Államvilág

Államvilág

Demokrácia 18+

Korhatáros demokrácia és az állampolgári tudat

2018. április 11. - Békés Gáspár

mo_18.jpg

A választások ellenére eltekintek a nemzethalál gondolatától, a fekete profilképtől és a benzinönlocsolástól, mert még beszélnünk kell egy ritkán szóba kerülő problémáról, mely alapvetően felelős a választás eredményéért, mivel a kudarc nem tudható be kizárólag az ellenzéki lépegetőnek és a pártok bénaságának, ahogy a fideszes médiatúlsúlynak sem. Nem egydimenziós a probléma, de biztos, hogy a most következő szempontot az utóbbi időben egyre többen ismerték fel, de sem a pártok, sem a média, sem a társadalom egésze még mindig nem teljesen érti. Ez pedig a demokratikus oktatás hiánya, pontosabban az eddig is, mindig is elmaradt demokratikus oktatás következményei.

Persze egyeseknek nem világos, hogy miért is kellene 18 év alattiaknak beleszólniuk bármibe. A valódi probléma a választáskor az állampolgárok tudata. A rendszerváltás, a fülkeforradalom, a demokrácia nem a szavazáskor dől el. Aki nem tudja, hogy a demokráciát eszik, vagy isszák, annak hiába kapcsoljuk fel a felelős választópolgár kapcsolót, többnyire vagy nem is szavaz és vesz részt a közügyekben, vagy ha igen, akkor szélsőségek mentén. Amennyiben nem csalták el a választást, a Fidesz és Jobbik kb. három és fél millió szavazója 70%-os részvétel mellett megmutatja, hogy a szavazópolgárok ~43%-a lényegében fasisztoid, de minimum erősen szélsőséges jobboldali pártokat támogat.

Megdöbbentő, hogy miközben Rogánék 20 000 minimum bűnözőgyanús embert telepítenek be, a társadalmat meg lehetett hülyíteni a migránsválsággal, migránsok nélkül. Oda jutottunk, hogy az emberek többsége szerint a migráns olyan, mint valami közönségesebb pokemon, mely bárhol felbukkanhat, és a rendőrség majd begyűjti az összeset Orbánnak hála. A szófiai Nyílt Társadalom Alapítvány márciusban megjelent jelentése szerint Magyarország a 26-ik abból a 35 országból, ahol az álhírekre való fogékonyságot vizsgálták.

 

Boldogok a lelki szegények

Miért alakult ez így? A fiatalok demokratikus deficitjéről hallgatni mindenkinek kényelmes; a pártoknak sem most, sem korábban, az elmúlt húsz/száz évben nem volt érdekük demokratikus értékekre nevelniük az állampolgárokat, ellenkezőleg, jó munkaerő kellett, aki nem kérdez sokat, hiszen egyszerűbb úgy kormányozni. Szüless, dolgozz/adózz, halj meg, lehetőleg nyugdíjkorhatár előtt.

Ahogy a Kozmosz dal szól,

Mire fel ez a kétely, kis csermely mit csobogsz, gondolkodni túl orthodox

Természetesen a tanárok nem csekély részének szintén nem érdeke az intézményi szintű elnyomáson változtatni. A többség passzív beleegyezésével az úgynevezett ragadozó pedagógusok saját kis diktatúrájukat menedzselgetve kompenzálják nyomorúságukat, a diákokon levezetve a tehetetlenségüket és a tanári pálya valóban nehéz kihívásait, például a még mindig alacsony bérekért robotolást.

Tisztelet a kivételeknek, de az iskolarendszer nem kis részében már a legelején kiöli a kíváncsiságot, az önállóságot és a kreativitást, és főleg nem tanítják meg a diákoknak az alapvető jogaikat, nincsenek valódi érdekképviseleti fórumaik, ahol gyakorolhatnák a demokratikus mintákat, a politikai felelősségvállalást, és nincs hatékony jogorvoslati lehetőségük sem, így teljesen ki vannak szolgáltatva egy olyan rendszernek, melyet soha, senki nem ellenőriz és minősít érdemben. Az orvosolatlan visszaélésekre, a nem kooperatív szerkezetre számos példa van.

Azokat a fiatalokat, akik ezt a rendszert bármilyen módon kikezdik, legtöbbször a lehető legerőteljesebben büntetik meg. Nekem a budapesti Fazekasban azért húzta le a magyartanárom az érettségim 58%-ra, mert megkértem, hogy tisztességesen beszéljen velem, és ne nevezzen erkölcstelennek, mert tüntetni mertem az ingyenes oktatásért; kompetenciamérésem 96% lett.

Vissza a jövőbe

Az állami és intézményi szintű modern autoriter berendezkedés összekötése az iskolában a poroszok nagy találmánya volt. Krumplit tudni kellett számolni, de a gondolkodást a lexikális ismeretekre és az alapvető tudásanyagra korlátozták, hiszen a gyakorlati ismereteken túl minden más gondolat veszélyt jelenthetett volna a fennálló rendszerre. Ez pedig meghonosodott máshol is, a régióban meg így is maradt. Reálisan ezen a rendszerváltás után lehetett és kellett volna változtatni, csakhogy ehhez senkinek nem volt kedve. Így szalasztották el az ország politikusai kollektíven több, potenciálisan tudatos generáció felnevelését, akik sokkal ellenállóbbak lettek volna a fidesz/jobbik/Gyurcsány féle demagógiának; egy olyan kritikus tömeg, mely meg tudta volna akadályozni a Fidesz első 2/3-os ámokfutását. A Fidesz ugyan tünete volt eredetileg ennek, azonban (kór)okozóvá válva neoabszolutizálta az oktatást, és finomhangolta a folyamatokat, a minisztérium megszüntetésével, a KLIK bevezetésével, a szakgimnáziumok átalakításával, az egyházi iskolákba tereléssel, a kancellár-rendszerrel, a forráskivonásokkal, a lexikális tudásanyag növelésével, az előrehozott érettségi korlátozásával, az egyetemi tandíj bevezetésével, a lelkiismereti szabadság 18 év alatti megszüntetésével és a diákönkormányzatok vétójogának eltörlésével többek között.

Egy kevésbé fontos faktor egyébként még közrejátszott a fiatalok társadalmi megítélésében, mégpedig a felnőttek által kezdeményezett gyerekjogi mozgalmak (pl. a nőjogiakkal ellentétben) a fiatalok gyámoltalanságát, kiszolgáltatottságát emelték ki, hogy fontos gyerekjogi törvényeket el tudjanak fogadni; azonban ezáltal mellékhatásként a fiatalok megítélését tönkretették. Míg korábban a gyerekeket mini felnőttként kezelték (öltöztetés, házasság, katonáskodás stb.), mára sikerült átesni a ló túloldalára, a Köznevelési Törvény 14 év alatt konkrétan cselekvőképtelennek minősít. Azonban a gyerekek heti 60+ órás munkahetére valahogy már nem terjed ki a szolidaritás.

Magyarország újratöltve

Ha valakit érdekelne, a megoldás nem lenne bonyolult, csak sokáig tartana. Amellett, hogy bőven lehet puskázni a Skandináv államokról, Hollandiáról, stb., a Független Diákparlament már két éve megfogalmazta a szükséges alaplépéseket:

- Minden diákot meg kell ismertetni a választás szabadságával. Minden lehetséges esetben több opciót kell adni a közösségnek; legyen az olvasmány, tantárgy vagy tankönyv.

- A tanárok és a diákok kölcsönösen tartsák tiszteletben egymás jogait, ennek érdekében pedig az ezt biztosítani hivatott intézmények alakuljanak át úgy, hogy valóban hatékonyan képviseljék az érdekeket, vagy jöjjenek létre újak helyi és országos szinten is.

- Minden iskolán belül legyen egy konfliktuskezelő szakember, aki a diák-diák, tanár-tanár és tanár-diák konfliktusokat szakszerűen tudja kezelni.

- Állítsák vissza és bővítsék ki a diákönkormányzatok jogkörét, beleértve a vétójogot is.

- A diákok közvetlenül vehessenek részt a házirend kialakításában osztály és iskolai szinten egyaránt.

- A diákokat világosítsák fel az intézményen belüli jogaikról és kötelességeikről is.

- Jöjjön létre egy elektronikus és névtelen tanári értékelő rendszer (az egyetemeken már van ilyen), melynek keretében a több éven át alacsony pontszámot elért vagy megalapozott panasszal illetett oktatók ügyében az intézményeknek legyen kötelességük eljárni és az eredményeket nyilvánosságra hozni.

- A tanárok pedagógiai felkészítése során helyezzenek nagyobb hangsúlyt az iskolai demokráciára való felkészítésre, akár külföldi példákra hivatkozva is.

-Az intézmények és a tanárok a jövőben ne korlátozzák a diákokat a szólás-és gyülekezési szabadságukban. Az ezt közvetlenül vagy közvetve akadályozó intézkedések és fenyegetések törvénybe ütköznek, ezért mi minden erőnkkel azon leszünk, hogy az ilyen eseteket nyilvánosságra hozzuk és az érintett diákokat támogassuk.

(A teljes javaslatcsomag itt érhető el)- A javaslatcsomagokra még sosem érkezett érdemi válasz a kormánytól.

Természetesen szükség van minőségi pedagógusképzésre és a szakma presztízsének növelésére is, például béremelés által, de a mindenki által ismert elemeket ismételgetését most hanyagolom.

A jelenlegi Orbán rendszer tünete a társadalomnak, nem a betegsége, az sokkal korábban kezdődött. Amíg ezt nem értjük meg, addig nem kezdődhet el egy lassú fejlődési folyamat a jövő generációi érdekében. Az egyik legnagyobb kihívás azt megérteni, hogy bár mindenki volt fiatal és maga is tapasztalta az iskolai jogfosztottságot, felnőttként mégis sokan nehezen azonosulnak azzal, hogy valamit változtatni kellene. Amíg az állampolgárok 18 év alatt láthatatlanok, és 14 év alatt egy fosztóképző áldozatiként cselekvőképtelennek vannak minősítve, addig nem fog valódi változás bekövetkezni. Ehhez szükség van a mindenkori kormányra, a jogszabályok változására, a média figyelmére, a szülők és a társadalom odafigyelésére és megértésére, és természetesen a diákokra is, akiknek ideje minél nagyobb számban cselekedniük. A demokrácia nem a 18 év felettiek diktatúrája.

Következő cikkemben gyakorlati és helyi lépésekkel foglalkozom majd, amellyel minden oktatási intézményben és tankerületben egyszerű állampolgárok tudnak minőségi változást elérni.


Demokráciát az oktatásban, demokráciát az országban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://allamvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr913825082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.11. 05:49:52

Ez van: Soros minden pénze se elég a magyarok agyának átmosására.

midnightcoder2 2018.04.11. 18:21:21

"Ez pedig a demokratikus oktatás hiánya, pontosabban az eddig is, mindig is elmaradt demokratikus oktatás következményei"

Pontosabban, a liberósbolsevik agymosás elmaradása.

"Tisztelet a kivételeknek, de az iskolarendszer nem kis részében már a legelején kiöli a kíváncsiságot, az önállóságot és a kreativitást, és főleg nem tanítják meg a diákoknak az alapvető jogaikat"

A gond inkább az, hogy mind a diákok mind a szülők nagyon is tisztában vannak a jogaikkal, de szarnak a kötelezettségeikre.

nemecsekerno_007 2018.04.11. 18:34:21

@midnightcoder2: Bingó :)

Páran úgy képzelik, hogy a demokrácia csak jogokból áll.

A hűtőt meg töltse fel más...

Aki szóvá teszi az fasiszta.

rasztaszív 2018.04.11. 18:50:33

ott lettek elbaszva a dolgok,amikor a szervilis baloldal elhitte,hogy az egyházakat be lehet engedni a közoktatásba.ehhez képest szépen kinevelték a fasiszta fidesz második vonalát - közpénzből!!!
ezt már baszhatjuk!!!

prim 2018.04.11. 18:50:59

Persze ha demokratikusan belevennék például Wass Albertet az oktatásba, akkor egy hangos kisebbség egyből obégatna ezerrel!! Lassan a demokrácia is ugy kezd kimerülni mint fogalom mint kb a liberalizmus. Az a demokrácia amit egy hangos kisebbség akar!!Amit meg nem akrnak az :FÚJ, náci!!! ez a baj!!

Morpheus. 2018.04.11. 19:02:06

Sok igazság van a posztban, de én inkább a falusi-vidéki életforma bezárkózó jellegét és a hazai média egyoldalúságát nagyobb gondnak tartom. Igaz, hogy vannak nagy nézettségű ellenzéki mediumok, de a társadalom egy nagy része az m1 -ről tájékozódik. Ennek eredménye volt a tömeges migráns hisztéria-keltés ami érdekes módon rögtön a választás másnapjan töredékére mérséklődött.

dunántúli gyerek 2018.04.11. 19:15:26

Persze persze, mindent kitalálnak már, de a lényeg annyi, hogy kezdenek ráébredni hogy a ballibbant oldalt annyira gyülöli a nép, hogy Orbánt haláláig megválasztják amíg ők is az ellenzékben vannak.

A Jobbiknak hosszú távon lehet esélye, de nem lesz könnyü. Mármint a következő gazdasági válságig.

@Morpheus.: "a társadalom egy nagy része az m1 -ről tájékozódik. " Nemrég azon ment a rinya hogy ne költsenek Orbánék annyit a közTVre mer alig nézi valaki. Marhaság! Még ha egyoldalú is lenne a média holott 50-50%, pl. én csak Indexet olvasok mégis Orbánra szavaztam.

S ez akkor is így lenne ha nem lett volna migrimenet.

midnightcoder2 2018.04.11. 19:17:06

@Morpheus.: Én inkább azt tartom bajnak, hogy a sok magát értelmesnek gondoló fővárosi értelmiségi ugyanúgy kritika nélkül nyalja be a saját médiájának az állításait mint a vidéki 8 elemis paraszt bácsi az m1 híradóját, ahelyett hogy 5 perc guglizással ránézne Pl. Afrika demográfiai adataira és a trendekre, esetleg elgondolkodna azon, hogy jó-e ha sok-sok átlagpolgár jön európába olyan helyekről ahová európai helyi kísérő nélkül nem nagyon ajánlatos hogy sétáljon az utcán, stb. Ők ugyanúgy nem képesek az önálló kritikai gondolkodásra, mint akiket lenéznek ugyanezért.

dunántúli gyerek 2018.04.11. 19:25:54

@midnightcoder2: Nem, ez marhaság. Mármint sok vidéki egyszerü ember egyáltalán nem buta, nem lehet átverni, csak nem müvelt, ennyi.

És a PHDs főokosok között is van nagyon naiv ember, akinek még soha nem volt egy önálló gondolata.

morph on deer 2018.04.11. 20:04:19

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
“Ez van: Soros minden pénze se elég a magyarok agyának átmosására.”

Ezért van az úgy, hogy a Soros pénzén már évtizedekkel ezelőtt átmosott agyúak mossák ma már - viszonzásként - a hiszékeny agyakat, és verik át őket minden sarkon az “itt a migráns, hol a migráns” nevű átverős játékkal.

A többség természetesen tudja, hogy csalás az egész, de az orbánhitű kissebbség megingathatatlan.

morph on deer 2018.04.11. 20:12:37

@prim:
“FÚJ, náci!!! ez a baj!!”

De leginkább az a baj, hogy rossz író.
Attól még, hogy a komcsik alatt indexen volt nem lett ám automatikusan jobb amint megint előkerült, csak szólok.
Szóval nem hiányzik az iskolákból cseppet sem, akinek pedig ez kell az gond nélkül hozzájut. Ezzel szerintem semmi baj.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 20:23:50

@morph on deer: Ez így tök jó lenne csak hát az elmúlt 12 év minden egyes 7végéjén a Fidesz nyert volna, és akkor hol voltak még a migránsok!

Mondjuk a ballenzék extra tehetségtelenségét mutatja, hogy még a migrikérdésbe is sikerült szopóágra kerülniük, holott ezt könnyen elkerülhették volna.

gurigapapa 2018.04.11. 20:24:56

Valaki hozza már össze a két állítást:
1. A köztévét senki nem nézi, béka segge alatt a nézettsége
2. A Fidesz azért nyert, mert a sok millió vidéki a köztévéből tájékozódik.

Mi van? :-)

nemecsekerno_007 2018.04.11. 20:32:40

Az ellenzék béna, olyan mint a Brian életében az önjelölt messiàsok :) Az ellenzéket kiszolgáló észkombájnok meg oda kerülnek ahová valók: lepukkant kocsmákba, a többi meg nem értett alkesz "zseni" közé.

morph on deer 2018.04.11. 20:39:11

@dunántúli gyerek:
“nem lehet átverni,”

Ezen kívül minden másban egyetértek.

Viszont ezt a “nem lehet átverni“ próbáld értelmezni mondjuk Kósa Lalával összefüggésben!
Bár ott már az előző résznél is akadnak gondok, mely szerint “egyáltalán nem buta”.

Amúgy mindenféle képzettségű és IQ-ju embert át lehet verni, abban egyéb tulajdonságoknak is nagy szerepe van.
Pl. ilyen a kapzsiság, ha mondjuk nigériai levelet kapsz, örökölsz vagy nyersz valamit. Ott a “haszon” reményében nem zavar, hogy nem is játszottál, nincs is távoli rokonod, a nigériai pénzes személy meg kizárólag téged talált megbízhatónak...
Majdnem ugyanez vonatkozik arra a lehetőségre is, ha kockázat és felelősségre vonás veszélye nélkül lehet gyűlölni vagy bántani valaki mást egy mindegy miért ‘másik’ csoporthoz tartozót, máris feledésbe merül a kérdés, hogy miért is kéne pont őt bántani, a lényeg az, hogy ‘lehet’ - és ez a lényeg.

Azt hiszem az átverhetőség nem okosság vagy műveltség kerdése, hanem inkább az intelligenciáé, ami vagy van, vagy nincs...

morph on deer 2018.04.11. 20:54:16

@Borondot jol pakoljatok be lippsik:
“és akkor hol voltak még a migránsok!”

Ez így igaz, viszont én részben válaszoltam egy faszságra, részben pedig ugyanez a technika működik már évtizedek óta, csupán az intenzitás és a téma változik, de a módszer örök.

Alick 2018.04.11. 21:05:14

@midnightcoder2: Persze, de azért már ott tartunk, hogy az ájrópai humanisták Erdogannal vagy éppen a líbiai "parti őrséggel" jó pénzért lelövetik az útnak indulókat, a dublini rendszer jövőjével kapcsolatban pedig teljes a tanácstalanság és senki sem gondolja komolyan a feltétel nélküli befogadást, már csak a saját választóik miatt sem.

midnightcoder2 2018.04.11. 21:22:14

@Alick: Ja. A jó kis álszent európai megoldás, hogy lőjék csak le a migriket a törökök nekünk, cserébe elnézünk nekik egy kis kurd népirtást NATO zászló alatt, vagy megfizetjük a líbiaiakat hogy tegyék ugyanezt. Ugyanakkor óriási felháborodás volt a náci Orbán kerítése miatt, a migri gyereket felrúgó operatőr csaj körüli balhé is az egekig ért a világsajtóban.

Ergo, a remek kis illiberális megoldások kb. addig működnek, amíg egyrészt Pl. a törököknek érdekükben áll visszatartani a migriket és ezzel zsarolni a németeket vagy nem kér olyat amit már nem akarnak bevállalni, másrészt amíg valamelyik széplelkű riporter nem szembesíti a libbant birkákat hogy mi zajlik a háttérben. Harmadrészt pedig amíg akkora nem lesz a migrációs nyomás, hogy a fenti illiberális lövetők nem tudják vagy akarják megfogni az áradatot.

BillEvans 2018.04.11. 21:34:45

@morph on deer: "..az “itt a migráns, hol a migráns” nevű átverős játék"-hoz szerényen megjegyezve csak annyit fűznék hozzá, hogy nyáron turistaként elmentünk a Párizs külsőn található Saint-Denis-székesegyházba (ami a középkortól egészen a francia forradalomig a francia királyok temetkezési helye) és ahol azt éreztük, hogy megjöttünk Szenegálba. Egy francia kinézetű a templom bejáratánál figyelmeztetett is, hogy vigyázzunk az értékeinkre meg magunkra is. Visszafelé a metrókocsin megszámoltam az utasösszetételt: 77 utasból 3 volt fehér (meg mi ketten). Aki erre azt mondja, hogy ez a természetes vagy azt akarja elhitetni, hogy ilyet csak a fideszes elvakultság láttat velem (a ballibek szerinti klasszifikáció alapján valszeg egyébként rasszista fasisztával), annak elmondom, hogy se nem volt "HOL A MIGRÁNS" módon átverősen játékos a szituáció, se nem olyan, amit örömmel bagatelizálnék, hogy nálunk ilyen elő sem fordulhat. Az ottani ismerősöm állítása szerint mondjuk 20 évvel ezelőtt ő sem tudta volna elképzelni a legmerészebb álmában sem. Akinek volt már ilyen élménye, az tudja, hogy csak az egybitesek vagy a "másik oldali megvezetettek" mondanak olyat, hogy ez tisztán Fidesz propaganda (bár az lenne, de sajnos nagyon nem az). Ez alapján számomra az a kérdés, hogy ki van megvezetve, nem kérdés. Aki kételkedik, sétáljon el oda, korzózzon egy kicsit és ha túléli, akkor számoljon be róla, milyen (jó) érzés Európában fehérként marginális kisebbségben lenni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.11. 21:35:15

Majd akkor lehet moralizálni, amikor - úgy 20-40 év múlva - jópár ma a migránsbarátságával tüntető országban kisebbségbe kerülnek a fehér őslakosok.

Nem az egész korfát, hanem csak a családalapító korban vagy az alatt lévő lakosságot kell nézni. De az is sokatmondó, hogy ma Londonban a brit őslakosok már kisebbségben vannak. Great Expectations.

kritizator 2018.04.11. 21:39:35

@dunántúli gyerek: Nemrég azon ment a rinya hogy ne költsenek Orbánék annyit a közTVre

Ja, 80 milliardot évente

PSX 2018.04.11. 21:42:28

@gurigapapa: "Valaki hozza már össze a két állítást:
1. A köztévét senki nem nézi, béka segge alatt a nézettsége
2. A Fidesz azért nyert, mert a sok millió vidéki a köztévéből tájékozódik."
A megfejtés egyszerű: a hozzád hasonló tahók is onnan tájékozódnak.
A nézettség pedig nem a béka segge alatt van, hanem a béka segge
alatt létező lények többségét eléri. Nagy a baj..

kritizator 2018.04.11. 21:46:54

@BillEvans: mo-n szerintem soha nem lesz migrans, még a magyarok is menekulnek valami miatt innen.

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 21:50:04

@PSX: Én csak Indexet olvasok már 10 éve, TVt nem nézek, Origo olvashatatlan.

S a Fidexre szavaztam.

Ferenc Cserepkei 2018.04.11. 21:51:04

Gáspár, a migráns jól látottan a legújabb Pokémon AR őrület, de vedd szre héthő hajnalra eltüntek a pokémonok. Miről is van szó? Nos többen elmondták, hogy az újkori magyar léleknek lételeme a gyűlölködés amibe végülis saját kudarcait kivetíti. A "migráns" jolly-joker pokémon volt. Tudod nem az iskolázotsság teszi hanem az a gyarló igencsak emberi mém, hogy kivetítsd másokra a kudarcaidat. Ez ekkenküzdeni a szociális/érzelmi intelligencia fejlesztésével lehet. Nézd csak mit művel a héten az LMP/DK/Jobbik/MSZPP - egymás torkának estek és kölcsönösen útálják egymást. Quod erat demostandum. Orbán Invenciója a "migráns" zseniális a maga módján - nem euroatlanti embereket utálsz => a kirakat rendben van.

PSX 2018.04.11. 21:52:56

@Alick: Még nem szóltak, hogy már nem kell rettegni; a bunkók leszavaztak!

Borondot jol pakoljatok be lippsik 2018.04.11. 21:56:06

@Ferenc Cserepkei: Kiicsit rövid az emlékezeted.

2006os Őszödi igazságbeszéd óta minden hónapban volt közvéleménykutatás, mindet a fidesz nyerte többnyire nagy előnnyel.

12éve! mindet.

Azaz migri vagy nem migri mindig a fidesz nyer. Persze kellemetlen belegondolni hogy ez szimplán azért van mert a lippsik sokkal butábbak mint Orbán, ezért akár még azt is beszopkodják hogy a migrik tették Orbán fejére a koronát.

Nem mintha bárki kényszerítette volna a lippsiket hogy egyáltalán beszálljanak a migránsozásba, mégis megtették. Most ehetik amit főztek.

BillEvans 2018.04.11. 21:59:22

@kritizator: nézz utána, Magyarországról az itt születettek kb olyan arányban "menekülnek", mint a csehek vagy a németek a saját országukból (és ez az arány harmada/negyede a hasonló lengyel vagy román adatnak), tehát csak a "természetes cirkuláció" mértékű, amiről viszont én írtam, az az, hogy a "szinesek európai cirkulációja" viszont nem feltétlen természetes jelenség vagy nem kéne annak lennie, és azt senki ne gondolja, hogy ha könnyen lehetne, akkor ide nem jönnének, én tanár vagyok az egyik egyetemen és már most van olyan kurzusunk, ahol több a "harmadik világból jött", mint a magyar és ez ránézésre is látszik, sajnos viszont nemcsak a látványban van különbség, de ha azt is részletezném, akkor az egybitesek félreértenék (és magyaráznák).

morph on deer 2018.04.11. 23:14:57

@BillEvans:
“77 utasból 3 volt fehér (meg mi ketten)”

És közben ki bántott kit?
Vagy akár a templomban?

Jut eszembe: nem arról volt szó, hogy “Afrikából jönnek a muszlimok” meg hogy a “keresztény értékeket kell megvédeni” - a keresztényektől is?

Nálunk arról volt főleg szó, hogy a muszlimok terroristák, akik megerőszakolnak, és ha más nyer, akkor azonnal be kell fogadni tízezer migránst, amitől romba dől a gazdaság...

Aztán hirtelen egy szó nincs ilyesmiről, mert lezárták az urnákat!

Én erről az ótvaros manipulációról beszélek, és nem a migrációs problémáról, egyébként, nem összekeverendő a kettő.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.04.12. 13:53:54

@morph on deer:

"@BillEvans:
“77 utasból 3 volt fehér (meg mi ketten)”

És közben ki bántott kit?"

Tegyük fel (sci-fi), hogy a migránsok senkit nem bántanak. Ez esetben már nem is zavar, hogy a befogadó nép, a befogadó nemzet rövid időn belül kisebbségbe kerül a saját hazájában, majd kihal, eltűnik és helyét átveszik a bevándorlók?

A fertilis korosztályok számarányait nézve ui. ez több nyugat-európai bevándorlóországban már csak idő, nem is olyan hosszú idő kérdése.
süti beállítások módosítása