Szerb Antal híd?......................

Még mit nem! Egyébként az összes magyar híd anyagát tekintve wass híd, mi lesz itt, ha erre rájönnek ezek a fattyúk!

steery 2020.02.09. 14:09:33

Ha politikától és ideológiától mentes neveket kapnának a hidak, utcák, terek, intézmények, nem kéne folyton átnevezni őket, ahogy fordul a széljárás. Miért nem lehet a hidakat például édesvízi halakról elnevezni? Kecsege-híd, Ponty-híd, Keszeg-híd, Márna-híd, Kárász-híd, Küllő-híd, Busa-híd, Cselle-híd, Harcsa-híd, Lazac-híd, Pisztráng-híd, Csuka-híd, Pikó-híd, Sügér-híd, Géb-híd, Durbincs-híd, Süllő-híd, Bucó-híd, Kölönte-híd.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.09. 14:12:10

@Grimbusz Makszimusz:

Ezzel a kommenteddel most lehet, hogy tömeggyilkossá váltál, ui. ha ezt olvassák az antifák, mind egy szálig harakirit követnek el.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.09. 14:14:45

@steery:

Ezzel csak azt érnénk el, hogy pár év elteltével lennének liberális, nacionalista, náci, fasiszta és antifasiszta halak.

kéki béla 2020.02.09. 14:21:23

@FILTOL: rühes náci, nektek kéne eltakarodnotok még a Földről is.
Tudom, te se vagy náci, mert takonygerincű vagy.

dare 2020.02.09. 14:43:29

Legyen a neve a híd, amit Erzsébetnek hívtak, de az emlékezetpolitikával felkorbácsolt érzelmekkel tüzelve páran azt hitték, hogy Gidófalvy lesz majd a neve, ezért pár troll elkezdte Gidófalvy hídnak is nevezni, ezért az egyik oldalon Gidófalvy, a másik oldalon pedig Erzsébet híd lett a neve.

midnight coder 2020.02.09. 14:47:36

@kéki béla: Picit ez az egész antifa dolog arra emlékeztet, amikor a hadtörténeti múzeumban őriznek egy máig is harcoló SS alakulatot...

midnight coder 2020.02.09. 14:53:01

@apro_marosan_petergabor: Azt úgy írják hogy Chuck Norris. Amúgy pedig nem a liberós-bolsi média próbálta ezt a nevet adni, hanem az egész névadási procedúrát nevetségesnek tartó pesti polgár.

"az erdélyi fejedelem1703-1711 ig vezette a legeredményesebb, leghosszabb szabdságharcunkat"
Ami persze menetrend szerint kudarcba fulladt. Az átlagpolgár pedig szívott miatta mint a torkosborz.
Ehhez képest minden második utca róla van elnevezve. Szerintem a Chuck Norrisszal jobban jártunk volna...

jajdehülyevagyok 2020.02.09. 14:53:12

Jogos, mert a magyar antifasisztákat elhallgatták, kivéve a komcsikat.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.09. 14:54:03

@steery: Akkor meg a vegák lázadnának!

kéki béla 2020.02.09. 15:01:46

@midnight coder: engem meg arra, hogy a nyilasok is gerincesek voltak hozzátok képest.

Nagykörúton túli magyar 2020.02.09. 15:14:12

@chrisred: Nem, nem értünk egyet, a Sztálin hidat kierőszakoltatta magának egy diktátor, Horthyról meg a magyarok neveztek el hidat, méltán. Nem egy kategória.

chrisred 2020.02.09. 15:56:41

@Nagykörúton túli magyar: Valóban nem értünk egyet, a XX. század autoriter rezsimjeinek személyi kultuszait nem egymással kell versenyeztetni, hanem a normális polgári társadalmakkal. Horthy épített egy hidat, elnevezte magáról, aztán a vezér, akihez csatlósként beállt, lerombolta. End of story. Lehet új lapot kezdeni.

midnight coder 2020.02.09. 15:57:36

@kéki béla: A nyilasok gerincesek voltak, csak agyatlanok, ahogy a nácik is.

szvsz 2020.02.09. 16:07:45

Ha ennyi antifasiszta hős ellenálló lett volna a 2. vh-ban, az oroszoknak el sem kellett volna indulni. De hát ők akkor nyilasok voltak. Mindig ami éppen kell...

NemNick 2020.02.09. 16:32:17

Ott toltad el a dolgot, kedves poszt-toló, hogy belekeverted ezt a tényleg csontig lerágott fasiszta-vonalat.
(Itt most nem arról van szó, hogy igaz vagy sem ez a megközelítésed, hanem hogy rohadt unalmas, hogy a csapból is ez folyik. Hetven+ évvel az események után is még szó szerint minden héten ezen pörög a kevésbé szerencsés adottságú megmondóemberek egy része. Engem érdekelt, sokat is olvasgattam róla, ezért aztán Ungváry előtt is tudtam nem feltétlenül ismert részeket, de már én is megcsömörlöttem tőle, nem kis részben emiatt.)
Ha csak leírtad volna, hogy itt volt egy tökös magyar gyerek, simán vette volna az olvasók többsége - és, ha elfeledkeztek volna
- az elmúlt évek erőltetett, rosszízű, központilag történő átnevezéseiről
- meg arról, hogy Erzsébet királynénk nem véletlen volt annyira népszerű, mint amennyire az volt
akkor talán még jó ötletnek is tűnhetett volna.

Hát, így kell elbaxni egy felvetést már a tálalással.

MEDVE1978 2020.02.09. 16:52:24

Az Erzsébet híd elnevezés egybeforrt a XX. századi magyar történelemmel, az emberek többsége azt se tudja, hogy Sissiről nevezték el. Gidófalvy egy jó ember volt, emeljenek szobrot neki vagy nevezzenek el róla utcát, de nem kell róla hidat elnevezni.

Alick 2020.02.09. 16:57:50

Van olyan hogy Erzsébet királyné körút, viszont a híd neve jelenleg csak egy szimpla keresztnév.
Szerencsésebb, mint konkrét személyről elnevezni, akiről kiderülhet utólag, hogy korántsem volt annyira pozitív példa. Ráadásul minden átnevezés után a hivatkozásokat is át kell nevezni, ami adóforintokba kerül.

chrisred 2020.02.09. 17:36:18

@MEDVE1978: Pesten mindent, ami Erzsébet, róla neveztek el: Erzsébetváros, Pesterzsébet, Erzsébetfalva.

Sir Galahad 2020.02.09. 17:39:18

Gidófalvy kétségkívül hős, emlékét méltó módon őrzi az utca meg a tábla, de teljesen felesleges még hidat is elnevezni róla.

steery 2020.02.09. 18:34:16

@Kovacs Nocraft Jozsefne: @Grimbusz Makszimusz: Komolyan mondom, rosszabbak vagytok, mint a politikusok meg az újságírók. Ha most azt válaszolnám, hogy akkor a hidak neve legyen virágnév vagy növénynév, az ellen is lenne kifogásotok, ha ásványok nevét javasolnám, az ellen is lenne nyafogásotok.

Ménár Atya 2020.02.09. 18:51:58

@Kaszáspók: Húúú, ez igaz, akkor még inkább legyen róla elnevezve :D:D

morph on deer 2020.02.09. 19:43:50

És mi van mondjuk Gidófalvy Erzsébettel?
Pedig ő is mennyi mindent csinálhatott volna, ha létezett volna..!
Probléma megoldva.
:)

morph on deer 2020.02.09. 19:46:38

@nyerafidesz:
“Legyen Gyurcsány Ferenc híd!”

Végül is a Vágó Istvánról már neveztek el hidat...
XD

ulpius66 2020.02.09. 20:07:03

Tényleg?

Mért van híd elnevezve erről a labanc náci-fasiszta Erzsébetről?
(és mért van híd elnevezve a nyilas Árpád fejedelemről?)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.09. 20:10:26

@steery:

"Ha most azt válaszolnám, hogy akkor a hidak neve legyen virágnév vagy növénynév, az ellen is lenne kifogásotok"

Nem nekünk lenne kifogásunk, hanem a ballib megmondóembereknek. Sajnálom, ha ez nem jött le neked a kommentemből.

Tudod, nem az egyes szavak rosszak, hanem az a konnotáció, amit egyesek hozzájuk kötnek. Volt ugye pl. a néger, amit a jogvédők kifogásolni kezdtek, így lett belőle black. Aztán ez sem tetszett, most éppen az African American dívik - ki tudja, meddig. Mert valójában ez a kifejezés igencsak diszkriminatív, hiszen csak a négereknél nevezzük meg a származásukat, a fehérekre nem mondjuk, hogy European American. Persze ott van a Caucasian, de azt elég szűk körben használják.

ulpius66 2020.02.09. 20:10:36

Vakarjuk mán le a mázt erről a Pest-Budáról!

Nézzünk mán utána, hogy ki is volt Buda!

Szerintem biztos nyilas volt, úgyhogy azonnali hatállyal meg kell változtatni Budapest nevét!

Követelem!!!!!!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.09. 20:14:18

@steery:

Röviden: Bármilyen szóra lehet panaszkodni, ha valaki bele akar kötni. Akár a halnevekbe is. Sőt leginkább a halnevekbe, mert a halak köztudottan nem antifasiszták.

Budapest a kutyaszar városa 2020.02.09. 20:45:02

@apro_marosan_petergabor: Kedvesem, nekem és még sokaknak : Lágymányosi híd és Megyeri híd. Ha pedig megkérdezel egy nyelvtörténészt, megmondja, hogy a földrajzi nevek a legtermészetesebbek. Még akkor is, ha a kipcsak miniputyin elvtárs egy eredeti, patinás, hagyományos földrajzi nevet brutális erőszakkal lecserél egy egy olyan harmadrangú zeneszerzői névre, melynek tulajdonosa amúgy még magyarul sem tudott.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.09. 21:07:35

@Budapest a kutyaszar városa:

Liszt minősítésével sajnos egyet kell értenem, nem több harmadrangúnál - persze ez csak az én szubjektív értékelésem. A védelmében azért hozzá kell tenni, hogy a maga korában inkább zongora-virtuózként volt ismert és elismert, és csak másodsorban zeneszerzőként.

Kissé hasonlatosan pl. Rachmaninovhoz (tudom, magyarul helyesen Rahmanyinov lenne, de később maga is az angolos, latin betűs írásmódot használta), csak ő zeneszerzőként is tehetségesebb volt Lisztnél. Mindenkinek ajánlom meghallgatásra a zongoraversenyeit.

hátrasarc 2020.02.09. 21:22:03

@MAXVAL bircaman közíró: Hihetetlenül fáradhatatlanul ügyködik ,kis soha meg nem hátráló kis csapatod az emberiség megvilágosításán.
Sem szex,sem táplálkozás,sem gondolkodás nem rettenti el Őket!
Csak igy tovább.
Evoé az igazi hősöknek!
Ó bárcsak én is ily igaz és szabad lehetnék ! Se munka sem kötelesség,mindig csak a vélemény !
A tiszta nyiratlan mint egy csillogó ezüstpénz!ű
Mutasd az utat,te /mesterséges?/ intelligencia ? !

hátrasarc 2020.02.09. 21:23:39

@ulpius66: Buda mindenféleképpen Nyilas volt.
És talán Kelevézes is kicsit :P

Muhammad Balfas 2020.02.09. 21:24:21

Mindenki a zenészre gondolna..A poszt logikája alapján egyébként inkább Koszorús Ferencről kellene elnevezni , de inkább ne..

hátrasarc 2020.02.09. 21:25:28

@morph on deer: Ha az emlitett hely a Vágóhíd,akkor azt nem oly rég valaki szépen lebontotta ..
Persze attól még védett műemlék ..
asszák meg..

Muhammad Balfas 2020.02.09. 21:27:18

@Volocsájev nem eshet el: Mondjuk Greta Thunberg híd? Na inkább nem adok ötleteket..:)

hátrasarc 2020.02.09. 21:30:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na ezért kedvelem a csukákat.
Nem ennek alapján választanak .

DFK 2020.02.09. 21:35:10

Az ilyen szélsőbaloldali blogokon lehet a legjobban bemutatni, milyen volt az ötvenes évek. Ez az írás akár a Szabad Népben is megjelenhetett volna.

hátrasarc 2020.02.09. 21:36:42

@DFK: Hiánypótló lap lenne..
Bár manapság átnevezhető,Ostoba,vagy Megvezetett népre..

apro_marosan_petergabor 2020.02.09. 22:29:43

@Budapest a kutyaszar városa:
Annak hívod, aminek akarod, de a térképen Rákóczi hidat látok és Liszt Ferenc repülőteret.
Lisztet korában, de ma is nagyra és számon tartják, mint a romantika egyik meghatározó alakját, mind játéka, mind komponista tevékenysége miatt. Magyarországon született, s magyarnak valotta magát, büszkén. Hogy te hová sorolod, érdektelen.

nofret 2020.02.09. 22:42:13

Erzsébet királyné szerette a magyarokat, tökéletesen megtanult magyarul. Amikor már megtehette, csak magyar udvarhölgyeket választott, Magyarországon töltötte a karácsonyait, és az 1867-es kiegyezés is részben az ő közbenjárásának köszönhető. Megérdemli, hogy híd viselje a nevét Budapesten, természetesen Gidófalvy is megérdemelné. A kettő nem zárja ki egymást (vagy nem kéne, hogy kizárja egymást).

hátrasarc 2020.02.09. 22:58:41

@midnight coder: Hmmm.
Mivel is kezdték azok az agyatlanok ?
Torna gyakorlatokkal és stadion építéssel ?
Hmm,hmm,nem ismerős ez valahonnan ?

apro_marosan_petergabor 2020.02.09. 22:59:37

@steery:
Imádom én is az egyszerű, természetközeli nevű utcákat: Nyúl, Vizafogó, Rétihéja, Áfonya, Gomba, Fillér, Kacsa, Bazsarózsa, Cinege(!), Szemlőhegy(!) stb.,.
Jobb, mint a Lenin, Kún Béla, Szamuely, Lukács György( még ma is élvezhetjük) stb., ráadásul ezekben az utcákban többnyire elég jól lehet lakni (jó a kilátás, zöld van és nyugalom), de valljuk be, egy 500 m-es híd, azért jobb nevet érdemel, mint mondjuk a "Kacérgiliszta" (Csömörön van), vagy szélhajtó küsz - bár ez utóbbiban volna fantázia, ha arra gondolok, hogy egy-két külföldit biztosan őrületbe kergetne ha érdeklődnének utána...

hátrasarc 2020.02.09. 23:03:29

Egyébként,meg f..mat.
Miért nem lehet elnevezni végre A Gidófalvyról elnevezni egy hidat.
Annyi bandában játszott,megérdemelné!
A Lordot csak nem utálja mindenki !?
Nem azt :)
Az a Vezér..
Ha azt a kopasz emberet,meg lehetett tolni pár milkával,ugye ?
Egy Híd ide vagy oda ...

Volocsájev nem eshet el 2020.02.09. 23:12:38

@Muhammad Balfas:
Greta Thunbergnek építsenek a klímasztrájkoló diákok hidat. Addig is amíg elkészül, úszva tud a túlsó partra átkelni. Mert az olyan trendi karbonsemleges dolog

Alick 2020.02.09. 23:24:06

@ulpius66: "Nézzünk mán utána, hogy ki is volt Buda!"

Buddha, ősmagyar akcentussal. :)

morph on deer 2020.02.10. 01:01:42

@Muhammad Balfas:
“Max. kóser vágóhidat..:)“

Ez csak mazsihiszti egyébként is.,:)

szánmonoxid 2020.02.10. 01:58:38

Talán anyádat nevezgesd át, idióta barom!

szánmonoxid 2020.02.10. 02:03:17

@apro_marosan_petergabor:
Igen, a hozzád hasonló náci faszkalapok ezt szokták hazudozni.
Ha a tetves náci gecik feladják Budapestet, akkor megmaradnak a hidak és vagy 100 ezer ember is életben marad, akik a kedves nácijaid miatt haltak meg, te tetves náci geci.

szánmonoxid 2020.02.10. 02:07:37

@midnight coder:
Pedig te is csak egy köpedelem náci geci vagy.

szánmonoxid 2020.02.10. 02:13:49

@Alick:
"Van olyan hogy Erzsébet királyné körút"
Melyik városban?
Mert Budapesten momentán nincs.

@Budapest a kutyaszar városa:
Az egykori Lágymányosi híd neve már jó pár éve Rákóczi híd.

Békés Gáspár 2020.02.10. 02:50:33

@DFK: mitől lenne ez a blog szélsőbaloldali? Aki nem szereti a nácikat, az szélsőbalos? Speciel én a szélsőbaloldali szerveződéseket is elítélem, Gidófalvy pont azért maradt meg nekem, mert nem volt se komcsi se fasiszta, egyszerűen egy demokratikus, hazafias érzelmű ember volt. Azt hiszem annál jobboldalibb dolgot nehezen tudnék javasolni, mint hogy egy székely-magyar keresztény katonáról nevezzük el hidat egy osztrák arisztokrata helyett. Feltételezem, hogy a nácik vonulását a normális jobboldaliak is elítélik, azaz nem értem, ezen miért vannak ennyien fennakadva. Nem leszek ettől blackblokkos antifa harcos, egyszerűen nem bírom az értelmetlen halál dicsőítését.

Larrikin 2020.02.10. 04:48:52

Ismét dúl az átnevezési és kisajátítási hullám? Átnevezni persze mindent könnyebb, mint megépíteni.

DFK 2020.02.10. 04:59:50

@Békés Gáspár: nézd vissza a saját szavaid az arisztokráciáról a posztban. Mintha csak a Szabad Népből másoltad volna őket. S maga a jakobinus dühhel előadott gondolat, hogyhát egy Habsburg arisztokratáról elnevezett hidat át kell nevezni. Az "egészséges emlékezetpolitika" nevében.

Larrikin 2020.02.10. 05:31:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Liszt minősítésével sajnos egyet kell értenem, nem több harmadrangúnál - persze ez csak az én szubjektív értékelésem. "
Mérvadó vélemények szerint ellenben Liszt munkássága mérföldkő a zene történetében, új korszak kezdete.

apro_marosan_petergabor 2020.02.10. 08:08:01

@szánmonoxid:
Sötét bunkócska, tájékozatlan, félreprogramozott óvodás bolsevik, kis történelem óra:
A tények makacs dolgok. A szovjet csapatok a parlamentereik kinyírásával törtek pálcát Budapest felett. El akraták pusztítani azokat az erőket, amelyek a háború után útjában álhattak a kommunista diktatúrának.
Mindennek ellenére 1947-ig a választásokat - minden csalás ellenére, megfélemlítés, terror ellenére - elvesztették a kommunisták - a magyarok nem kértek továbbra sem a kommunizmusból. Utána már nem, mivel a fizikai megsemmisítés, terror olyan szintre lépett, amivel szembern tehetetlen volt a Kisgazda párt, a szocdemek pedig árulóvá válták - szokás szerint. De 1956-ban amagyarok újra megmutatták nem szeretik a kommunizmust!
Másrészt megemlítem, azt a 600.000 magyart, akit a hős szovjet "felszabadító" hadsereg elhurcolt malenkij robotra (Gulag) a Szovjetunióba, a gyárakkal, stb. együtt, a megerőszakolt, meggyilkolt nők, civilek ezreit. A 600e elhurcoltnak a fele élte túl ezt.
45-56 között 1000.000 ember menekült el a kommunizmus elől.

Gleccsertetű 2020.02.10. 08:22:01

Huuu, nyilasok, fasiszták, erőszak ünnep.. ez igen!!

2020.02.10. 09:32:48

@Békés Gáspár: Kulcsszó a "helyett". A múltat végképp eltörölni, elvtársak!
Akár gyalogtalpa újbalos aktivista, akár hivatásos politikus, ti az elmúlt két évben egy témát nem tudtatok végigvinni, ami a választók valós probléira koncentrál. Mintha valami bölcsészkör témaajánlója lenne a kormányprogram. És igen, unjuk már a permanens siránkozást is.

ulpius66 2020.02.10. 09:37:01

... és akkor még Franzstadtról, Ferencvárosról még nem is szóltunk!

Ezt is biztos valami labanc náci fasisztáról nevezték el annak idején!

ÁTNEVEZNI!

Az egyszerűség kedvéért javaslom legyen: Göncz Árpád Városközpont 2.
(ez biztos tetszik a ballibsiknek.....)

Persze még ott van Terézváros is!

Megkönnyítem a Nídermüller dolgát, Terézváros legyen Göncz Árpád Városközpont 3.

midnightcoder2 2020.02.10. 09:48:50

@szánmonoxid: Jobb egy náci mint egy vörösnáci.

steery 2020.02.10. 12:13:10

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez ugyanaz, minthogy a nemi szervekre használt szavakat sokan csúnyának találják és arra panaszkodnak, hogy nincs a nyelvünkben egyetlen szép szó sem a pinára meg a faszra. Holott nem a szavak csúnyák vagy mocskosak, hanem a gondolatok, amiket hozzájuk társítanak.

Muhammad Balfas 2020.02.10. 12:48:55

@morph on deer: A mazsihisz nem kóser..Köves Slomó kóser..:)

Békés Gáspár 2020.02.10. 12:53:20

@DFK: nem értem, ha nem tetszik az osztrák, külföldi arisztokrácia, akkor szélsőbalos vagyok? Ezek szerint a normális, moderált balos, jobbos emberek osztrák arisztokratákat tartanak példaképnek?
Attól, hogy elutasítom az arisztokráciát, és a külföldi befolyást, ugyanúgy lehetek liberális, jobboldali vagy bármi. Azt gondoltam, hogy ez egy közös nevező mindenkivel, de ezek szerint normális emberek osztrák arisztokratákat akarnak, vettem.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.10. 13:49:23

1értelműen zsidó holokáuszt hídra kell
a ballyós csengésű árpádot roma holokáuszt hídra
a klerikális margitot pedig hálából, a szerzőről a fogyatékos holokáuszt hídra kell átnevezni

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.10. 15:42:46

@Larrikin:

"Mérvadó vélemények szerint ellenben Liszt munkássága mérföldkő a zene történetében, új korszak kezdete."

Mérvadó vélemények szinte soha senkiről nem írnak olyat, hogy második-harmadik vonalbéli. Az utókor általában megbízhatóbb értékjelző. Mérvadó vélemények helyett ezért inkább érdemes azt nézni, milyen gyakran játsszák a műveit a világ hangversenytermeiben: bizony nem túl gyakran, és többnyire akkor sem fő műsorszámként.

www.youtube.com/watch?v=I5X89TsW4To (Gustav Leonhardt)

www.youtube.com/watch?v=7rfWMwe69Ak (Gardiner is jó, de szerintem itt túl gyors. Ilyen tempót inkább René Jacobstól vártam volna.)

chrisred 2020.02.11. 05:23:59

@apro_marosan_petergabor: Hitler döntése volt, hogy Budapest hadműveleti területté vált:

"December 1-én adta ki a 11. számú hadműveleti utasítást, amelyben az utolsó töltényig tartandó erőddé (festung) nyilvánította a fővárost.
Hitlernek amúgy is bögyében voltak a magyarok Kállay és Horthy „árulása” miatt;
bizalmas körben ki is jelentette, a magyarok nem érdemlik meg a kíméletet, „… pusztuljon a szemük fénye, Budapest!”

Grimbusz Makszimusz 2020.02.11. 07:17:30

@Békés Gáspár:" nem értem, ha nem tetszik az osztrák, külföldi arisztokrácia, akkor szélsőbalos vagyok? Ezek szerint a normális, moderált balos, jobbos emberek osztrák arisztokratákat tartanak példaképnek?"

Fogódzkodj meg mert senki sem! Itt a nagy büdös általánosítás és az elvonatkoztatási képesség hiánya miatt néznek komcsinak, azok estek neki minden arisztokratának félresöpörve egyesek vitathatatlan érdemeit is! Erzsébet ha szigorúan vesszük, eleve nem osztrák, hanem bajor volt és történelmileg bebizonyosodott érdemei voltak a szabadságharc miatt nyíltan ellenséges viszony enyhítésében!
Azon kívül a híd a kezdetek óta Erzsébet nevét viseli és még ha már nem is az eredeti áll ott, ne jöjjön semmiféle zavaros fejű libsi anarchista átnevezési ötletekkel, meg ezzel a "zsidómentő" kulcsszóval, ami után mindenkinek kussolni kéne, ha nem akarja magára venni a náci bélyeget a ballib mocskos pofájából!
Tehát nem nézünk mindent a holokauszton keresztül, nem érdekel senkit Gidófalvy tevékenysége, le lehet kopni az Erzsébet hídról!

Larrikin 2020.02.12. 04:12:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Az utókor általában megbízhatóbb értékjelző. "
Liszt eléggé régen meghalt ahhoz, hogy az utókor nevében a zenetörténészek foglalkozzanak vele. Akik szerint formabontó, műfajteremtő, forradalmi, provokatív. Ez mondjuk mind olyasmi, ami a kortársainak is feltűnt:) A művei mellett a kora zeneszerzőire gyakorolt hatása miatt is jelentős figura. Ez persze nem jelenti azt, hogy a zenéjét szeretni kell, pláne hogy a mai ember számára kellemes.

Békés Gáspár 2020.02.12. 04:28:22

@Grimbusz Makszimusz: Nem értem, akkor a Ferenc József hidat miért nevezték vajon át?
Azt nehezen lehet bizonyítani, hogy Erzsébet rengeteget tett volna a magyarokért ,mert az ellenséges viszonyok tarthatatlanok voltak az osztrákok számára alapvetően politikai és gazdasági okokból; nehogy már kiderüljön, hogy Sissy vívta a szabadságharcot is! Értelemszerűen nem az életét kockáztatta és adta másokért, mint Gidófalvy. Mint említettem, csak nem érdekelt, Gidófalvy épp hidat menteni indult, nem zsidókat, amikor meghalt; ha esetleg a magyar-zsidók nem képviselnének értéket a szemedben, akkor ez csak számít valamit, illetve az a tény, hogy nem csak zsidókat mentett, hanem bárkit, aki menekült a háború elől (pl. be akarták sorozni). Senki nem mondta, hogy kussolni kell, azt mondtam, hogy szerintem nevezzük át a hidat. Nem állítottam, hogy bárki náci lenne, ha nem akarja.

Amúgy meg mitől lettem most már anarchista is? Nem vagyok az, de tudod egyáltalán miket beszélsz összevissza?

Grimbusz Makszimusz 2020.02.12. 05:29:27

@szánmonoxid: "Van olyan hogy Erzsébet királyné körút"
Melyik városban?
Mert Budapesten momentán nincs."

Húha, nagy anomáliát fedeztél fel tanult barátom, nem körút, hanem "útja"! Bírom az ilyen tudálékos köcsögöket akik minden szarba belekapaszkodnak!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.12. 05:44:22

@Békés Gáspár: Figyu, rövidre zárom! Ha hidat akartok elnevezni Gidófalvyról, akkor építsétek meg!
A faszom sem magyarázkodik nektek, hogy ki volt Erzsébet, miért érdemli meg, hogy híd viselje a nevét, az marad és kész!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.12. 08:31:13

@Békés Gáspár: Légy nyugodt, tudom mi az anarchia fogalma és nem ok nélkül kínáltalak meg vele!
Jön egy önjelölt majom banda, köztük te is és mindenféle más akaratot, felsőbb döntéshozó rendszert leszarva, történelmi alakokat átminősítve fel akar borítani egy senki mást nem zavaró....hagyományt, tiszteletadást, értéket (?) !
Már írtam egyszer, hogy még a legvadabb komcsi időkben sem vetemedtek erre, pedig azok nem voltak szégyenlősek, de ti még azokon is túltesztek? A nagy LÓNAKAFASZÁT (dr Hadházy Ákos) !

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.12. 12:28:01

@Larrikin:

Az utókor nemcsak zenekritikusokból, hanem előadókból és közönségből is áll - sőt főképp ezekből. :)

Persze az utókor gyakran hálátlan. Ott vannak pl. a reneszánsz szerzők, akiket manapság alig játszanak. Az ismertebb szerzőktől is egyre gyakrabban csak a slágerré vált darabok futnak, mert a közönség is azokat ismeri, azokra vált jegyet. De az utókor még így is jobb ítész, mint a kortársak, akik igen gyakran egymásnak írnak műveket, kölcsönösen dicsérik egymást.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2020.02.12. 12:33:27

@Békés Gáspár:

"Gidófalvy épp hidat menteni indult, nem zsidókat, amikor meghalt"

Ha nem zsidókat indult menteni, akkor fasiszta volt!!! Főként ha hidat indult menteni, hiszen a nácik a hidakat is felhasználták a zsidók deportálásakor, vagyis Gidófalvy ezzel a zsidók deportálását és meggyilkolását akarta elősegíteni.
süti beállítások módosítása