Korunk hősével, Nagy Blankával akar találkozni az EB alelnöke, arcát az MKKP pedig pénzre nyomta. Ez pedig sok szempontból aggasztó. Elsősorban azért, mert ezen kívül a legtöbb ember tudomása szerint nem sok mindent tett eddig. Félreértés ne essék, Blanka beszéde arányos és jogos volt, mivel ezt a hangnemet bizony a Fidesz a sajátjainál lovagkereszttel honorálja, a szólásszabadságba pedig ez belefér, egyelőre nincs felségsértési törvény. Más kérdés, hogy én ennek ellenére sem használnék, és nem is használok ilyen hangnemet. Továbbá nem tartom kiemelkedő teljesítménynek sem tartalmilag sem retorikailag. Ehhez képest már hónapok óta a teljes politikai spektrum Nagy Blankával van elfoglalva. Szélsőséges kijelentések jobban vonzzák a szélsőséges reakciókat, így nem csoda, hogy pro és kontra egymásnak esett a két tábor, a saját álláspontjának igazolására használva őt. Azonban komoly gond, hogy a politikai véleménynyilvánítás most már egyre inkább a szélsőséges reakcionizmusra épül, legyen szó Blanka beszédéről vagy a minden szempontból problémás O1G kultuszról.

Itt még csak nem is az a gond, hogy ezek elemei az ellenzéki konstellációnak, hanem az, hogy lényegében ennél nem is áll többől. Maga Blanka is megmondta, hogy egy ilyen rendszert csak így lehet lerombolni. Nos, ez lehet, hogy igaz, azonban kevesen teszik fel a kérdést, és még kevesebben tudják megválaszolni, hogy mi jöjjön utána. Pontosan itt bukott el a rendszerváltás is, mivel csak annyi volt a közös nevező, hogy utáljuk a komcsikat, csak aztán maradt a poroszos oktatás mely könnyen manipulálható drónokat nevel, meg pár ügynök a közéletben, ja és azért a hálapénz se tűnt el, most meg mindenki csodálkozik, hogy ugyanott tartunk. Természetesen sokkal megerőltetőbb konstruktívnak lenni, azonban a rendszer-váltás szóból eredően valami jobbat kellene a mostani helyére tenni. Ez persze nem az én találmányom, szerencsére sokan próbálkoztak az évek során pártokon vagy civil platformokon keresztül fejleszteni, legyen szó a Civil Parlamentről, a Közös Ország Mozgalomról vagy a Független Diákparlamentről. Csakhogy ezekkel az emberek töredéke foglalkozik. Ha már a diákparlamentnél tartunk, ideje közölnöm a megdöbbentő hírt: tavaly Nagy Blanka FDP képviselő volt. Tudtátok? Javaslatokat fogalmazott meg egy szakbizottság tagjaként, melyek végül egy 100 pontos javaslatcsomag részeivé váltak. Ja, hogy ez szinte senkit nem érdekelt, mert nem ’Baszd meg Balog Csomag’ néven futott. Valahogy teljesen láthatatlan volt Nagy Blanka a politikai spektrum minden szegmensének, amikor kulturált formában, konstruktív szakpolitikai javaslatokat írt egy élhetőbb oktatási rendszer érdekében. Akkor nem akart vele találkozni az EB alelnöke, ahogy egyetlen más olyan diákaktivistával, FDP-sel sem, akik Blankánál sokkal, de sokkal többet tettek már le az asztalra, és már évek óta gürcölnek (mondjuk az FDP jelenlegi válságát is mutatja, hogy nem álltak ki volt képviselőjük mellett, ahogy az MTA mellett sem, erről máskor). Tehát mégis Blankának volt igaza, így lehet csak felhívni a figyelmet problémákra. Ezek után viszont senki ne merje őt szidni, de ne is tegyen úgy, mintha a mondanivalójáért szeretné. Mert mi fiatalok erre vagyunk jók, játékbabaként megtestesítjük ki-ki vágyait, az, hogy mondanivalónk is lenne, már nem sokakat hat meg. Ez persze nem csak a fiatalokra igaz, azonban rájuk különösképp; sajnos jól látszik, hogy míg ezrek járnak tüntetni, egy civil parlamentre ötletelni jó, ha elmennek százan. Mondjuk akkor ne tessék csodálkozni, ha konstruktivitás helyett pusztítás, rendszerváltás helyett polgárháború jön. Kurvára tessék már egy kis energiát fektetni egy élhetőbb országba!   

Számos borzasztó történetet hallottunk már a magyar közoktatás jelenlegi állapotáról, a szisztematikus züllesztéstől kezdve az egyéni rémtettekig. Olykor-olykor mégis felbukkan olyan csoda, amikor valakik a nyomorból értéket teremtenek, sőt, humoros, művészeti alkotássá varázsolnak egy-egy problémát. Pontosan ez történt a Leövey Klára Gimnáziumban, ahol egy rendhagyó gerillakertészeti akció színesíti az iskola steril környezetét.

„Ha látsz egy gödröt ültesd be” Mondja az ismeretlen filozófus. Elgondolkodtató sor ez, talán Voltaire Candide-jának (10. osztály kötelező olvasmány!). „Művelgessük kertjeinket” tételmondata inspirálta a szerzőt. Mily különösen illik e sor erre az installációra, elvégre egy ilyen apró változtatás az egyetlen, melyet egy diák az iskolai környezetében tehet, mivel másba nincs beleszólása. Nem választhatja, hogy ki tanítsa, miből és milyen formátumban. Egy Leöveys diák elmondta: hónapokig nem lehetett elérni, hogy a folyosón egy lyukat betömjenek.  Most viszont a rendhagyó parkosítással elhárult a balesetveszély, ráadásul a mostoha környezet dacára a növények élnek és virulnak, a diákok pedig nem taposták el őket a forgalmas folyosó közepén.

Csak idő kérdése, hogy a kihelyezett erkölcstanóra a természet tiszteletét ennek az ágyásnak a példájából vezesse le.

 E műalkotás jól szimbolizálja, hogy egy diák hogyan él téglaként a falban, csavarként a gépezetben, virágként a padlóban. Küzd az elemekkel, túlél, és túljár a rendszer eszén, hiszen csak így tarthatják meg értékeiket, kíváncsiságukat és kreativitásukat. Akármi is legyen a Voltaire park sorsa, egyszer s mindenkorra kivívta diáktársaink elismerését és őszinte mosolyát.

Pár napja volt a doni áttörés évfordulója, melynek kapcsán a kormány és számos médium is megemlékezett a magyar katonák hősies helytállásáról és hősi haláláról. Országszerte találhatóak világháborús hősi emlékművek is ugyanezt az üzenetet hordozva. Valóban tragikus, hogy több tízmillió ember esett áldozatául két világháborúnak, szinte minden család vesztett el valakit. Azonban tényleg hősies-e ezekben a háborúkban harcolni, ölni és meghalni?

Kezdetnek gondoljuk végig, milyen jellemzőkkel rendelkezik egy hős vagy egy hőstett. A hős, avagy hérosz görög-latin etimológiáját tekintve olyan ember, akik önzetlenül, (akár) a saját élete kockáztatásával is másokon segít. Természetesen az ókor óta változott a definíciónk, és több értelmezés is kialakult. Érdekes módon manapság az értelmező kéziszótárak mind a hadviseléshez köthető leírást adnak a hősiességről, tehát korunkban a hősiesség etalonja az, hogy részt vesz-e az ember mások meggyilkolásában.

 Pedig meg tudunk határozni olyan eszményi hősöket, hősies hivatásokat, melyek minden definíció szerint elfogadhatóak: pl. a tűzoltók. A tűzoltó saját életét kockáztatja, hogy másokat mentsen, teszi ezt hivatásaként, ráadásul megalázóan alacsony fizetésért, tehát önzetlenül. Az fizetéseik alapján úgy tűnik, jobban szeretünk poszthumusz emlékműveket emelni, mint az élő hőseinket megbecsülni. Nem mintha rengeteg tűzoltó emlékmű lenne.

Hasonló példa a rendőr is, mivel a rendőrség erőszakszervezet létére is sokszor védi a polgárok épségét saját rendőrei egészségének kockáztatásával.

Amennyiben a hősiességet nem a személyes életveszély alapján határozzuk meg, hanem az önfeláldozás és az életmentés kapcsolataként, akkor az egészségügyi dolgozók is ide tartoznak, hiszen szintén megalázóan kevés fizetésért mentenek életeket.

Ha nem feltétel az életmentés, akkor hősök a civil szervezetek önkéntesei, a tanárok és bárki, aki más emberek jólétéért küzd alapvetően nem anyagi indíttatásból és szabad akaratából. Róluk szól Deniz száma is:

Vannak viszont olyan jellemzők, amelyek kizárják a hősiességet. Ilyen például a kényszer. A hősiesség lényege a szabad akaratból következő önzetlen tett. Nem saját akaratból fakadó cselekedet nem az egyén jellemét minősíti, tehát nem hősies.

Továbbá emberélet kioltása nem lehet hőstett. Lehet szükséges rossz; lehet tragédia, rendszerhiba, társadalmi vagy globális folyamatok eredménye és akár véletlen is, de hősies semmiképp. A hősiesség olyan eszményi fogalom, melybe ez nem tartozhat bele, hiszen ellentétes az alapjaival. Természetesen vannak elkerülhetetlen konfliktusok, háborúk, de nem tarthatjuk egy másik ember halálát pozitívnak, ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, hogyan miként lehetett volna egy ilyen kényszerhelyzetet elkerülni. Ezzel vissza is érkeztünk a ’háborús hősök’ kérdéséhez.

A világháborúkban túlnyomó többségben sorozott katonák harcoltak egymás ellen, ezek az emberek azonban valójában civilek voltak, pékek, ácsok, orvosok, tanárok. Ezek az emberek úgy nőttek fel, hogy a társadalom és általában a saját erkölcsi meggyőződésük alapján egy másik ember megölése az egyik legfőbb bűn volt, melyért ráadásul súlyos büntetés járt. Ehhez képest mikor besorozták őket, elsődleges feladatukká vált minél több szintén sorozott, ártatlan ember meggyilkolása, olykor még kitüntetés is járt érte. Ezen kívül pedig a saját kormányuk jó eséllyel a halálukba küldte őket, ártatlanul. Igazából háborúba küldeni állampolgárokat gyakran rosszabb, mint megöni őket, hiszen haláluk előtt még arra kényszerítik őket, hogy kiöljék magukból az emberséget, és csak utána halhatnak meg. Előbb a lelket, majd a testet pusztítja el.

Különösen zavarba ejtő, amikor egy ország diktátora a katonákat egy népírtó, objektíven gonosz szövetséges rezsim támogatására küldi, hogy több ezer kilométerrel arrébb embereket öljenek. Pontosan ez történt a Don-kanyarban. Horthy és Bárdossy alkotmányellenes hadüzenetének következménye 100-120 ezer honfitársunk halála lett. Lehet-e az idegen földön nyomorgó, saját kormányuk által halálra ítélt emberek hosszú szenvedését hősiesnek titulálni? Nem végtelenül perverz ez?

A harcoló katonákhoz képest viszont méltatlanul kevés szó esik azokról a pacifistákról, akik ellenálltak a korszellem nyomásának. Mindig is voltak és lesznek olyanok, akik nem hajlandók részt venni mások szervezett gyilkolásában, vagy elutasítják annak támogatását, akár a korszellemmel szembeszállva is.  Talán ez is a hősiesség egy konstruktívabb formája. Az egyik ilyen ember Desmond Doss, aki a második világháborúban szanitécként több, mint 100 ember életét mentette meg, miközben nem volt hajlandó fegyvert viselni; érdemeiért megkapta a Medal of Honort, az USA legmagasabb katonai kitüntetését. Ritka pacifista magyar példaként említhető Ady Endre, aki már az első világháború kezdetétől elutasította az erőszakot (lásd: Eltévedt lovas,1914).

Sok országban folyik manapság is komoly társadalmi vita a katonaság és a hadviselés szerepéről, főleg, hogy számos helyen sorozás van érvényben. Litvániában pedig nem rég vezették be, és erre reagálva született meg a ’síró katonák’ projekt is, mely besorozott fiatal férfiakat mutat be, akiket akaratuk ellenére köteleznek potenciálisan gyilkosságra. Ez a kampány olyan fontos társadalmi kérdéseket vet fel, mint hogy férfias-e ölni? Szabad-e egy férfinak, egy katonának sírni? Miért csak a férfiakat kényszerítik erre, vagy miért kényszerítenek erre bárkit?

Talán itt az ideje, hogy mi is elindítsuk a társadalmi párbeszédet a múltunk e szeletéről, és a hadviselés szerepéről. Ha valamit tehetünk, az a méltó emlékezetpolitika kialakítása, ahelyett, hogy fetisizálnánk a barbár és értelmetlen erőszakot. Mert a ’hősi’ emlékművek példaértékűnek állítják be az értelmetlen gyilkolást, mellyel pontosan azt az erőszakkultúrát tartják fenn, melyet az emberiség a világháborúk óta igyekszik meghaladni. Nincs szégyen abban, ha a humanizmus mentén határozza meg magát egy nemzet. Ami történt, tragikus, felfoghatatlan és dühítő. Azonban ha azt vonjuk le következtetéséként, hogy ezek az emberek valamilyen magasztos célért, hősként haltak eszményi halált, példát mutatva, akkor a haláluk valóban teljesen értelmetlen volt. Pontosan ezért kell olyan emlékezetpolitikát kialakítanunk, mely méltó módon tiszteli elődeink tragédiáját, és ebből erőt merítve mindent megtesz, hogy elkerülje ennek megismétlődését. Tisztán látható, hogy jelenleg nem ez a politikai irányvonal. Mi viszont állampolgárként személyesen és saját körünkben változtathatunk, legyen az egy baráti beszélgetés vagy egy történelemóra. Ennek olyan társadalomformáló ereje is lehet, hogy akár egy egész fegyveres konfliktus végéhez is hozzájárulhat, mint például a vietnámi háború estében. Ennek tiszteletére zárásként hallgassuk meg a Let the Sunshine int, a Hair musical pacifista himnuszát. Engedd be a napfényt!

Gábor Dénes, Wigner Jenő, Oláh György, Harsányi János, Békésy György, Herskó Ferenc, Szent-Györgyi Albert, Kertész Imre. Mi a közös bennük? Mindannyian magyar Nobel-díjasok voltak. Azonban mindannyian elhagyták az országot. Elszomorító, de elgondolkodtató, hogy miért is 100%-os ez az arány, miért jellemző Magyarországra, hogy a kiemelkedő tudományos eredményeket elérő polgárai minden történelmi korszakban menekülnek hazájukból. Az elégtelen eszközpark és emberi erőforrások, megalázóan alacsony fizetések, a mindenkori politika tudományellenessége és az érdekképviselet közel teljes hiánya mellett fontos szempont a társadalmi megbecsültség kérdése is. Különösen kritikus szempont ez manapság, amikor a tehetséges fiatalok gyakran már az egyetemi éveiket is külföldön kezdik, majd soha nem térnek vissza, többek között azért, mert kiemelkedő diákokat alig támogatják az oktatási intézmények és az állam, reprezentáltságuk pedig minimális.

A legkirívóbb és legszimbolikusabb példa a fiatal tehetségek megbecsülésének hiányára a tudományos olimpikonokkal való bánásmód, akik szinte semmilyen elismerést nem kapnak az erőfeszítéseikért. Pedig a tudományos olimpiákat több, mint egy tucat tárgyból rendezik meg minden évben a földrajztól a filozófiáig, a legtöbb esetben több száz résztvevővel, melyet többfordulós hazai selejtező előz meg; ezen megmérettetésekre éveket készülnek a diákok, rendkívül keményen dolgoznak, és gyakran kiemelkedő eredményekkel, érmes helyezésekkel térnek haza, ezzel is öregbítve hazájuk hírnevét.

Idén 6 arany, 24 ezüst és 33 bronzérmet szereztek a magyar versenyzők, megszerezve az ország első földrajz aranyérmét is.

Ez sem kerül plakátra...

 Az olimpikonok gyakran később is kiemelkedő tudományos eredményeket értek el: Lovász László például matekolimpikon volt, ma pedig világhírű matematikus és az MTA elnöke. Ehhez képest a magukat megmérettető középiskolások egyetlen többletpontot nem kapnak a felvételin sem a selejtezőért, sem a nemzetközi részvételért, sem az éremszerzésért. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár szerint azért, mert bárki szervezhet tudományos olimpiát (!). Mindeközben egy OKTV első tíz helyezettje is kap pontot, a sportolókról nem is beszélve; már egy regionális sportversenyért is jár 8-10 pont, a sportolimpikonok pedig 500 ponttal kerülnek be bármelyik egyetemre állami ösztöndíjasként. Ez olyan, mintha az tudományos olimpikonoknak örökös kondibérlet járna.

Ezen felül a Miniszterelnöki Ösztöndíj, melyben az érmet szerzők részesülnek, megalázóan alacsony összegű, havi húszezer forint egy évre bronzérem esetén. Ennél egy négyes átlag többet ér tanulmányi ösztöndíjként a legtöbb egyetemi szakon. A Köztársasági Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj (mert a Köztársaság nem csak nevében szűnt meg), melyben az egyetemi polgárok 0.8%-a részesülhet, havi negyvenezer forint. Ehhez képest az olimpikonok a diákok 0.009%-át jelentik, azaz 89-szer annyian kapnak csak Felsőoktatásit, mint Miniszterelnökit. Nem mintha egyébként a Kedves Vezetővel való találkozás kárpótolná a különbséget, mivel a miniszterelnökit nem is feltétlen Orbán Viktor adja, nálam Balog Zoltán helyettesítette, mindenki döntse el maga, hogy melyik a rosszabb.

Természetesen a pénz és a többletpont nem minden, elvégre miért is várnánk, hogy legalább annyi pont járjon egy nemzetközi versenyre, mint egy megyei sportversenyre, vagy egy OKTV döntős helyezésre. Miért várnánk, hogy legalább annyi pénz járjon, amennyit egy jobb átlagért bármelyik szakon megkap az ember. De akkor legalább megbecsülés jár, ugye?

Persze hogy nem.

Kormánypárti politikusok egyedül akkor említik az olimpiákat, amikor a diáktüntetőket kell trógereknek minősíteni, vagy amikor a fantasztikus oktatási rendszer eredményeit kell bemutatni, melyeknek ugyan köze nincs az olimpiákhoz, hiszen más a tananyag, a szemlélet, a felkészítő tanárok pedig ingyen dolgoznak, de kérkedésre jó. Tette ezt Balog Zoltán, kapott is rá elutasító választ több, mint 100 olimpikontól, és tette ezt utódja, Kásler Miklós is.

A médiában sajnos politikai hovatartozástól függetlenül legjobb esetben is esetleges az érdeklődés, habár tapasztalható némi javulás, elsősorban hála a Tudományos Olimpikonok Facebook-oldalnak, mely már több éve minden magyar eredményről beszámol, az országban egyedüliként. Érdekes, hogy a média gyakori érdektelenségével éles ellentétben áll a társadalmi érdeklődés, mivel a legnépszerűbb bejegyzés az oldalon több, mint negyedmillió embert ért el. Habár feltehetőleg még mindig kevesen ismerik a tudományos olimpiák fogalmát, a legtöbben már első hallásra büszkék a résztvevőkre, azaz fogékonyak lennének, ha a média ezt az igényt is kiszolgálná, nem csak a sporthírek iránti csillapíthatatlannak tartott kíváncsiságot. Így habár tapasztalható javulás, még messze van, hogy a média többsége minden olimpiáról beszámoljon, ahogy teszi azt mondjuk a nemzetközi sporteredmények esetén. Habár minden tiszteletem a sportolók erőfeszítéseiért, de egyértelmű, hogy a civilizációs fejlődés motorjai mégiscsak a tudósok voltak, így pont őket levegőnek nézni nemzetpolitikai öngyilkosság. Hiába vagyunk büszkék nagy feltalálóinkra, ha a következő generáció már a gimnázium után külföldre menekül, mert itthon csak strébernek van elkönyvelve.

Természetesen lehet azt mondani, hogy a téma irreleváns, mikor hadigazdaság-üzemmódban van a legtöbb iskola, hiszen sok helyen még szaktanár sincs, azonban a tudomány megbecsültségének hiánya olyan évtizedes/százados probléma, mely a valóban romló közoktatási helyzettel nem függ össze; viszont a tudásalapú és ezáltal jóléti társadalom építése olyan évtizedes munka, melyet folyamatosan kell végeznünk, akár körülmények ellenére is. Pontosan ezért rövid távon a következőkre van szükség:

1. Maximális többletpont a felvételin az olimpiára kijutó, hazai selejtezőn dobogós helyezést elért versenyzőknek, automatikus szakirányos bejutás egyetemre.
2. A Miniszterelnöki Ösztöndíj változzon Akadémiai Ösztöndíjra, és összege a mindenkori minimálbér fölött legyen, jobb esetben a sportolók díjazáshoz legyen arányosítva.
3. Minden olimpiai eredményről számoljon be a média.
4. A felkészítő programokat támogassa az állam, a tanárok ne ingyen dolgozzanak!
5. Alakuljon meg a Tudományos Olimpiai Bizottság a hatékony koordináció érdekében!
6. A tudományos olimpiai sikereket ne használják propagandacélokra!

Sajnos ezek egyelőre távlati célok, hiszen például hiába javasoltam már hat éve Maruzsa Zoltán akkor felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárnak a többletpontok szükségességét, ahogy tette ezt a Független Diákparlament is két éve.

Bíztató viszont, hogy idén Magyarország rendezi a Csillagászati és a Biológia Diákolimpiát is!

Fontos, hogy ezen két esemény minél nagyobb figyelmet kapjon, hiszen valódi áttörést jelenthet a tudományos élet népszerűsítésében! A Tudományos Olimpikonok oldalon mindenesetre ezen dolgozunk már évek óta, és közös erővel hisszük, hogy társadalomformáló erővé válhat a tudományos olimpiák szimbóluma, még akkor is, ha korábban ez soha nem volt így.

Békés Gáspár földrajz olimpikon, a Tudományos Olimpikonok oldal alapítója

 A cikk címével azonos nevű rendezvényszörnyet tartott az ország rezidens ifiszervezete, melyet egy 35 éves csávó vezet. Igyekeztem eredetibb címet találni a cikknek, de az egész tartalom olyan lélekölő, hogy minden inspirációmat elvette. Következzen tehát a Fidelitas egyik legcikibb (pedig komoly a verseny), de valószínűleg legnyomasztóbb eseménye. A Fideszjugend a lennfenntartható fejlődési kabinetjének hároméves fennállását ünnepelte, és ennek ürügyén szervezett kerekasztal-beszélgetést, melynek vendége volt Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Dr. Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár és Weingartner Balázs fenntarthatóságért felelős államtitkár. Ezek azok az emberek, akik elvileg a mi pénzünkből, magas szakmai és erkölcsi színvonalon képviselik a környezetvédelmet, azonban valahogy csak a pártrendezvényekig viszi őket a szolgálati diesel, a valódi szakemberekkel a holdudvaron kívül már nem sikerül leülni beszélgetni. Pedig lenne miről.

Kezdjük azzal, hogy Magyarországon a környezetvédelmet szisztematikusan tették tönkre, előbb beszántották a Környezetvédelmi Minisztériumot, majd megfelezték a terület költségvetését. Nekikezdtek Paks II-nek, közben az Illatos úton szivárogtak a mérgező anyagok, az Óbudai Gázgyárnál még azóta is, hiába tudtak róla tíz éve.  Betiltották a szélerőműveket és agyonadóztatták a napelemeket. Budapest számos pontján irtják a fákat, Legutóbb pedig épp a természetvédelem felszámolásának kezdtek neki, mely ellen csupán 85 civil szervezet tiltakozott. Végül pedig még Kínában is jobb a légminőség, mint itthon.

Sajnos-szerencsére nem találtam felvételt az ominózus fidelitas eseményről, de az említettek alapján el tudjuk képzelni az esemény horderejét (mivel összesen egy tartalmi mondat volt a „kerekasztalról”). Mégsem? Akkor segítek, a kerekasztal beszélgetést megelőzte a Repülőtéri Ökumenikus Misszió és Kápolna vezetője egy imával. Majd a révületbe ejtett közönséget még megfejelte egy "dalcsokorral” a Legszebb Erdélyi Magyar Dal 2018 díj nyertese és egy népdalénekes pártkatona. Azonban ha mindez nem lenne elég random eklektikus, akkor jöjjön pár kép, mely a Fidelitas páratlan esztétikai érzékét és hitelességét tükrözi:

Az egész rendezvényt sikerült a Belvárosi Polgári Szalonba szervezni, mely lényegében egy igen eufemisztikus kifejezés egy jellegtelen helyiségre, de lehet, hogy valójában titkos atombunker/pánikszoba, ha eléri őket a népharag. A konferencia szakmai nívóját egy elegáns kötött terítővel dobták fel igazán, melyen a környezettudatosság jegyében sorakoztak a egyszerhasználatos műanyagpalackok. Háttérben a ’POLGÁRI SZALON’ végtelenítve emlékeztette/hipnotizálta a résztvevőket a keresztényi középosztály értékközösségére.

Az igazi örömöket azonban a végére hagyták, amikor is előszedték az ünnepi tortákat és az ehhez kötelező, rendkívül környezetbarát egyszerhasználatos műanyagtányérokat és Csiki sör szórólapokat, mert gondolom az államtitkárok nem isszák eleget az erdélyi nektárt. Az ízlésesség zenitjét azonban azzal érték el, hogy a kerekasztal résztvevőinek arcát is rányomtatták a tortára. Ember legyen a talpán, aki megmondja, hogy az etikett szerint ilyenkor melyik haspók melyik államtitkár arcát vághatja le és tömheti a pofájába.

Én már tényleg csak abban tudok reménykedni, hogy ezek sose nyitnak nemzeti ikeát, mert akkor tényleg elesek a kultúrkampfban.  Az egész esemény hangulata ránézésre olyan, mint egy rosszul sikerült 20 éves általános iskolai osztálytalálkozó, ahol a közösség egyik fele külföldön, a másik meg mind alkesz ezért megszervezik a bulit az olcsó alagsori kocsmába.

A fenti kép mindenesetre tökéletes összefoglalója a fidelitasnak, így legyen is ennyi elég belőlük mára. Holnap is lehet kutyát sétáltatni.

Két napja volt az ENSZ Nemzetközi Gyereknapja. Kissé késve, de szerettem volna arról írni, milyen fiatalként megélni az aktivizmust, és miket tapasztalnak 18 év alatti polgártársaim, mikor erre az útra lépnek. Jelenleg a magyar fiatalság továbbra is küzd azzal, hogy a társadalom egy jelentős hányada levegőnek nézi őket, legyen szó a kormányról vagy akár a médiáról, civil szervezetek által szervezett ’diákközpontú’ oktatási konferenciákról, melyre egyetlen 60 alatti személyt nem hívnak. Ennek ellenére, vagy talán pont ezért számos diák, illetve fiatal dolgozik egy mindenki számára élhetőbb és egyenlőbb országért. Ez cikk azoknak is szól, akik elindulnának ezen az úton, de nem feltétlenül tudják, hogy mire számíthatnak és kihez forduljanak. Pedig bizony sokan vagyunk, akik már régóta igyekszünk. Szolga Bálint rendületlenül blogol, a Független Diákparlament berkeiben Gömbös Patrik a fél szervezetet Atlasként viszi a hátán, míg Kaposváron már a második évadát szervezi a helyi diákfórumnak. A diákparlamenten kívül Rékasi Zsigmond szlemmerként/költőként igyekszik változtatni a fennálló rendszeren, Gyévai Bálint európai szinten harcol a fiatalokért, Veres Dávid pedig önkormányzati képviselőként, számos civil kezdeményezés tagjaként tett és tesz az egyenlőbb viszonyokért. Természetesen számos más aktív polgártársat említhetnék, és talán egy másik cikkben fel is sorolok mindenkit, aki szerintem fontos munkát végez ebben a szektorban. Azonban most vegyük végig, hogy aktivistaként, társadalmilag felelős fiatal állampolgárként milyen reakciókra is számíthat az ember; öt pozitív és öt negatív gondolatot osztok meg a továbbiakban, melyek személyes, és ismerőseim tapasztalatait tükrözik:

Negatívumok:

1. Sorosbérenc vagy

Bizonyos embereknek teljesen mindegy, mit mondasz, mert kettes számrendszerben gondolkodnak, azaz ha kritikát mersz megfogalmazni a Kedves Vezető egyik minisztériumának egyik államtitkárának egyik szakpolitikai kijelentésével szemben, akkor természetesen te az ELLENSÉG kategóriába kerülsz. Ilyen emberek minden autokratikus hatalom alatt voltak és lesznek, nem kell velük érdemben foglalkozni, mert semmi értelmezhető közléstartalma nincs. Válaszolni sem feltétlenül érdemes, mert bőven van mivel foglalkozni, ami értelmesebb és költséghatékonyabb.

2. Nem értesz te ehhez/semmihez

Sokan kijátsszák a korkártyát, mely szerint ők annyira okosak mert ennyi meg annyi élettapasztalatuk van, bezzeg te 15,18,25 évesen mihez értesz, inkább kussolj ezért. Sajnos ezt nem csak műveletlen emberektől hallod, hanem közvetve-közvetlenül a civil oldal egy része is ezt érezteti veled, habár közel sem a többség. Természetesen nem teszünk úgy, mintha mindenhez értenénk; azonban egyrészt van, amihez igenis értünk, sőt, jobban, mint az idősebbek és/vagy más tudással rendelkezők, illetve nem lehet kizárólag kor alapján valakit megítélni. Az információáramlás szabadságával ma már bárki szinte bármilyen témából könnyen és gyorsan művelheti magát, amennyire ezt szellemi kapacitása és ideje engedi, ez pedig nem feltétlenül korfüggő. Én 16-17 éves koromban már Földrajz Diákolimpiára készültem, Szolga Bálint barátom 15 évesen a Népszavában publikált, blogját pedig tízezrek olvassák. Ugyan nem állítom, hogy nincs korreláció a tudás és a kor között, azonban aki ebben a szférában dolgozik, az általában nem a tipikus 15-25 évesnek felel meg. Továbbá igencsak káros lenne meritokratikus rendszerben értelmezni a demokráciát, azaz a diákok/fiatalok beleszólását és hozzáértését a saját viszonyaikhoz kizárólag kor alapján megkérdőjelezni; értelemszerűen jobban fogunk érteni ahhoz, hogy hogyan érezzük magunkat a suliban, mint egy hatvanéves, aki évtizedek óta nem volt ennek részese, ahogy a közösségi médiát hatását, mechanizmusait is sokkal jobban fogjuk érteni, mint az idősebbek, hesteg y z generáció. Ennélfogva mindenkitől várjuk el, hogy mondanivalónk tartalmát, és ne korunkat ítéljék meg; a bőrszínnél, nemnél, szexuális orientációnál legalább van erről párbeszéd, míg a kornál erről a diszkriminációról alig esik szó. Pedig a ’reprezentatív’ felmérések többsége konkrétan kihagyja a 18 év alattiakat, kvázi nem tekinti a társadalom tagjainak őket, és ez olyan eredménnyel jár, hogy például a gyerekbántalmazásról nem kérdezik meg a gyerekeket (HVG, 2017).

3. Mások kihasználnak

Az előző ponthoz kapcsolódva sokan egyszerűen elképzelhetetlennek tartják, hogy önálló véleményt formálj egy bizonyos kor alatt. Ezért kijelentik, hogy téged a libsi/komcsi/soros/gyurcsány/anarchista/cionista/csutulu/háttérhatalom (vagy ezek bármilyen permutációja) lobbi kihasznál arra, hogy a saját világnézetét tolja. Jobb esetben csak aggódnak érted, hogy te nem is tudod, hogy valójában ahol vagy és amit mondasz, az mind mások érdekét szolgálja. Rosszabb esetben te eladod magad az ordasoknak. Annyi igazság van a dologban, hogy ritkán, de előfordul, hogy biodíszletnek hívnak meg diákokat, ennek tipikus esete az elsősorban fideszes poltikusok ablak/utca/óvoda/iskola avatása, illetve a párt által támogatott (értsd: marokban tartott) vérszegény kezdeményezések mint az ODT, ODP, ENSZ ifjúsági delegált program. A civil oldalon nem adnak annyira a látszatra, tehát ahol nincsenek diákok, ott általában eszükbe sem jut a szervezőknek, hogy legalább dísznek hívjanak valakit, ráadásul azok a diákok, akik legalább valamilyen szinten kompetensek, általában allergiások a kamuzásra, így mindig aktív szereplői bármilyen eseménynek. Ezért a legtöbb esetben amikor képviselheted az ügyedet, igenis kíváncsiak a valóban friss és egyedi álláspontodra, főleg, mivel kereslet-kínálat alapján kevés a szektorban a fiatal és az innovatív mondanivaló.

4. Csak szerepelni akarsz

Természetesen jó érzés, ha mások odafigyelnek a mondanivalódra, és végre a sokadfokú egyenletek mellett/helyett valami gyakorlati és hasznos dologgal foglalhatod el magad, azonban a tartósan a szakmában maradók nem a szereplésért teszik ezt. Amikor az ember kiáll egy több ezres tömeg, vagy egy stúdióban egy riporter elé, akkor a látványos pár percnyi reflektorfény mögött több órányi, hétnyi, havi vagy akár évi készülés van. A munka oroszlánrésze például egy diákparlamenti javaslatcsomagnál egy éven keresztül a színfalak mögött folyik, melyen több tucat ember dolgozik, azonban ezt egy-két szóvivő adja elő 2-3, jóesetben 10 percben. Ez persze nem mindenkinek világos, hiszen csak azt látják, hogy már megint ott állsz a színpadon és mondasz valamit. Az ilyen embereknek el lehet magyarázni, hogy nem véletlenül hívtak meg, hogy szerepelj, hiszen komoly munka és teljesítmény áll mögötte. Kivéve persze ha valami instaceleb vagy pumpedgabó vagy.
Ennek ellenére sajnos vannak olyanok, akik valóban csak ’megmondóemberek’, azaz valódi teljesítmény nincs mögöttük, vagy pedig teljesen mást képviselnek a gyakorlatban. Ez persze minden területen érvényes. Ilyen ember például Gyetvai Viktor, aki a demokráciáért és a szólásszabadságért áll ki gyakran, azonban a Független Diákparlamentben a demokratikus értékekkel szembeni sorozatos és súlyos visszaélései miatt az etikai testület megfosztotta vezetőségi koordinátori pozíciójától és ellenőrzés alá helyezte, azonban visszaesőként az idei évben megint vizsgálat alá került hatalmi visszaélésért.

Azonban az emberek többsége elkötelezett az ügy iránt, hogy befektetett munkát közvetítse, ne pedig a saját személyiségét. Ezt a mentalitást, és a megszerzett tudást pedig igyekeznek másoknak is átadni.

5. Nem félsz?

Ezt aggódó barátok és rokonok szokták kérdezni, de gyakran akár műsorvezetők is. Nem igazán tudom mire vélni a kérdést. Magyarországon egy szélsőséges társadalmi rendszer üzemel, ezért a bontani kell a problémát. Mivel az országban még nincs nyílt diktatúra, (általában) nem rúgnak ki, nem hurcolnak el, nem aláznak meg nyilvánosan, ha diákként felemeled a szavad valamiért, így nem igazán értem, mitől kellene félnem. Pontosan azért kell most cselekednem, mert egyre inkább egy olyan rendszer felé tartunk, ahol a véleményed kinyilvánítása valóban súlyos következményekkel járhat. Azonban mivel a fiatalokat sokan még mindig gyámoltalannak tartják, ezért az ő szívatásuk országos szinten kevésbé jellemző, mint a ’felnőtt’ társaik esetében. Nem, most még nincs mitől félni, de ahhoz tenni is kell, hogy ez így maradjon.

Az érem másik oldala sajnos valóban aggasztó, de a kérdezők általában nem erre gondolnak. A magyar iskolarendszerben olyan elképesztően diktatórikus viszonyok uralkodnak, melyeken már a hatvanas években is fintorogtak volna a párttitkárok. Mivel konkrétan semmilyen jogbiztonságot valóban garantáló intézmény/hatóság nem lép fel a diákok érdekében, így a tanárok és igazgatók korlátlan hatalommal bírnak, melyet sokan ki is használnak. Napi szinten olvashatunk szexuális, fizikai és verbális zaklatásokról, melyeket éveken keresztül, a tanári kar hallgatólagos beleegyezésével követtek el tanárok. Sajnos gyakran előfordul, hogy a közéleti tevékenységet kegyetlenül és törvénytelenül megtorolják. Erről a jelenségről ebben a cikkemben írtam bővebben. Számos olyan hangfelvétel birtokában vagyok, ahol igazgatók és a helytartóik csoportosan alázzák és fenyegetik a diákot egy illegális kihallgatáson, mert például el mert mondani egy beszédet egy tüntetésen az oktatás helyzetével (nem az iskolával!) kapcsoltban.  Viszont a technológiának hála ilyen esetekben egy nyilvánosságra hozott felvétel kiegyenlíti az erőviszonyokat, így nem félni kell, hanem felkészülni és résen lenni, de helyi, és nem országos szinten.

+ hol voltál Gyurcsány alatt

Ez nem vicc, hallottuk már többen is! Hát én Gyurcsány lemondása idején 14 éves voltam, én kérek elnézést, hogy nem vezettem a tv-székház ostromát!

Pozitívumok:

1. Végre fiatalok, ti vagytok az ország jövője

Jó látni és hallani, ahogy idősebb polgártársaink támogatják a tevékenységünket, és reményt adunk nekik azáltal, hogy a polgári öntudat bizony nem halt ki. Sokszor segítenek ráadásul a tapasztalatukkal, erőforrásaikkal, így a tevékenységek jól ki tudják egészíteni egymást. Valóban, ahhoz hogy mi és a gyerekeink egy modern országban élhessünk, nekünk kell tennünk. Olyan lesz a jövő társadalma, amilyenné mi formáljuk. Ha nem tudjuk meghaladni elődeink hibáit, akkor az ország sem lesz jobb.

2. Kiállsz magadért

Öbizalom-és személyiségfejlesztő, amikor megdicsérnek azért, hogy értékazonos maradsz, és nem a könnyebb utat választod, nem maradsz csöndben. Azáltal, hogy fellépsz igazságtalan, törvénytelen és erkölcstelen dolgokkal szemben, többek tanulsz, mint bármilyen hittan vagy etikaórán, mert a puding próbája például egy fellebbezés a közigazgatási bíróságon a Corvinus egyetemmel szemben, amikor diszkriminálnak erasmusos hallgatóként.

3. Kiállsz másokért

Szintén sokat jelent, amikor azért dicsérnek meg, hogy nem csak magadon, hanem másokon is segítesz. Sokaknak a saját tapasztalatuk, traumájuk vezet oda, hogy másokat meg akarnak óvni egy hasonló sorstól, és ezért csatlakoznak civil szervezetekhez vagy szerveznek akciókat. Ez a fajta felelősségvállalás bizony tényleg nemes, és jól esik, ha az embert emlékeztetik néha, hogy értékelik a munkáját vagy épp hálásak a segítségért, elvégre azért dolgozol, hogy másoknak jobb legyen.

4. Jól beszélsz/nyilatkozol

Technikai jellegű megjegyzések is gyakran előfordulnak, pozitívak és negatívak egyaránt.  Én például gyakran megkapom, hogy hadarok, és sajnos valóban erre van hajlamom. Azonban jó érzés, amikor azt mondják, hogy határozottan, tisztán és hitelesen közvetítettem egy társadalmilag fontos üzenetet. Az ilyen visszajelzések alapján tud fejlődni az ember, és finomítani az álláspontját. Továbbá a vita – és beszélőkészség csiszolása a későbbiekben, más élethelyzetben is kamatoztatható lesz majd. Érdemes odafigyelni a konstruktív kritikára!

5. Csatlakoznának hozzád

Talán a legjobb visszajelzés, amikor másokat is arra tudsz sarkallni, hogy cselekedjenek, és így csatlakoznának hozzád. Jó volt látni, hogy számos diákparlamenti képviselőt, civil aktivistát sikeresen bátorítottam és inspiráltam az évek alatt, ahogy történt ez velem is. Elvégre mind egymástól tanulunk, az iskola nem fog erre felkészíteni, de talán még az alapokat sem adja meg például a hatékony csoportmunkához. Amikor másokkal dolgozol együtt civilként, akkor viszont egymást kell motiválni a munkavégzésre, kizárólag a cél fontossága és annak tálalása alapján; így nincs jobb visszajelzés, mintha céljaid hitelessége alapján mások is küzdenének veled együtt.

Összességében aktivistaként sokféle kritikával kell megküzdeni, és nehéz megtanulni, minek mennyi figyelmet kell szentelni, hogy az ember hatékony maradjon, de ne is váljon azzá, ami ellen küzd. Így mindig fontos meghallgatni a konstruktív kritikát, és igyekezni objektíven megítélni a helyzeteket, kikérni barátok és családtagok véleményét. Legfontosabb azonban az egyetemes szabadságjogok mentén szerveződő alapértékeink maradéktalan fenntartása.

[hallgatásra ajánlom olvasás közben a következőt: DJ Gyóntatfülke: A herbál evangéliuma]

 Lázárjános dohánybiztos tervbe vette, hogy a 2020 után születők nem vásárolhatnak majd dohányárut. Egyrészt valahogy igyekszik hasznossá tenni magát, másrészt kivételesen azt kell mondjam, hogy van benne igazság. A fidesz-kormány számomra szinte egyetlen hőstette a zárt térben való dohányzás betiltása volt. Emlékszem még, amikor majd megfulladtam minden buli után, kétszer mostam hajat, és nyomtam a szemcseppet csak azért, mert az emberek egy része magasról tett az én egészségemre. Persze anno akkor is hisztiztek a cigisek meg a vendéglátósok, hogy jaj a jogaik így, a profitjuk úgy, de Lázárnak abban igaza van, hogy bizony a dohányzás nem alapvető jog, hiába pampognak még a liberálisabb, de függő hangemberek is. Mások tudatos és szándékos mérgezése meg végképp nem. Valójában az bűncselekmény; de legalábbis prosztó, tahó, antiszociális és végtelenül primitív viselkedés. A felnőttek 28%-a dohányzik (ami magas arány), viszont 72%-a nem. A társadalom többsége, ahogy Lázár helyesen megállapítja, megérdemli, hogy mások ne füstöljenek a fejébe akár egy kocsmában, akár egy szabadtéri koncerten, ahol sajnos még nem tiltott a dohányzás. Arról nem is beszélve, hogy a cigisek jelentős hányada eldobálja a csikkeket, ezzel pedig komoly esztétikai és környezeti problémákat okoz. Tehát a többségi társadalom, és az alkotmányos egészséges élethez való jog védelme felülírja mások primitív önsorsrontó függőségét. Mert ne tegyünk úgy, mintha a cigisek többsége nem füstölne mások mellett, vagy ne dobná el a csikkeket.

Sajnos a tervezet melletti érvek ezzel véget értek. Az említett szempontokon kívül súlyosan következetlen ez a koncepció. Egyrészt, ha már a cigit betiltja, akkor ennyi erővel az alkoholt is tilthatná, még akkor is, ha kevésbé közveszélyes; erősen kérdéses persze, hogy vajon ez betartható-e egyáltalán, még a legkomolyabb tervezés mellett is (az USA-nak sem sikerült, pedig ők aztán mindent megtettek, pl. metilalkohollal mérgezték a csempészárut, meg is öltek több ezer embert). Másrészt súlyosan diszkriminatív, hogy csak a jövő generációit érinti ez a törvény, hiszen ez jogelméleti síkon akkor is diszkriminatív marad, ha maga az intézkedés pozitív rájuk nézve, és mindenképp káros társadalmi üzenetet hordoz. Vagy mindenki, vagy senki. Azonban ezzel még kiegyeznék, mert a meglévő függőket valóban lehetetlen tömegesen leszoktatni, mely ennek híján a csempészet fellendülését eredményezné. Viszont végső soron pedig a legkomolyabb hiányosság a megelőzés szinte teljes hiánya. Az EU-s országok közül Magyarországon a harmadik legmagasabb a napi szinten dohányzók aránya; míg az EU átlag 18%, nálunk 25% dohányzik naponta. Gyerekkoromban egyetlen egyszer sem próbáltam ki a cigit, de ez nem a megelőző programok sikerén múlt, mivel elvétve volt egy-egy, mindenféle rendszert vagy professzionalizmust nélkülöző óránk erről.

Értelemszerűen a Fidesz barbarizmusába, világképébe nem fér bele, sőt, azzal ellentétes, hogy valóban megelőzzék a függőségek fiatalkori kialakulását. Mégpedig azért, mert ennek a legjobb módja nem a fiatalok riogatása boncolt tüdőkkel (még ezt se teszik), hanem a stresszintjük radikális csökkentése, és a figyelmük lekötése minőségi elfoglaltságokkal heti öt tesivel mint például a különféle választható sport, művészeti és kulturális programok. Ezt pedig nem a libsibolsi manifesztóból idéztem, hanem ennek egyértelmű sikerére példa is akad: Izland. Míg korábban a fiatalok 23%-a százaléka dohányzott naponta, ma már csak három. Mint említettem, ez a megoldás szóba sem jöhet, hiszen stratégiai cél a diákság túlterhelése, nehogy legyen idejük kritikusan gondolkodni; így marad a heti 60+ óra iskolai tevékenység, és minden évben hozzátesznek még pár terhet, mint a heti öt tesi, a kötelező nyelvvizsga, a kötelező társadalmi szolgálat, az előrehozott érettségik eltörlése és a kronológia törlése a töriatlaszokból. Természetesen hagyományosabb prevenciós programot se lengettek be kormánybiztosék, mert ahhoz a macerához már nincs kedvük. Persze már most is azt állítják, hogy csökken a dohányosok aránya, hála a trafikoknak, de valójában a csökkenés a statisztikai hibahatár közelében van, és nem veszi figyelembe a csempészet szerepének növekedését. Aki akar, ezután is tud majd cigit szerezni, mert kiadja a trafikos (morális tartást miért várjunk olyantól, aki mások mérgezéséből él), meg megveszi a tesó/haver/szülő. Egyébiránt amikor egy általános iskolás pár kattintással tud rendelni magának egy adag herbált az internetről, akkor bizony teljesen mindegy, mit tiltunk mit nem; ma már egész falvakban haldoklanak 12-13 éves gyerekek szintetikus borzalmaktól, de tiltsuk, mert akkor nincs majd látnivaló, kb. mint a hajléktalanság esetében.

Persze ma már a megelőzés nem is annyira a cigiről kellene, hogy szóljon, hanem általában a drogokról és ugyan nem vagyok prevenciós szakértő, de egyértelmű, hogy átfogó, kidolgozott programmal vissza lehetne szorítani a dohányzás arányát, és nem csak kozmetikázni a számokat diszkriminatív törvénnyel. Azonban ez soha nem volt, és úgy tűnik, nem is lesz cél. Így maradnak majd a herbálozó tinik, akik évente tömegesen fognak meghalni vagy súlyosan megbetegedni, újratermelve egy még függőbb és nyomorultabb társadalmat.

Ha szeretnéd, hogy idén is képviseljem a diákság érdekeit, és többek között a valód drogprevenció ügyét, akkor 21 éves kor alatt szavazz rám a Diákparlament választásán az alábbi linken! 21 fölött pedig egy megosztással tudsz segíteni.
https://valasztas.diakparlament.hu/voting/profile/26

 [audiovizuális cikk: hallgatásra ajánlom közben a következő számot: Kozmosz: Okosak Földje]

Úgy tűnik, hosszú évek után a türkmagyarkeresztény kormány turbómódba kapcsolt, és igyekszik véglegesíteni Magyarország feudalizálását. Vegyük sorra, hogy az elmúlt hetekben mik tűntek el végérvényesen az országból:

(részben) ingyenes felsőoktatás

A Corvinus, majd a többi egyetem bejelentett magánállamosítása egyedül arra jó, hogy közszolgáltatások maradék törvényi hatálya alól is kibújva rendkívül magas és általános tandíjat vezethessenek be az egyetemeken, ezzel konkrétan elzárva a továbbtanulástól a társadalom túlnyomó többségét, a minőség jelentős növelése nélkül. Hiába mondják, hogy „csak” megfordulna a 60-40%-os támogatott arány, ez már most is hazugság, hiszen pl. a Nemzetközi Tanulmányok szakon, ahova 465 pont kell, összesen 10% a támogatott hallgatók egyetemi polgárok aránya, és még ők is fizetnek félévente 170 ezer forint nyelvi hozzájárulást, melyért cserébe az egyetem még a vizsgaszabályzatot se tudta évekig lefordítani angolra. Valójában idővel semmilyen ösztöndíj nem lesz, vagy pedig olyan feltételekhez kötik, mint 3 gyerek, párttagság stb. A HÖK, HÖOK természetesen lényegében kussol, nem tüntet és akadályoz, szakszervezet szintén, ellenállás sehol. A gimnáziumok és a szakképzés kicsinálása után ideje volt biztosra menni, sajnos még így is túl sokan jutottak be egyetemre!

A tudományos autonómia (látszata)

Az MTA eddig sem volt a tudomány bajnoka, hiszen csöndben végignézték, ahogy lényegében felszámolják a saját utánpótlás-csapatukat jelentő, alapból középszerű oktatást; ezen kívül évtizedek óta diszkriminálják a nőket, jelenleg is kevesebb, mint 7% női akadémikus van. Azonban a jelentős forrásmegvonások hatására a kritikus gondolatok morzsáit is elfojtották, sőt, szánalmas öncenzúrázó, lihegő házmester módba kapcsolva tiltják be a saját előadásaikat, melyen Kásler meg Palkovics két feles között fel-felröfögve nevet, de természetesen érdektelen nekik. A genderszakok beszántása az egyetemi autonómia arcon köpése, de az egyetemek ahelyett, hogy sztrájkba, polgári engedetlenségbe kezdenének, letörlik arcukról Kásler dohányszagú sárga nyálát, és megkérik kedvesen, hogy ezt többet ne tegye.

Lakástakarék

A lakástakarék beszántása 2 azaz kettő (!) nap alatt bebiztosítja, hogy emberek véletlenül se jussanak saját ingatlanhoz öröklésen kívül, hacsak nem szülik tele az országot a CSOK-ért. Igaz, tavaly több pénz ment propagandára, mint a lakástakarékra, de soros. Mivel a budapesti átlag albérlet ára 150 000 Ft, és pl. egy kezdő tanár fizetése 120 000 Ft, így az emberek jelentős hányada marad a szüleinél, vagy szül rendületlenül, esetleg összeköltözik idegenekkel. Mamahotel, persze, nem mindenki költözhet a várba; érdekes, hogy ezt még Rákosi is megtagadta, mivel túlzott személyi kultusznak tartotta.

Nem véletlen létezik Emberi Erőforrások Minisztériuma. Kell a sok gyerek, akik az összeszerelő-üzemig jutnak, hogy aztán eltartsák Viktor és a haverok repülőzését, majd a nyugdíjkorhatár közelében elhalnak. Tóth W. Árpád tűpontos cikkét érdemes erről elolvasni. Aljas, hazaáruló, népnyomorító egy rendszer ez, melyben magukon kívül mindenkinek jobbágy szerepet szánnak. Mindegy, hogy túlnépesedünk a Földön, azért szaporodni kell, túlszülni a románokat, németeket, menekülteket, (kihaló) állatokat. #élettér!

Hajléktalanok és családok létbiztonsága

Ha már az élettérnél tartunk, akkor azt is meghatározták végre, kinek nem jár. Mivel migránsok nincsenek, így a következő kiszolgáltatott társadalmi csoportot kellett megcélozni, a hajléktalanokat. Egyelőre nem tiszta, hogy puszta perverzióból, esetleg valamilyen fasisztoid esztétikai szempontból, talán ellenségkép-generálás miatt van szükség a Holokausztot idéző intézkedésekre, melynek keretében bebörtönzik és/vagy kényszermunkára kötelezik a hajléktalanokat, és elégetik a személyes tulajdonukat. Innen már csak pár lépés, hogy internálják őket Recsken, majd kihúzzák az az aranytöméseiket, aztán beinduljon az eutanáziaprogram, bár gondolom majd az adatlapon ’kórházi fertőzésként’ fog szerepelni. Nem hiszed el? Senki se szokta addig, míg meg nem történik. A zsidók többsége se hitte el, fel is szálltak a vonatokra. Tanuljunk a történelemből!

Mindeközben családok tucatjait lakoltatják ki folyamatosan, a családok évében. Rendőrosztagok rúgnak rá ajtókat 5-6 tagú családokra, majd rángatják ki őket. Devizahitel ide, rossz személyes döntések oda, senki nem érdemli ezt a sorsot, főleg, ha közben stadionra meg külföldi NBIII arénára van közpénz, a mi pénzünk.

A kérdés most már csak az, hogy te mikor kerülsz sorra, mikor leszel te a leggyengébb láncszem. „De én szolgálom Urunkat és parancsolónkat!” kiálthatsz, de akkor is járhatsz úgy, hogy közhivatalnokból katonává válsz. A legszolgalelkűbbekkel bánnak el a legkönnyebben.

Szekuláris állam

Végül pedig a múlt héten formálisan is megszűnt Magyarországon a szekularizáció, mivel Orbán kijelentette, hogy “a magyar állam nem semleges, hanem keresztény értékrendet képvisel.”, Rétvári pedig megmondta, hogy „Az iskolai nevelés nem lehet világnézetileg független, mert Magyarország keresztény ország”. Természetesen már évek óta 3,4-szer annyi pénz jut az államtól az egyházi iskoláknak, mint az államiaknak, de csak idő kérdése, hogy kötelező legyen a hittan és a hitéleti tevékenység mindenhol. Már a jelenlegi helyzetben is a diákok többsége szülői kényszer, minőségbeli különbségek miatt jár hittanra, vagy azért, mert konkrétan nincs más iskola a településen. Az állami pénzből fenntartott egyházi iskolákban pedig már most is kötelező a hitélet, és a Köznevelési Törvény szerint 18 év alatt egy állampolgár nem dönthet a saját vallásáról. Ebből kiindulva a vallásos indoktrináció kiterjesztése várható a közeljövőben. Talán csak idő kérdése, hogy istenkáromlással kapcsolatos törvényeket is bevezessenek, szerencsére van már Keresztényüldözés-Ellenes Államtitkárság, mely ezzel szívesen foglalkozna. Természetesen a Katolikus Egyházra is biztos lehetne számítani, elvégre épp a héten tartottak megemlékezést Prohászka Ottokárról, szervezetük neves antiszemitájáról.

  Mi lesz vajon a jövő héten, és mi lesz a vége?

A magyar kormány hetek alatt előkészítette az ingyenes oktatás megszüntetését (pár év kérdése a véglegesítés), beszántotta a tudományos autonómiát és vallásossá keresztelte az oktatást és az országot, elvágta fiatalok százezreit saját ingatlanvásárlástól, és betiltotta a hajléktalanságot. Kíváncsi vagyok, mi lesz a jövő héten? Nagy valószínűséggel a diákok és fiatalok lehetőségeinek és szabadságjogainak további korlátozására lehet számítani, a terheik növelésével egyetemben. Várható továbbá a nőkkel kapcsolatos tenyésztési programok kiterjesztése és erőltetése, helló ratkókorszak. Ebből következően egy abortuszkorlátozás  igencsak esélyes. A belföldi kellemetlenségek megoldása után még marad egy fontos feladat: a kivándorlása megakadályozása; előbb adókat fognak kivetni a hazautalt jövedelmekre, majd a disszidálók családjára fognak rászállni, pármilliárdos plakátkampány mellett. Nem kizárt az EU-ból való kilépés belengetése sem, miután csökken a befolyó pénzmennyiség, melyre jó esély van a következő költségvetési ciklusban.

Sokan azt mondják, hogy úgyse lesz rosszabb. Aki így gondolja, nem látja tendenciákat, és nem érti meg a legutóbbi választások jelentőségét. A fidesz 2/3-al nyerte a választásokat. Racionális hatalomként semmi értelme nem lenne tovább bontani a demokratikus viszonyok maradékát, ha a jelenlegi köztes állapot is korlátlan hatalmat és vagyont biztosít nekik; azonban a fidesznek a hatalomszerzés öngerjesztő folyamat, melynek célja a hatalom végtelen halmozása önmagáért valóan, így nincs vége és nincs korlátja sem; természetesen ez nem egy fenntartható folyamat, és idővel mindenképpen a rendszer bukását fogja okozni, azonban addigra olyan szinten lesz legyalulva az ország, hogy újabb ötven évvel maradunk le az európai országokhoz képest.
Pontosan ezért mostantól nem megállás van, hanem gyorsuló fasizálás és diktatorizálás, minden racionalitást nélkülözve, melyhez szűk de lelkes tömeg fog tapsolni. Amennyiben nem állunk most ellen, nem sokára nem igazán lesz rá lehetőségünk. Ez tehát valójában a Csalárdok Éve, azoké, akik a saját munkaadóikat kizsákmányolva példátlan vagyont halmoznak fel, miközben már most ezerszámra ölik meg az embereket például az egészségügy kivéreztetésével (melynek szintén felmerült a magánosítása). Ezt hívják hazaárulásnak minden túlzás nélkül.

 Véleményem szerint egyidejű, koordinált és általános sztrájkba és polgári engedetlenségbe kellene kezdenie mindenkinek a saját stratégiai problémái mentén, legyen szó oktatásról, egészségügyről vagy közigazgatásról. Minden más eszköz hatása limitált a jelenlegi illiberális rendszerben. A fiatalok, azaz a jövő generációinak totális kizsákmányolása és tönkretétele miatt társadalmi kötelességünk minden ez ellen dolgozó kezdeményezést támogatnunk; ideje egyenrangú állampolgárokként megszólítani a fiatal generációkat, és ebben az esetben számíthatunk az ő ébredésükre és ellenállásukra. Én ezt a Független Diákparlamentben szeretném újra képviselni, ehhez azonban szükségem van a választópolgárok bizalmára. Ezért kérek mindenkit arra, hogy 21 éves korig szavazzon rám ezen a linken, afölött pedig ossza meg a hivatkozást ismerőseivel.

Demokráciát az oktatásban, demokráciát az országban!

 https://valasztas.diakparlament.hu/voting/profile/26          

Szakdolgozatot kellene írnom, de közben a Pestisrácok blogon megjelenik két írás a T.U.D.O.M.Á.N.Y.-ról, és sajnos nem tudtam nem írni róla, mert elvégre is minek tanuljak tudósnak négy különböző egyetemen, ha közben a tudománybarbárok kirántják alólam a szőnyeget és tolják a kulturális forradalmat, szóval állampolgári kötelesség bekapcsolva. Kezdjük azzal, hogy politikusok milyen alapon is pofáznak bele, hogy mi a tudomány? Tudtommal azért képviseleti demokrácia, mert megosztjuk a munkát, hogy ne kelljen mindenkinek mindenhez értenie, vagy Magyarországon akár semmihez se, mint Farkas Flórián, aki még egy érettségit se tudott hamisítani (szólt volna a Palinak!). Én sem szólok bele abba, hogy hogyan vezessen valaki buszt, vakoljon, vagy lopjon közpénzt vezesse az országot napi szinten (igaz, nem is hagyják). Akkor politikusoknak mi köze ahhoz, hogy mi a tudomány? Na, a Pestisrácok névtelen, azaz tudományos igényességű cikkéből biztosan megtudjuk! Fő a következetesség, és az ellenőrizhetőség!

A Pestisrácok többszörösen jogerős bírósági ítélettel elmarasztalt kitüntetett szerzői igyekeznek relativizálni, hogy mi is a tudomány, azáltal, hogy 1. Magyar felsőoktatási Akkreditációs Bizottság csak egy bürokratikus csökevény 2. Egy genderkutatónak más területen szerzett PhD-ja van, mégis taníthatja ezt 3. Más országok is, korábbi korok is zártak be szakokat vagy emeltek fel. Ez a szokásos bizonytalanító érvelés, miszerint ha nem lehet tisztán látni, akkor miért ne dönthetne a Kedves Vezető („ne szólj bele, nem látod át”, lásd fake news relativizálás). Ha ez így is lenne, akkor sem a KDNP inkvizítorainak kellene eldönteni, hogy mit lehet tanítani és mit nem, hanem mondjuk a Tudományos Akadémiának, de az Akkreditációs Bizottság is részben ezért van, mely elvileg a tudományterületek szakértőit tömöríti ezen kérdések megvitatására. Ahogy én sem mondom meg a buszsofőrnek, hogyan váltson, ő se mondja meg, hogyan és mit kutassak. Az teljesen mindegy, hogy egy kutatónak milyen végzettsége van, hiszen több száz van belőlük, egyet kiemelni érvelési hiba, ráadásul a munkásságukat komoly szerkesztői, etikai és munkatársi kritikának teszik a tudományos módszertan alapján. Az, hogy más korokban és országokban a politika beleavatkozik a tudományba, igaz, bár nem általános, azonban ez ne legyen már követendő példa. Azonban pont az a tudomány lényege, hogy a torzulásokat meg lehet támadni, cáfolni, mint a kommunista ideológusok munkáit is, vagy Freud pszeudotudományát, azonban nem politikusok alaptalan, a kereszténységre hivatkozó állításaival, hanem tudományos igényességű cáfolatokkal, melyeket szakemberek írnak.  Ráadásul itthon nem igazán látom azt a rettenetes politikai erőt, mely a társadalmi nemek kutatását rettenetesen tolná, azaz talán erre valódi tudományos igény van. Annál inkább tolják itthon a vallásos indoktrinációt, a Századvég és társainak konkrét történelemhamisítását és az illiberális kereszténydemokrácia ideológiai szörnyszülöttjét. Tehát szó nincs arról, hogy ne lehetne tudni, mi a tudomány. Számos magas színvonalú tanulmány bizonyítja a gender szakok létjogosultságát, és még a nagy példaképben, Oroszországban is van ilyen szak. Meg úgy józan ésszel ki lehet találni, hogy miről is van szó. Én például kíváncsi vagyok, hogy miért hajlamosabbak az alkoholizmusra a férfiak, hogy miért van kevesebb női mérnök, stb; vajon genetikus, tanult, vagy vegyes okai vannak?

Jöjjön most a teológia kérdése, mely a Pestisrácok szerint jóval értelmesebb. Na, a teológia valóban nem tudomány, mert nem a tudományos módszertan alapelveinek megfelelően elemzi a kérdéseket. Alapból nem igazán láttam még ateista/szekuláris teológust, azaz szinte mindegyik vallásos. A vallás alapja a feltétlen, megkérdőjelezhetetlen hit a szentírásban, annak hitelességében, és isteni eredetében. Ennélfogva ennek objektív tanulmányozása lehetetlen vallásos ember számára, hiszen összeegyeztethetetlenül elfogult kutatásokról van szó. Természetesen lehetne kutatni a vallást objektíven is, és kutatják is, azonban más tudományterületek keretében, mint a történelem és a szociológia, pszichológia, de semmiképp nem a teológia. Azért hívják teológiának, mert vallásos szemléletű ’kutatás’, amely így saját magát idegeníti el a tudománytól, habár azt vallja, hogy nem. Ennélfogva teljesen nonszensz az öntömjénezést tudománynak hívni. A PS megemlíti, hogy hát „teológiát nem tanítanak állami egyetemen, s mivel az egyházak munkájának, világnézetének alapja a teológia, ezt tán nem lehet felróni nekik.” Azt az apróságot felejtik el, hogy az adófizetők pénzéből tartják fenn többek között ezeket az egyetemeket, és vannak államilag támogatott teológia szakok is szép számmal. Szerencsére a PS magát buktatja le, és fejti ki, hogy „egyházak munkájának, világnézetének alapja a teológia”, ezzel lényegében kifejtik, hogy nem tudomány, hanem ideológia. Hiszen a tudomány nem világnézet, hanem objektivitásra törekvő tudásanyag összessége. Ráadásul igenis elvárható, hogy az én pénzemen például ne kitalált lények tanulmányozására szórjanak el százmilliárdokat. Persze az egyház ingerküszöbe igen magas, a katolikusét a pedofília egyáltalán meg sem üti, szóval a közpénzek sikkasztása már igazán apróság.

A PS szerint a teológia évezredek óta létezik, bezzeg a gender nem fog. Azért ne felejtsük el, hogy amikor valaki cáfolni merte az egyházi tanokat, akkor milyen sorsra is jutott, lásd Galilei, Giordano Bruno, az inkvizíció. Úgy nem nehéz túlélni 2000 évet, ha az ellenségeidet konkrétan kiirtod, az emberek vagyonán élősködsz, és betiltod/elégeted az ellentmondó műveket. Valahogy úgy, ahogy most is, végül is a keresztény hagyományokhoz abszolút illik a tanok indexre tétele. Elvégre is ez a túlélési taktikája a keresztény egyháznak: Eltaposni a többieket, mert fair versenyben nem állnák meg a helyüket az elavult tanaik. Nem attól lesz valami ideológia, hogy érhetőbbé, és ezáltal jobbá akarja tenni a világot. Az ideológia a célokhoz keres válaszokat, ezeknek rendeli alá a tényeket, és ezért torz, míg a tudomány a tényekből vonja le a tanulságokat a társadalomra nézve. Egészen más a kettő, nem véletlen a teológia és a tudomány összevetése.

Nem rég jelent meg a cikk arról, hogy egy paródiavideó kapcsán a Szekszárdi Garay János Gimnáziumban hajtóvadászatot indítottak, hogy megtalálják a tanárokat kritizálni merő készítőt. Ebből az esetből is látszik, hogy a tojás volt előbb, nem a csirke.

Képzeljük el, hogy azért hívnak be kihallgatásra, mert megvádolnak, hogy készítettél Orbánról egy paródiavideót, majd kényszerítenek egy vallomás aláírására, ezért pedig elítélnek/megrovást kapsz, terrorizálnak a feletteseid, majd kirúgnak, és ráküldik a családodra a gyámügyet/NAV-ot, majd a rendőrséget is, közben pedig meghamisítják az iratokat. Ez bizony még 8 évnyi NER után is abszurd lenne. Csakhogy ez a mindennapi valóság nagyon sok iskolában, nekem is az volt a Fazekasban, és ez volt az MSZP alatt, és az előtt is. A suliban gyakran a csengőfrász se veszett el, csak átalakult; gyomorgörccsel ülsz be az órára, hogy vajon megint rajtad fog-e gúnyolódni a tanár, neked kell-e visszamondanod valami értelmetlenül magolt memoritert, te izzadsz-e majd le a matekpéldával a tábla előtt. A tanár (a Hatalom) tudásával versenyeztetnek, és legjobb esetben is csak túlélted, rosszabb esetben megaláznak egy osztály előtt. A tanár és a szülő elkommunikál a fejed fölött a változatos intőtípusok kapcsán az ellenőrzőben, de te nem írhatsz bele. Véleményed nem lehet, sem a tanagyagról, sem a tanárokról. Merthogy minden az ellenőrzésről szól, a totális kontrollról: szorgalom, magatatartásjegyek, napi 1-2 dolgozat. A lényeg, hogy rettegj, elfáradj, megtanuld a helyed. Ha ellenkezel, berángatnak az igazgatóiba, majd 5-6 tanár felváltva aláz, lehúzzák a jegyeid, az érettségid, ellened fordítják az osztálytársaid, kilöknek a mikrotársadalomból, amiben élsz. Mindezt nem felnőttekkel, hanem valamelyest korlátozott gyerekekkel teszik. Képzeljük el, milyen lenne egy ilyen társadalomban élni. Aztán mindenki hüledezik, hogy miért Orbán, Putin és Trump a legnépszerűbbek Magyarországon, miért az erőszakos, autoriter mintákkal azonosítja az erős és stabil kormányzást az állampolgárok többsége.

Magyarországon a közoktatásban felnövők jelentős hányada elnyomó környezetben nőtt fel, ahol a kritikának a nyomát is tűzzel-vassal irtották. Hiszen nincs senki és semmi, ami az útjába állna a ragadozó tanároknak. A diákönkormányzatok dísznek vannak, az Ombudsmannak nincs jogköre, a KLIK-et pont nem érdekli az egész, a tanártársadalom pedig mind iskolai, mind országos szinten többnyire lapít a despotikus kollégáikkal kapcsolatban. Így marad a totális kiszolgáltatottság, mellyel mind a diák, mind a tanár tisztában van, így nem véletlenül esetlegesen és csak a legdurvább ügyek derülnek ki, és azok se végződnek megnyugtatóan rendszerint. Az, ha valamelyik tanár tisztességesen végzi a munkáját, az teljesen esetleges, és ha nem, az semmilyen módon nem befolyásolja a karrierjét. Az ország legjobb gimnáziumában, a Fazekasban többek között a diákokat szarházizó matektanár évtizedekig tanított, miközben az ezt (is) eltusoló igazgató bezsebelt a munkásságáért egy prima primisszimát.

A jelen esetben már el kellett hagynia a diáknak az iskolát, habár végig tagadta a videó készítését, miközben egy másik diák feladta magát a rendőrségen. Mindez nem érdekelte az igazgatót. Ebből látszik, hogy a hatalomgyakorlásának célja nem az igazságszolgáltás volt (törvénytelen eszközökkel), hanem a példastatuálás. Szegény srácot egyedül azért választották ki, mer szerencsétlen volt olyan jó fej, hogy korábban ingyen promóvideót vágott az iskolai vezetésnek, így hát ha értett hozzá, csak ő lehetett. Jó tett helyébe ki vagy rúgva.

Nem láttam a paródiavideót, így természetesen nem tudom megítélni annak tartalmát. Azonban több, mint valószínű, hogy a művészi/véleménynyilvánítási szabadságba beletartoznak az ott megfogalmazottak. Ilyenért még a valódi bűnöst se lehetne kirúgni, főleg nem így. Érdekes, hogy az sem az iskolát, sem a KLIK-et nem hatotta meg, hogy a videó szerint a tesitanárok lányokat fogdosnak, az nem ügy természetesen. Gyurkó Szilvia írt egy kitűnő cikket arról, hogy valójában a jogok védelme a tanárokra vonatkozik a gyakorlatban egyedül. De persze az igazgató szerint

„Ennek a gyereknek mindent lehet, csak a gyereknek van joga? Nehogy már mi maradjunk alul ebben az ügyben.”

Félelme alaptalan volt, a KLIK szerint nem sérültek a diákok jogai, bár ők simán visszahelyeznek pedofilokat is az állásukba, így nem valami alacsony az ingerküszöbük. Ugyan a kormány házi Nemzeti Pedagóguskarja sem javasolta az újbóli kinevezését, mégis megkapta az állást. Újabb öt év, újabb párszáz áldozat.

Lehet és kell is tüntetni a NER ellen, mert valóban ront a meglévő helyzeten, azonban ha a Józsefnék, Teri nénik ellen nem állunk ki, sose fogunk sokkal előrébb jutni. A diktatúra már réges rég elért minket, talán ebből is indultunk ki a poroszos oktatással. Azonban ennek véget kell vetni. Amíg minden gyereket ennek teszünk ki potenciálisan, addig egyedül arra neveljük őket, hogy ez a normális, és ezt el kell fogadniuk.

Nem véletlenül fogalmaztunk meg demokráciát építő javaslatokat egy erre specializálódott bizottságban tavaly a Független Diákparlamentben. Ennek három fő pillére a következő:
1. Jogtudatosság 2. Hatékony érdekképviseleti fórumok 3. valódi és egyszerűen elérhető jogorvoslati lehetőségek

Demokráciát az oktatásban, demokráciát az országban!